– Aúúú, húzod a hajaaaam! – visította Zoé türelmetlenül.
– Mert nem maradsz nyugton, mindjárt kész! Ugye szeretnél szép frizurát a bulidra?
Márti próbált higgadt maradni a tizenharmadik visítás után is, miközben azon igyekezett, hogy azt a sok, hosszú, göndör aranyhajat ráncba szedje.
Közben folyamatosan zakatoltak a fejében a gondolatok, hogy mi mindent kell még elintézni: ruha kivasalva, ajándék becsomagolva, papír tányér és pohár – hercegnős és néhány pókemberes a fiúknak, üdítők, rágcsa, szendvicsnek való, gyertya, olyan tűzijátékos izé a tortára, váltóruha, ha leönti magát, szemeteszacskó, bepakolni öcsém kocsijába, ő viszi ki, anyámat felhívni, hogy hozza a terítőket. Mithagytamkimithagytamki?
Majd megnézte a listát. És imádkozott, hogy most az egyszer tényleg jöjjön el a gyerek apja, ne csessze át őket megint. Megígérte. Ma van Zoé születésnapja, szeretné, ha tökéletes lenne.
Hetekkel ezelőtt lefoglalta a kistermet a művelődési házban, mert az egyszobás önkormányzati lakásban nem férnének el, még ketten is szűkösen vannak. Oda járnak néptáncra kedden és csütörtökön, ismeri az igazgatót, egész jó árat mondott. Zoéval közösen rajzolgatták a meghívókat, szeretnek ilyesmivel foglalatoskodni, és Zoé szépen színez. Vettek néhány csillámló filcet is, hogy igazán különleges legyen. Közben meg tervezgették, hogy kiket hívnak meg, mi lesz a program.
Jön Andris, Zoé örök legjobb barátja, Sára, Szofi, Mira, Hunor és az ikrek Luca és Panna. Izgultak, hogy mindenki ráérjen. Felhívta a játékvezető csajszit, Krisztit, akit még az ovis korszakból ismert, hogy mennyiért vállalná. Kicsit le fog nullázódni a családi büdzsé, de ezt a pénzt most erre szánja, hogy Zoénak ez a nap különleges legyen.
– Ugye szeretik a csokitortát? Olyan keménytetejűt szeretnék, mint Andris szülinapján volt.
– Az a dobostorta, kicsim.
– Jó-jó, olyat. Apa biztos meg tudja csinálni.
Mártinak összeszorult a gyomra.
– Hát szerintem tud, majd megkérjük rá.
Nem mert könnyelmű ígéretet tenni, de nem is akarta elkedvetleníteni a kislányt. Árpi cukrász, de már hetek óta nem jött a gyerekért, pedig többször megkérdezte tőle, hogy elviszi-e hétvégén. Zoé reménykedve kérdezte a péntekek közeledtével, hogy most jön-e apa. S neki kellett látnia a szomorú, csüggedt szemeket. Aztán a hisztirohamot, amikor már felgyűlt a csalódottság. Franc. Nagyon haragudott ezért Árpira. Az már rég nem érdekelte, hogy alig fizet gyerektartást. Mindegy, megoldja, meg úgyse tud mit csinálni, de hogy nem keresi ezt a cuki, cserfes, okos gyereket, azt nem tudta felfogni.
Együtt hívták fel apát, hogy meghívják a szülinapra. Bizonytalanul igent mondott. Utána Márti is beszélt vele, hogy a tortát megsüti-e, vagy vegyen. Dobostortát kért. Igyekszem. Basszus, nem igaz, hogy nem lehet egyenes választ adni erre sem! Azért vett egy fagyasztott tortát a Lidlben, vész esetére, nehogy torta nélkül maradjanak, ha mégsem…
Felhúzták a fehér harisnyát, de két perc múlva kiszakadt, mert Zoé a tündérvarázspálcával hadonászott, miközben egy jelenetet adott elő a Jégvarázsból. Márti csak sóhajtott. Nyugalom, zen, van másik. Áthúzták, és feltette a gardrób tetejére a bűnös szerszámot. Ruha a gyereken, elég rá a vékony kabát, még nincs olyan hideg. Ja, még nekem is fel kellene öltöznöm. Belenézett a tükörbe. Hónapok óta nem voltam fodrásznál, smink felejtős. Mindegy. Hagyjuk. Farmer, ing. Már zárták az ajtót, amikor beugrott, hogy a póttorta a mélyhűtőben maradt. Basszus. Csomagok le. Maradj itt, mindjárt jövök. Megvan.
– Az mi??
– Csak indulj, már sietnünk kell.
Nagyi már ott volt, s éppen az asztalokat terítette le, mire Márti befutott az ünnepelttel. Kitették a szalvétát, tányérokat, enni-innivalókat, s néhány dísszel otthonosabbá tették a termet. Szerencsére minden gyerek el tudott jönni, Szofi is meggyógyult a náthából. Zoé izgatott, kipirult arccal fogadta őket, büszkén pördült ünneplő ruhájában, és megmutatta a színes lufikat.
A játékvezető lány bedobta az első feladatot, hogy feloldja a hangulatot. De jó, hogy nem nekem kell erre is figyelni – futott át Márti fejében a gondolat, miközben nyugtalanul pillantott egyre gyakrabban az ajtó felé. Kérlek, kérlek, csak most az egyszer – könyörgött magában. Éppen nagy nevetés harsant, mert Zoé megnyerte a célbadobós játékot, amikor nyílt az ajtó, és Árpi belépett dobozzal a kezében. Hál’ Istennek!
Zoé boldogan szaladt elé, és már mesélte is, mi mindent csináltak eddig, és ki van ott. Árpi köszönt, és zavart mosollyal hallgatta a lányát. Márti átvette tőle a dobozt. Nem dobos, de legalább csokis, az is valami, félig sikerült.
– Köszi a tortát.
– Hát gondoltam, hozok azért. Amúgy mikor eszik meg? Mert nem tudok sokáig maradni.
Márti visszanyelte, amit majdnem kimondott.
– Ötkor lenne, de akkor szólok Krisztinek, hogy a következő játék után hozzuk a tortát, vagyis akkor vidd majd be te Zoénak.
Kriszti az asztalhoz terelte a gyerekeket, bekapcsolta a menő diszkógömböt, és együtt énekelték a zenegéppel az Alma együttestől a Szülinapom-pom-pom-ot. Zoé szinte ragyogott közben, hogy érte énekel ennyi felnőtt és gyerek. Ezért megérte, még ha hó végén krumplistészta lesz is a vacsi – tűnődött Márti, ahogy a lányát figyelte.
Árpi behozta a tortát rajta az égő gyertyákkal, s büszke tekintettel nézett a többi szülőre. Nézz már a gyerekedre, nézz már a gyerekedre – szuggerálta Márti, de nem. Végül azért meglapogatta Zoé fejét, miután letette elé a tortát. A felnőttek ellágyultan nézték, Sára anyukája oda is súgta Mártinak, hogy milyen rendes ez az Árpi, hogy ő hozta a tortát. Márti udvariasságból bólintott, de belül valami fájt. Iszonyúan.
Ő nem azért csinálta ezt az egészet, hogy mások, mit szólnak, és hogy végül Sára anyukája vagy bárki elismerje neki a sok munkát, törődést vagy bármit. Zoénak szervezte, hogy boldog legyen. És most boldog. De rosszul esett mégis.
Ő karikába hajlik minden nap egyedül, hogy minden meglegyen, nem csak ezen a szülinapon. Árpi meg begrasszál a hülye tortával, villant egyet, és mindenki hasraesik tőle.
Még csak nem is olyan tortát hozott, amilyet a gyerek kért! Némán káromkodott, s közben idétlenül dübögött a fülébe, hogy pom-pom-pom.
Aztán Árpi mégis maradt estig, mert belemerültek valami beszélgetésbe Márti öccsével a foci vb-ről, és az elég érdekes volt számára, hogy ne siessen el. Inkább nem mondok semmit – csóválta a fejét Márti, miközben rendet rakott az asztalon. Zoé boldogan táncolt a többi gyerekkel a rögtönzött diszkóban, és sikongva kaptak a repülő lufik után. Végül nem is volt szükség a váltóruhára, olyan ügyes volt. Nagyi hozta zsákot a szemétnek, aztán elpakolta a maradék tortát.
– Finom tortát sütött Árpi. Kedves tőle. – mondta Mártinak.
– Ne kezd már te is…
– Most mi bajod van? Semminek nem tudsz örülni? Hát eljött legalább.
– Igen, eljött. Ez valóban hatalmas teljesítmény, tapsoljuk meg mindannyian, és kezdjünk el hullámozni is.
– De hát te hívtad meg! Mi zavar ennyire?
– A vakság. Az. – Az éles szavak nem ütöttek rést nagyi valóságán. Értetlenül nézett lányára.
Márti megkönnyebbülten dobta le a cuccokat otthon az előszobában, amikor végre hazaértek. Elégedett lehetett, hogy minden jól sült el a zsúron. Zoé még felpörögve illeget fodros ruhájában a szoba közepén, s a virágos kendővel hullámokat rajzolt a levegőbe. Nehéz volt beparancsolni a kádba, végül habfürdővel rá tudta venni, de már alig várta, hogy bezuhanhasson az ágyba.
Amíg Zoé lubickolt, utolsó erejével még gyorsan elpakolt a lakásban. A fürdőszobából kihallatszott a kislány vidám énekelgetése: Ma van a szülinapom-pom-pom. Nem is olyan béna ez a dal – gondolta megenyhülve, s maga is dúdolta halkan, amikor Zoé kicsattogott vizes lábbal a folyósóra.
– Anya, ez volt a legszebb nap egész életemben.
