Különleges állapotban élhetünk mi szülők, akik nap mint nap autista gyerekünk nevelésének és ellátásának a teljes nagy- és kisipari műveleteit végezzük. Szándékosan nem azt írtam, hogy magányos állapotban… elképesztően hiszek ugyanis gondolataink teremtő erejében. Auti a fiam.
De az biztos, hogy MI lettünk saját atipikus gyerekünk speciális szülei. Mi lettünk azok, akik fokozott figyelmet és segítséget igényelnének. Mi, akiknek a környezet maximum asszisztálni tud. Ha akar. Kevésbé akar. Vagy csak rövid ideig akar.
Ez egy non-stop nyitva tartás. Állandó mentális készenlét, amit csak úgy tudunk véghez vinni, ha kialakítjuk a saját /szakirodalom szerint: megküzdési/ stratégiáinkat. De tudod, a franc se akar küzdeni!
A küzdelem számomra mindig egy harc, ahol bizonyítani akarunk, legyőzni valamit vagy valakit… És mindig a címkézésről szól, hogy valamit jónak vagy rossznak szilárdítunk be. Közben az egész autizmus elfogadás éppen arról szól, hogy nincs jó vagy rossz. Nincs kevesebb és több. Nincs polaritásfüggés.
Még egy kis triviális szakirodalom a hitelesség kedvéért: „az autizmussal diagnosztizált gyermekek nevelése negatív hatást gyakorolhat a szülők mentális egészségi állapotára, valamint párkapcsolatára is.”
Ha mázlija van az SNI-s gyerek anyjának, akkor apával együtt tolják a napi menetet. Ha még jól is választott, anya és apa még mindig kitart szeretetben, jóban-rosszban egymás mellett. Sokan vannak viszont ezzel a helyzettel egyedül. Tudom, hiszen látom a Facebook csoportokat (lásd alább és csatlakozz, mert hasznos), ahol néha csak egy ventilláció kell a megfáradt szülőnek kifelé – a megértők felé. És máris rengetegen bátorítják, hogy „nem vagy egyedül!”
Az utat mégis egyedül járod.
Néha melléd szegődik valaki, aki bátorít. Ennek az embernek általában fizetsz, mert mondjuk a gyereked fejlesztője nyolcezer-ötszáz forintos óradíjért. Vagy maga is érintett és félszavakból értitek egymást. Az összes többi ember azonban olyanná válik számodra, mintha egy más világban élnének. Bevallom, hogy én is baromira egyedül vagyok néha. Nálam ezek azok a bizonyos nehéz napok. Amikor elfáradok és ahogy Fodor Ákos mondaná, helyzet van:
„Válságos helyzet: tudom, hogy boldog vagyok, csak épp nem érzem.”
Ha akad egy szemernyi énidőm, 10 percem, fél órám, azonnal meditálok vagy kezelem magam (Bars). Mentálisan kell rendben lennem teljesen ahhoz, hogy ne kiabáljam el magam naponta hangosan, hogy Fuck off! Negyedévente azért becsúszik. Ilyenkor tudom, hogy megint eljutottam a magányosság fekete bugyrába.
Nem osztogatok kéretlen tanácsokat, de egyvalamit megtanultam: meg kell engedned magadnak, hogy megéld az érzéseidet. A haragodat, a dühödet, az elkeseredettségedet. Ki kell ebből robbannod egy óriási energiával. Meg kell érezned az erődet, azt az orgazmikus energiát, ami bármire képes. Mint egy ősrobbanás.
Ez a Te szupererőd! Ettől vagy különleges és egyedi! Ettől vagy csodálatos. Ezért tudsz TE lenni egy autista/ADHD-s/bármilyen neurodiverz gyerek szülője.
Mert ilyen nagy energiák vannak benned. És ezekre most különösen nagy szükséged van! Nekem is. Elszállt élelmiszerárak, rezsiemelés, KATA-árvák világában két gyermeket napi szinten ellátni egyedülálló szülőnek túlélő táborává kezd válni. Valójában egy igazán rendkívüli férfi mellém szegődhetne, akit feltüzelnek az ilyen kihívások.
„Most már csak az fogja meg a kezem, aki mellettem jár az utamon.”
Ez alá nem megyek és téged is erre biztatlak. Mert nem kerülhet senki olyan mentális állapotba, hogy beletörődjön a sz@rba. Senki nem köthet bántó kompromisszumot csak azért, mert segítségre szorul.
Senki nem érezheti értéktelenebbnek magát, mert egy ekkora felelősséget kapott ebben az életben!
Nekünk fel kell dolgoznunk a gyerekünk diagnózisát, össze kell kaparni magunkat a mentális gödör aljáról és onnan felmászni az Everestre védőháló nélkül, fél kézzel. Mert a másikkal az autista gyerekünket tartjuk.
Legyél baromi büszke magadra!
Minden nap fejlődünk, ahogy a gyerekünk is. Senki máshoz nem szabad hasonlítani sem őt, sem önmagunkat. Mi már most is messzire jutottunk és hiszem, hogy jó úton járunk. Csak lassabban.
Úgy kezdtem, hogy megfordítottam egy gondolatot és ezt az eszközt tudom csak én is átadni. Fordítsd meg, mindig! Ahelyett, hogy szemlesütve azt mondanád, „elnézést, csak tudja, ő autista” mondd azt, hogy „Hé, tudja, büszke vagyok rá, hogy ő másként lát dolgokat!”
És mondd azt, hogy:
-
Zseniálisnak tartom, mennyire önfeledt és szabad tud lenni!
-
Imádom, hogy mennyire szuper!
-
Nekem ő a győztes!
-
Hiszek benne és támogatom!
Mi van akkor, ha nekünk egy más/fordított világot kell felépítenünk magunkban? Ha az a küldetésünk, hogy így legyünk boldogok? Még akkor is, ha meg kell teremtenünk, amit a közoktatás nem tud. Még akkor is, ha gyertyával világítunk. A „házad benned épül”. Te vagy az alap, te vagy a tégla és te vagy a házi áldás is.
Facebook csoportok, amikhez érdemes csatlakozni érintettként:
Kék fejlesztés – AUTIZMUS A-Z-ig
Autizmus,Asperger a családban – beszélgessünk róla!
ADHD , Autizmus információs csoportja
Fotó: Freepik
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
