Nem kellett aggódnom, félnem, rettegnem. Igaz, hogy így is kimaxoltam magam, mégis egy másmilyen életre berendezkedve lépkedtem a megoldás felé… És akkor jössz Te és hátba rúgsz?
Auti a fiam, különkiadás
Eddig volt egy anyjuk, aki egyedülálló szülőként, KATA-s vállalkozóként meg tudta teremteni nekik mindazt, ami az egészséges életükhöz kell. Anyagilag és mentálisan. Ételt az asztalra, tetőt a fejük fölé, ruhát, tanszereket, közös időt, élményeket és akkor most koncentráljunk a kisebbikre: autizmus specifikus fejlesztéseket, viselkedésterápiát, csecsemőköri maradvány reflexet is felszabadító úszást, pszichológust és legfőképpen: Vele Töltött Időt. Merthogy első osztályba is csak délelőtt járhatott.
Így hát hiába vagyok többek között profi televíziós szakember 25 éves tapasztalattal, nem tudok elvállalni a speckó gyerekem miatt olyan pozíciókat, műsorokat, amelyeknél szinte egész napos jelenlét, hosszú forgatások vagy esetleges távollétek lennének. Viszonylag gyorsan adaptálódtam a helyzethez, meggyászoltam a múltamat és megnéztem, mi egyéb lehetséges. Hálás vagyok és köszönöm, hogy sok jó fej kolléga ajánlott engem és bíztak meg online, otthon végezhető munkával. Ezeket hol hajnali 5-kor, hol éjszaka (ha hullán nem dőltem be az ágyba egy-egy nehezebb napunk után, ami engem is megvisel), de elsősorban 8 és 12 óra között megcsináltam.
Tudod, kedves Magyarország, hogy ez mekkora szabadságot jelentett nekem? Hogy nem kellett aggódnom, félnem, rettegnem. Igaz, hogy így is kimaxoltam magam, mégis egy másmilyen életre berendezkedve lépkedtem a megoldás felé. De most a megoldásomat húztad keresztbe és ez egy bazi nagy gyomros volt.
Tudod miért? Például mert hónapok óta agyalok, telefonálok, e-mailezek és talpalok azután, hogy hova járjon a gyerekem második osztályba! Mert a magyar oktatási rendszerben nem tudnak kijelölni neki megfelelő intézményt. Mert autista és ADHD-s és csak kiscsoportban működik jól és egyébként magas az IQ-ja…. Széttártad a karodat erre is, de addig mentem, amíg a múlt héten találtam egy tanulócsoportot, ami elképzelhetően befogadná. Sőt, ahol még fejlesztenék is, a tehetségében szárnyalhatna és mindenben támogatva lenne. És ez pénzbe kerül. Nyomorult excel-táblába vezettem le, hogyan fogom fizetni és most dobhatom a kukába az egészet.
A gyerekem életével szórakoztál éppen hétfőről keddre virradóra! És ne mondd nekem, hogy családi adókedvezmény jár fogyatékos gyerek után, mert már az egész elmúlt éjszaka kiképeztem magam az átalányadó részleteiből. Hanem azt mondd meg, hogy hova a nyavalyába tűnt a kollektív együttérzés, a jószándék, a támogatás, az odafigyelés, az empátia? Mert Én vagyok Te és Te vagy Én!
Csak úgy működik ez az egész életnek nevezett társas, ha figyelünk egymásra! Adnék Neked a legnagyobb szeretettel egy autista gyereket, hogy megtanuld ezt!
Mert egy autit figyelni kell. (Egyébként meg minden gyereket.) Minden rezdülését, szavát, érzését és gondolatát. Ebből rakom össze, hogy mi az, ami benne játszódik le. Nem mondom, hogy azonnal zsigerből transzformálom át ezt az energiát megértéssé, de haladok. Minden egyes nap közelebb kerülök magamhoz. Mert magamat is figyelem mindeközben. Vannak napok, amikor elbukok. Aztán újrakezdem. Hogy jobb legyek, mint előző nap.
És akkor jössz Te és hátba rúgsz? Mondd csak, ott fenn, a cirkuszi emelvény tetején mit élsz át? Figyeled az Embereket egyáltalán? Megérted őket? Lelkileg képes vagy összekapcsolódni velük? Vagy a nagy generációs családi traumák és történelmi minták, meg a „balsors, ami régen tép” számodra elegendő igazolások arra, hogy bármit is megtegyél?
Tudod mit, inkább nem is adnék neked autistát. Soha nem kívánnék NEKI ilyen rosszat.
Zelend Nikoletta
Fotó: Adobe Stock
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
