Barion Pixel Skip to content

Amikor jobban csúszik a pestós tészta, mint az almapüré – így BLW-ztünk mi

Sok kisgyermekes anyuka a hozzátáplálás előtt nem sokkal csodálkozik rá, hogy az etetés nem feltétlenül etetés, hanem lehet étkezés is, ami a szülővel egyszerre zajlik és a baba és a mama/papa ugyanazt eszi. Mindenből csak annyit, amennyi jólesik, nem pedig annyit, amennyit a bébiételes üveg elbír. A szoptatás melletti igény szerinti hozzátáplálást, közismertebb nevén a falatkás étkezést, a BLW-t mutatjuk be.

A játszótéren az egyik anyuka előkapja a bébiételes üveget és etetni kezdi a kislányát. A gyerek szájába tömi a pürét, aki pedig nyeli egyik falatot a másik után. Makulátlanul eszik, sehol egy folt, tiszta az arca is. Az édesanyja fürkészi, hogy én mit hoztam tízóraira. Ekkor előveszem a felvágott barackot, a reggel sütött zabkekszet és a párolt répát, majd a játszótér közepén megterítek a gyereknek, aki két kézzel veti bele magát az élvezetbe. Folyik a baracklé, morzsál a keksz és kenődik a répa. Minden tiszta ételfolt, a ruhájából sosem mosom ki, már ekkor tudom. „Hogy bírod ezt nézni?”- kérdezi az étkezést foltmentes ruhában befejező, tiszta kezű és arcú kislány anyukája. „Nekünk ez jött be”- nézek mosolyogva a homlokán is barackfoltos gyerekre – „mi BLW-zünk”.

Az értetlenségén felbuzdulva – hogy ez miért is jó a gyereknek és a szülőnek – mesélni kezdek neki a mi BLW-nk történetéről.

Hozzátáplálás másképpen

Az egész az almapürével kezdődött. Mint a legtöbb szülő, én is úgy gondoltam, hogy 6 hónaposan almapürével kezdünk, majd barackkal folytatjuk. A gyerekem viszont másképp gondolta. Sokkal érdekesebb volt a szárított paradicsommal megszórt pestós tészta, mint az almapüré. Hiába próbáltam, nem nyitotta a száját a kanál látványára. Ez a pavlovi reflex nála nem alakult ki. Viszont kiszolgálta magát az én tányéromból. Így kezdtük mi a hozzátáplálást petrezselymes főtt krumplival és natúr csirkemellel.

Szerencsénkre a védőnőnknek – aki látott már egy s mást – a szeme sem rebbent, amikor az egyik látogatás alkalmával a 7 hónapos gyereket egy egészben párolt, hámozott almával a kezében toltam be a vizsgálóba. Csak annyit kérdezett: „BLW-znek?”

Hogy őszinte legyek, nem tudom, mit csinálunk, a gyerek utálja a pürét, én meg pont elég keveset alszom ahhoz, hogy küzdjek vele.

Ő mesélt nekem először a BLW-ről. És akkor csaptam először a homlokomra is, hogy valóban, mi így csináljuk.

Félbevágott szőlőszemek és málna a tízórai – a tányér felesleges

Mogyorószabály

De mi is a BLW lényege: Baby-Led Weaning, vagyis a baba igényei szerinti elválasztás, illetve hozzátáplálás.

Ha röviden és tömören kellene megfogalmazni, akkor azt mondanám, hogy a gyerek a hozzátáplálás kezdeti időszakától ugyanazt eszi, mint a felnőttek. A BLW-ben a hozzátáplálás kezdeti időszaka az a pont, amikor a kicsi önállóan tud ülni. Azonban, mint mindenhol, itt is vannak szabályok, amelyek a gyerek védelme és biztonsága érdekében születtek.

Van az úgynevezett mogyorószabály. A mogyoróval azonos méretű és keménységű vagy annál kisebb falatkák kerülendők. Ezek úgy tudnak megakadni a garatban, hogy se ki, se be nem mozdulnak. Ez nem ijesztgetés, de a BLW-s gyerekek egy-egy nagyobb falattól vagy például attól, hogy a kockára vágott barack leve szétárad a szájukban és nem tudják, hogyan nyeljék le hirtelen, öklendezni szoktak. Ha az etetőszék támlája nem dönthető, vagyis a gyerek stabilan, egyenes háttal ül benne (imádtam az IKEA-s Antilopot), akkor ez inkább egy tanulási folyamat része, amelyben a baba megismeri saját képességeit, az ételeket, azok tulajdonságait. Egy idő után tudni fogja, hogy a barackot vagy a narancsot előbb szopogatjuk, de a párolt répát nyugodtan majszolhatjuk a meglévő négy fogunkkal.

Ami még fontos, hogy tilos a méz és a szalámi, ugyanis botulizmust okozhat. Bár a gyerekem szalámis pizzát evett olyan 10 hónapos kora körül, de azon ugyebár megsült a szalámi.

Tiszta gyerek, rendes ház? 

A BLW a szülők étkezésére is jó hatással van. Egyrészt, mivel a kicsi gyerekeknél kerülendő a só, az ízfokozó, a hozzáadott cukor, a mesterséges színezék, ezért az anyák is elhagyják például az ételízesítő keverékeket, vagy a palacsintatésztából a cukrot. Én a natúr és idény jellegű dolgokat részesítettem előnyben. Nem főztem többet, mint azelőtt, csak másképp csináltam. Sok párolt vagy olajon futtatott zöldséget ettünk és zöldfűszerrel ízesített húsokat. Házilag készült a tésztaszósz, a zabkeksz és megválogattam a sütemények összetevőit is.

Az étkezések nyugodtabbak lettek. A legfontosabb hozadéka viszont az volt, hogy el tudtam engedni a „tiszta gyerek” rögeszmémet. Nálunk jobban senki nem élvezte a maszatolást, annyi biztos.

Saját tapasztalat, hogy az utolsó szoptatástól legalább fél-1 óra elteljen, különben a gyerek kreativitása került előtérbe, ami az etetőtálcán való pacsmagolás és ételes falfestés megvalósításában tör utat magának.

Hogy én mennyit takarítottam! Sokszor előfordult, hogy mire a „szkafandert” a baba nyakánál összekötöttem volna, a szószos tészta már ott landolt az ölében.

A szószos tészta mindent befed, úszik a konyha, fürödni indul a gyerek – a macska is boldog

A BLW szép, mert megadja a lehetőséget, hogy együtt étkezz a gyerekkel, az ő tempójában, az ő igényeit szem előtt tartva, másrészt iszonyú melós, mert naponta legalább ötször söpörsz, törölsz, mosol falat, gyereket, étkezőszéket. De azt kell mondanom, hogy megéri. Látva azt, hogy a baba már 10-12 hónaposan próbálkozik az evőeszköz használatával, hogy a finommotorikus képességei fejlődnek, hogy az ízeket a maguk felnőtt valójában ismeri meg, és hogy nem riad vissza egy kis maszattól, mindennél többet jelent.  

Fotók: Freepik

Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.

Tetszett a cikk?

Megosztás:

Ajánlott cikkek:

2024 © NŐI VÁLTÓ - Minden jog fenntartva | Weboldal: Kardos Gergely