Amikor két gyermekem születése után a visszatérésemet tervezgettem a munkába, az elképzeléseim között egészen biztosan nem szerepelt, hogy gyakorlatilag főállásban dolgozva, mégis egy bölcsődés és egy óvodás korú gyermekkel otthon ülve teljesítem a feladatot. A pandémia megteremtette a karanténanyaság, vagyis inkább a karanténszülőség fogalmát is. Ha érintett vagy, szerintem már most érted, miről beszélek.
Ha visszagondolok a 2020-21-es karanténévad legszórakoztatóbb perceire, rengeteg emlék tolul fel bennem. Ülök a számítógépem előtt, közben kétéves fiam még pizsamában áll mögöttem, és ütemesen rugdossa a vesémet, de nem szólok semmit, mert legalább tudok gépelni. Majd az, amikor zsebkendőnyi íróasztalom felét traktorok foglalják el, mert „anya, jönnek hozzád”. De javítottam már cikkeket mobiltelefonról a játszótéren, és szitkozódom, mert kitörlődtek a linkek minden áldott alkalommal. Ültem laptoppal a homokozó mellett, amiről fotót is küldtem a kollégáimnak, a szerkesztők nem akarták elhinni. Fordítottam úgy, hogy a fiam az ölemben aludt. Egy kézzel elég nehéz gépelni…
A karanténidőszak diszkrét bája
Volt, amikor tényleg megláttam ezekben a szituációkban azt a típusú bizarr, mégis humoros vonalat, ami segített túllépni az érzésen, hogy sem dolgozni, sem a gyerekeimmel foglalkozni nem tudok. Mondjuk legalább egyszer se borítottak magukra semmit, a berendezés is megmaradt, legfeljebb az én idegeim tépázódtak meg. De volt, hogy megemeltem a hangom, és természetesen mindig megbántam. Helló, 2020-2021, helló karanténszülőség!
És hogy ezzel nem voltam egyedül, az egészen eufemisztikus leírása a helyzetnek. Hallottam anyákról, akik szoptatva-mesélve ültek órákon át a nappaliban, mert az apa a szobában dolgozik, neki meetingelnie kell, és ehhez csönd kell. Rettentő dilemmákról, hogy a nagymama egészsége-e a fontosabb, vagy hogy az anyuka elmehessen dolgozni, amihez kell a nagyszülői felügyelet.
Mintha az anyaság, vagyis ideális esetben a szülőség nem eleve arról szólna, hogy időről időre két lábon járó lelkifurdalássá változunk, mert valamit mondtuk vagy épp nem mondtunk, megvettünk vagy nem vettünk meg, mert rákiabáltunk, mert nem hagytuk neki. A szorongás új tetőpontra hágott a járvánnyal együtt: nem tudok, nem tudunk megfelelni anyaszerepünknek, mert a kereső szülő szerepe ebben a szorult helyzetben mindent felülír.
Sérült az anyai és a dolgozó női szerep is
Azt, hogy a nagyobb gyermekekre hogyan hatott a koronavírus bezártsága, szélesebben kezdték el kutatni, mint azt, hogy a kisebb gyermekek és szüleik hogyan élték meg ezeket az időket. Az oxfordi Co-Space tanulmány ugyanakkor a legkisebbek, a szüleikre leginkább ráutaltak mellett a felnőttek lelki egészségére gyakorolt hatásokat is figyelemmel kísérték. Bár az általuk bemutatott adatok a brit helyzetre vonatkoztathatók, érdemes figyelembe venni őket, mivel ott nagyjából ugyanabban az időszakban vezettek be zárlatot az első és a második hullám idején is, mint Magyarországon.
A Co-Space úgy találta, hogy a szorongás, a stressz és a depresszió a szülőknél megjelent már az első hullám alatt is, de a másodikban magasabb szintet ért el, a kisebb gyermeket nevelők körében a második hullám lezárásai alatt megnőtt azoknak száma, akik úgy érezték, nem tudnak megfelelni egyszerre gyermekeik igényeinek és a munkával kapcsolatos követelményeknek.
Azok, akik aggódtak kisgyermekeik napi elfoglaltságai miatt, rosszabb mentális egészségben élték meg ezt az időszakot, mint azok, akik nem, illetve azok is, akik rosszabb anyagi körülmények közt vészelték át a koronavírust. Ez nem csoda: az alapvető létbizonytalanság érzete is átlengte a kezdeti időket.
A problémák ismerősek lehetnek Magyarországon is. Ha nem lett volna az aggodalom amiatt, hogy a vírust vajon sikerül-e elkerülni, ott voltak az egzisztenciális, munkahellyel kapcsolatos félelmek, és a gyermekek körüli teendők is. Nehéz úgy kötődően, szeretetteljes légkörben altatni, ha közben az órát figyelem, mert tudom, hogy egy órán belül van egy elvégzendő feladatom. Nem tudok belefeledkezni a munkámba sem, ha közben azon jár az eszem, hogy már rég le kellett volna vinnem a gyerekeket egy sétára. Két szerep közt őrlődve a szülők alapvető élménye volt, hogy egyikben sem tudnak nem hogy száz, de még annál jóval alacsonyabb, talán pont épp elégséges százalékot sem nyújtani.
Töltekezni mindennél fontosabb
Az elég jó szülőségnek nagy jelentősége lehet a hasonló élethelyzetekben. A Bruno Bettelheim megalkotta fogalom szerint egy elég jó szülő sokkal jobb, mint egy tökéletes: az embernek eszerint magához is jónak kell lennie, a hibákat el kell fogadnia.
A nem megfelelő viselkedés mögött nem a legrosszabb, hanem a legjobb okot keresni, mások okolása helyett a problémamegoldásra koncentrálni, a holnap helyett a mában bízni: ezeket a tippeket adja Bettelheim a szülőnek, egy nagyon fontos kiegészítéssel. Az embernek mint szülőnek magában is kell bíznia – ha szeretet, empátia és türelem van, az elég jó szülőség éppen elég lesz a gyermeknek is.
Lehet, hogy nem ez az az életszakasz, amelyben minden nap két órát biciklizik odakinn, miközben organikus falatkákat adagolunk a szájába. Nem most fogjuk a leghosszabb mesemaratonokat tartani, és még az is megeshet, hogy időnként azt mondjuk neki: most nincs időm, kérlek, nézz meg egy mesét.
Mindez persze sokkal könnyebben történhet akkor, ha a családból nem egyetlen felnőtt – valljuk be, az esetek legnagyobb többségében az anya – nyakába zúdul a fenti helyzet teljes felelőssége. Ehhez leginkább munkáltatói rugalmasságra van szükség, hiszen ha csak egy szülő képes a home office követelményeinek megfelelni, akkor abból fakadóan egyértelműen az ő vállára nehezedik a feladat java.
Az otthoni munkavégzés, bár sokaknak megtetszett a pandémia ideje alatt, mostanra mégis visszaszorulóban van. 2020 elején 100 ezer körül volt az otthonról dolgozók száma, ami az első hullám alatt közel 740 ezerig ugrott meg a KSH adatai szerint, de már a második hullám alatt sem ért el ilyen csúcsot. 2021 őszére pedig a legtöbb cég igyekezett visszaállni az irodai munkavégzésre még a negyedik hullám előtt, kevesek tehették meg, hogy továbbra is otthon legyenek és részt vegyenek az orrfolyással vagy osztálybezárással járó, extra terheket jelentő időszakokban.
Úgy néz ki, a karanténszülőség egyelőre nem ért véget: érdemes tehát felvértezni magunkat tudással, de főként egy új nézőponttal, melyben a gyermekkel, de talán magunkkal is valamivel megengedőbbek vagyunk akkor, ha a vírus vagy az attól való félelem esetleg ismét összezár minket.
Az elcsépelt és ebben a helyzetben szinte lehetetlennek tűnő énidő értéke koronavírus idején felértékelődik: ha negyed óra, akkor negyed óra, de menj, és fuss, fesd ki a körmöd, olvass el egy újságcikket, igyál egy habos kakaót vagy hívd fel a barátnődet! Muszáj valamiből feltöltődni, mert végül, ha te teljesen elfogysz, akkor már nem segít a türelem hangsúlyozása. Néha te is lehetsz az első helyen.
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
