Amikor augusztusban bevásároltunk a tanévkezdéshez, még minden rendben volt. A lányom online beszélgetett az osztálytársaival, készültek az új tanévre, tervezgették, milyen lesz a nyáron felújított új épületben tanulni. Sokat voltak bent nyáron. Cipelték a padokat, bútorokat, könyveket, takarítottak, rendezgettek. Izgatottak voltak, hisz maguk segítettek berendezni az osztálytermüket.
Bartos Enikő Hinda írása.
A vásárlás közben szem előtt tartottuk, hogy milyen füzetet szeret a magyartanár, a töritanár, tollak, vonalzók, a matektanár által kért számológép, apróságok, mint radír, hegyező, toll, ceruza.
Maja Hello Kittys radírt talált, amiről barátnője jutott eszébe, aki imádja a figurát, így neki is vettünk ajándékba.
„Machingelünk” – így mondják mostanában a srácok. – „Egyforma radírunk lesz.”
Persze mentek a sóhajtozások, hogy de nem várom a szünet végét, már csak két hét van, már csak egy…
És akkor eljött augusztus 27. Reggel Maja lekísért dolgozni, én pedagógusként saját osztályomat rendezgettem, ő segített papír díszeket vágni az ajtóra.
– Ha leérettségiztem, biztos, hogy gyerekekkel fogok foglalkozni. Pedagógiai asszisztens? Így hívják, ugye? Az akarok lenni.
Nevetünk, hisz ott volt a napközis táborban, az 50 óra közösségi munka terhére játszott a gyerekekkel, segített a gyerekek ellátásában. Ha továbbra sem riadt el, akkor a pályára való.
Este nekem még kínai órám volt. Hobbiból tanulom, szeretem a nyelvet, a kultúrát. Maja az ágyon ült, füzeteit kötögette be nejlon borítóval, és fél füllel hallgatta az olvasásunkat, fordításainkat.
Nyolc óra után nem sokkal szólalt meg a csengő. Elképzelni nem tudtam, ki lehet ilyenkor. Kinéztem, egy autó állt a kapu előtt, két férfi előtte. A lányom törvényes képviselőjét keresték. Megállt bennem az ütő.
Milyen ügyben keresheti két markos férfi a gyerekemet késő este?
Budapest Főváros Kormányhivatalától jöttek. Dr. Sára Botond főispán úr küldte őket. Tájékoztattak, hogy gyermekem iskolája, a Wesley Kincsei Általános Iskola és Gimnázium megszűnt, mivel lányom 16 éves elmúlt, nem tanköteles, ők nem segítenek az elhelyezésében, vagy megoldom három napon belül, vagy megszűnik a folyamatos jogviszonya. Ez azt jelenti, hogy nappalin már nem érettségizhetne.
Lefagytam. Értetlenül néztem rájuk, hebegtem, hogy de ezt most, tényleg ilyenkor kell? Hisz most kaptak új épületet, nyáron újították fel. Nem értem. Miről beszél?
Csak két éve jöttünk ide, mivel az állami oktatási rendszer sajátos nevelési igényű lányomat megrágta, összetörte, kiköpte. Itt végre megnyugodott. Hosszú és nehéz menet volt. Tényleg elölről kell kezdenünk? 11. osztályba készülünk, idén már érettségizne angolból.
Sajnálkoztak, de segíteni nem tudtak. Mondták, hogy levélben, melyet átadtak, van lista az iskolákról, amelyeket kereshetünk.
Magamra hagytak, mentek, hogy másokban is megállítsák az ütőt, én pedig még mindig kábán megfordultam. Maja lányom mögöttem állt, bámult rám, majd összerogyott, és zokogni kezdett.
Nem aludtunk az éjjel. Beszéltem más szülőkkel, akik szintén zokogó gyerekük mellett sírtak, pedagógusokkal, akik nem is tudtak még semmiről. Maja felváltva sírt, és dühöngött, aztán eszébe jutottak a barátai, akiktől elszakítják, és újra sírt.
Három napos kálvária kezdődött. Jártunk a felújított iskolában síró, kétségbeesett vagy zombi fejjel járkáló szülők, pedagógusok gyerekek között, meghallgattuk az iskola vezetésének, és fenntartójának, Iványi Gábornak tájékoztatóját.
Valahol a lelkem mélyén reménykedtem, hogy valaki azt mondja, nincs baj, tévedés volt, vagy rosszindulatú tréfa, hétfőn reggel várjuk a gyerekeket, kezdődik a tanév. De nem mondott senki ilyesmit.
Négy iskola szűnt meg. Iványi Gábor négy mentsvára, ahol fogadták azokat a gyerekeket, akiket a magyar oktatási rendszer eldobott. Közel ezer talaját vesztett magyar gyerek és család.
Megindultak a búcsúzkodások. Gyerekek, szülők, pedagógusok ölelgették egymást, és sírtak. A nyáron vett Hello Kittys radírból búcsúajándék lett. Maja zokogva ölelkezett barátaival. A könnyező pedagógusokat gyerekek faggatták, hová mennek, mert akkor biztos, hogy ők is oda. Baráti csoportok fogadkoztak, hogy biztosan együtt maradnak.
Az éjszaka átvett listában azonban olyan iskolák voltak, ahol osztályonként 1-2 hely van. Augusztus végén hol van már olyan iskola, amelyik együtt tud fogadni nagyobb gyerekcsoportokat? Sokan fognak elválni most, külön úton indulni. A felnőttek szemén lehetett látni, hogy tudják, de senkinek nem volt szíve elvenni a gyerekek reményét.
Otthon, a listát böngészve döbbentem rá, hogy nagyobb a baj, mint hittem.
Azon a listán, amelyet küldtek nekünk, nincs olyan iskola, amelyik diszkalkuliás, sajátos nevelési igényű gyerekemet fogadja. Van viszont rajta putnoki, ózdi cím a Pest megyében lakó gyerekemnek, és rajta van az az iskola, amelyik két éve kirakta a gyerekemet, mert SNI-s, mert nem illeszthető a skatulyába. Ide kellene visszavinnem?
Pénteken hosszú napunk volt. Meg kellett szereznünk Maja iratait, melyek még volt iskolájában voltak, a régi épületben. Át kellett vennünk a tankönyveit, melyek már az új, felújított helyszínen vártak ránk. Nem tudjuk, az új suliban jók lesznek-e, ezeket használják-e, de mivel az állam már megvette egyszer, ez van, másikat nem kaphatunk.
Nyilván meg kell vennünk, nesze neked ingyenes tankönyvellátás. Aztán új iskolákat kellett látogatni. Nem voltak boldogok az SNI-s papír láttán.
Fel akartam vidítani Maját, így meghívtam a koreai instant levesezőbe, ahova régi vágya volt elmenni. Ültünk egymással szemben a magunk készítette koreai leves felett, és folytak a könnyeink.
– Csípős a leves – mondta Maja, miközben a szemét törölgette.
– Tudom – feleltem.
Hétfőn dolgozni megyek magam is pedagógusként. Várom saját osztályomat, a szerencséseket, akiknek van iskolájuk. Az országban most közel ezer magyar gyerek nem tudja, neki hol csöngetnek be. Mindig gyűlöltem a politikát, nem is politizáltam. Nem érdekel, hogy jobb és baloldalon tevékenykedő politikusok miért rühellik egymást, és miért állnak bosszút egymáson.
De senkinek nincs joga a gyerekeink lelkébe taposni, őket összetörni, csakhogy az ellenfelének okozzon fájdalmat.
Esküszöm az égre, hogy Maja lányom le fog érettségizni, csodás felnőtt lesz belőle. De a sebek, amelyeket a magyar oktatási rendszerben szerzett, sosem fognak elmúlni.
nyitókép: freepik
Hasonló íásokat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
