Mióta világ a világ, az a szabály, hogy a házasság egyik kötelező velejárója a szex. Igen, tudom, hogy ma már ez nem úgy van (kommunikálva), de azért senki ne hagyja magát átverni. Addig, amíg szakemberek tömegei dolgoznak azon, hogy megjavítsák azokat, akik nem akarnak szexelni, addig, amíg minden azt sugallja, hogy ha te nem kívánod a szexet, az valamiképpen hiba és hiány, addig nem kérdés, mi a fókusz.
Murinai Angéla írása.
Érdekes módon a „probléma” leginkább nőket érint, akiknek ezen is illik dolgozni, hiszen a férfinek jár a szex. Ez a világ rendje.
Dolgoznak is a nők ezen. Belőlük élnek az ezzel foglalkozó terapeuták, ők szexelnek erőn felül akkor is, ha a hátuk közepére se kívánják.
Apu megcsal? Nem baj, majd egy kis duzzogás után latexba bújok, és többet hagyom magam, hátha akkor nem megy félre (spoiler: de).
Rémes az egész.
A minap volt egy poszt a zárt anyaközösségünkben, ahol egy nő éppen arról írt, hogy levegőhöz alig jut a család, munka, kisgyerek mellett, és hát nem is izgatja különösebben a férje, de állandó konfliktus köztük, hogy mikor és mennyi szex van. Nyilván a kérdés az volt a végén, hogy tényleg vele van akkor a baj?
NEM! Nincs veled baj!
Mintha az intimitásnak lenne egy minimumszintje, amit teljesíteni kell, különben oda a szerelem, és a másik fél joggal érzi magát megfosztva valamitől. A narratíva működik, hisz a férfiak jelentős része ezt egyenesen bántalmazásként írja le, és simán érvként használja, amikor például nők verését, ölését akarja egyenlősíteni (de a nők meg undokak és szexmegvonnak).
Pedig nem tenni valamit nem bántalmazás. Senkit nem ér fizikai vagy pszichés sérülés attól, hogy a partnere nem akar vele lefeküdni. A kényszerítés ezzel ellentétbe az.
Akkor is, ha ez nem nyílt erőszakkal történik, hanem duzzogással, sértett hallgatással, érzelmi nyomásgyakorlással, vagy azzal az üzenettel, hogy rossz társ, önző, nem elég jó feleség, aki nemet mond.
A mainstream sajtó eközben előszeretettel foglalkozik azzal, hogyan lehetne visszahozni a nők vágyát. Igen, tudom, hogy nem így fogalmaznak. A vágyat, ezt mondják, de mind tudjuk, hogy ez az esetek nagy részében a nők vágyáról és a férfiak kielégítésre váró igényéről szól.
Tippek, tanácsok, hormonbarát praktikák, szerepjátékok, időpont-naptárba írt szex, párterápia.
Ritkán merül fel viszont az a kérdés, hogy miért azokat kell megjavítani, akik nem akarnak szexelni? Miért alapértelmezés, hogy a szex hiánya probléma, amit kezelni kell. És miért nem beszélünk arról, hogy a szex hiányába még soha senki nem halt bele, ergo nem egy olyan dologról beszélünk, ami nélkül ne lehetne élni, vagy ami egésszégkárosodást okozna.
Aki nem akar szexelni, annak jellemzően nem is hiányzik a szex. Ha mégis belemegy, sokszor nem vágyból teszi, hanem konfliktuskerülésből. Azért, mert azt tanulta, hogy a párkapcsolatban ez kötelező. Hogy a női test rendelkezésre áll, különösen akkor, ha a férfi amúgy rendes, segít a háztartásban, részt vesz a gyereknevelésben. Ezekért – még ha nem is kimondva – cserébe jár a szex.
Pedig az élethelyzetek nagyon különbözőek. Kisgyerekes anyák esetében a fáradtság, az éjszakázás, a folyamatos készenlét, a hormonális változások akár nullára csökkenthetik a libidót. Szülések után hosszú időbe telhet, mire a ciklus visszatér, és a test már tud másra figyelni, nem csupán túlélni akar.
Aztán ott a túlterheltség, vagy az a tény, hogy sok nő egészen másféle gyengédségre vágyna, miközben a férfiakat nem tanítja meg a patriarchális nevelés, hogy hogyan mutathatják ki a gyengédségüket.
Az intimitás a patriarchátusban egyenlő a szexszel, ezért a nem szexelést a nem szeretéssel teszik egyenrangúvá. Már azt sem értem, miért kell egyáltalán magyarázkodni, realizálni a kifogásokat. Miért az az evidencia, hogy szexelni mindenki akar, aki pedig nem, annak van valami baja?
A válasz sokkal egyszerűbb, mint gondolnánk, és ott van a patriarchátus értékrendjében.
A világ igényei, a világ prioritásai ebben a rendszerben a férfiakhoz vannak igazítva. A férfiasság mítoszának pedig része a szex, mint a birtokba vétel egy módja. Tehát a férfiak arra vannak trenírozva, hogy állandóan szexelni akarjanak, így a nem szexelők, köztük a nem szexelő nők lesznek a nem normálisak. Innét már csak egy lépés, hogy elérjünk oda, vajon mi számít erőszaknak egy ilyen szokásrendben?
Mivel állandóan azt hallgatjuk, azt látjuk, azzal tömik a fejünket, hogy a szex „jár”, a szexet akarni kell, ezért gyakran a nő is hibásnak érzi magát, ha nem kívánja. Inkább beadja a derekát, hogy legyen béke, és ne süssék rá, hogy nem jól működik. Sőt, simán elhiszi, hogy tényleg vele van a baj. De vajon tekinthető ez valódi beleegyezésnek?
Több európai ország jogrendszere ma már kimondja, hogy nemi erőszaknak számít, ha a szexuális aktus előtt nem volt szabad, önkéntes beleegyezés.
Svédország 2018-ban foglalta törvénybe, hogy a szex beleegyezés nélkül erőszaknak számít. Ez azt jelenti, hogy a sértettnek nem kell erőszakot vagy fenyegetést bizonyítani. Németország Belgium, Ciprus, Luxemburg, Hollandia, Spanyolország, Írország, Izland, Szlovénia, Csehország jogszabályaiban leírták, vagy már történtek olyan irányba mutató reformok, hogy a beleegyezés hiánya nemi erőszaknak minősül.
Franciaország tavaly (2025) szintén elfogadott egy jogi reformot, ami explicit beleegyezés-alapú definíciót vezet be: ha nem volt szabad, tájékozott, kifejezett és visszavonható beleegyezés a szexuális aktus előtt, akkor az nemi erőszak.
Mindez már nagyon jó irány, de még mindig nyitva hagyja a kikényszerített beleegyezés kérdését.
Nem véletlen ilyen nehéz az előrelépés a témában. Amikor ugyanis a törvényt igyekeznek a valósághoz idomítani, akkor a szituációkban két olyan félről gondolkodnak, akik a társadalomban és a párkapcsolatban elvileg egyenlő félként kellene részt venniük. Vagyis az esetek nagy részében teljes joguk lenne nemet mondani.
A valóságban azonban a legtöbb párkapcsolatban a nő még mindig kiszolgáltatott akár egzisztenciálisan, akár fizikailag. Továbbá ki van téve a társadalmi manipulációnak, amely mindig is azt tanította neki, hogy a szex szükségszerű része a párkapcsolatnak, amit adni kell, ha valaki szereti és meg akarja tartani a társát. Ezek a tanítások eleve egyenlőtlenséget teremtenek a kapcsolatban, és a nemet mondást nehezítik.
A magyar Büntető Törvénykönyv szerint szexuális erőszakot követ el, aki valakit akarata ellenére – erőszakkal, fenyegetéssel vagy kiszolgáltatott helyzetét kihasználva – szexre kényszerít. A jog viszont nem tartalmazza külön a beleegyezés fogalmát, és nem tekinti bűncselekménynek az olyan együttlétet, ami érzelmi nyomás (pl. duzzogás, bűntudatkeltés) hatására történik. Sőt, nem oly régen, amikor egy 2021-es egyetemi erőszakolót felmenettek, bizonyságot adott arról, hogy a „lefagyást” pedig beleegyezésnek tekinti.
A magyar büntetőjog tehát jelenleg csak azokat a szexuális együttléteket tekinti kényszerítettnek, ahol konkrétan megragadható kényszerítő eszköz – például fizikai erőszak, fenyegetés, vagy a másik kiszolgáltatott helyzete – áll fenn.
A törvény elismeri, hogy a fenyegetés lehet pszichés vagy anyagi jellegű is. Ha valaki például zsarolással, munkahelyi függőséggel vagy más súlyos nyomással kényszerít ki szexet, az bűncselekmény. Ugyanígy büntetendő az is, ha valaki tanárként, edzőként, főnökként él vissza a helyzetével.
Férjként?
Nos, azt gondolom, hogy amiről én írok, még ezeknél a kérdéseknél is sokkal bonyolultabb. Egy olyan, rendszerszintű egyenlőtlenség következménye, amelyet elsősorban nem törvényi szinten, hanem a társadalmi átalakulásokkal lehetne megváltoztatni.
Jelenleg a közgondolkodás azokat erősíti, akik így vagy úgy hozzá akarnak jutni egy párkapcsolaton belül a szerintük nekik járó kielégüléshez. Ehelyett inkább azzal kellene foglalkozni, hogy a szex ne legyen ennyire központi része egy társkapcsolatnak. Ne pótszer, unaloműzés, a szeretet és a gyengédség egyetlen kifejező eszköze, hanem a sok párkapcsolati öröm közül az egy, amelyet nem használ egyik fél sem kényszerítő módon.
Ismét szeretném hangsúlyozni, hogy még soha senki nem halt bele a szex hiányába, ami azt mutatja, hogy nem a mashlow piramisunk alján helyezkedik el. Éppen ezért sok ember számára akkor, amikor a teste vagy a lelke prioritásokat állít fel, a szex nem a legfontosabbak közé sorolódik, vagy akár meg is szűnik az azutáni vágy.
És EZ a normális.
Ergo nem a nőket kellene tovább noszogatni, hanem a szexet kicsit lejjebb helyezni a piedesztálról és a helyére tenni.
Az életünk fontos része lehet, de messze nem az egyetlen formája az intimitásnak. A gyengédség ezerféleképpen kifejezhető. Egy közös séta, ahol valóban egymásra figyelünk. Egy beszélgetés, amiben valódi figyelmet élünk át. Egy érintés, ami nem előjáték, hanem önmagáért való gyengédség. Egy hátmasszázs, ami nem a bugyiban végződik.
Ha tudunk a barátainkkal anélkül mély és bizalmas kapcsolatot ápolni anélkül, hogy rájuk másznánk, úgy feltehető, hogy az életünk társával is ezernyi más szálon kötődünk, nem csupán a nemi szerveiken keresztül.
Amíg a szexet kötelező elemként kezeljük a házasságban, addig mindig lesznek nők, akik a saját határaikon átlépve próbálnak megfelelni. És mindig lesznek férfiak, akik a visszautasítást személyes sérelemként élik meg.
Pedig a valódi kérdés, hogy tudunk-e egymáshoz úgy kapcsolódni, hogy abban mindkét fél biztonságban érzi magát. Ahol elfogadjuk, hogy a vágy nem parancsra működik, és ahol senki nem akar annak ellenére együtt lenni a másikkal, hogy tudja, a másik épp csak beadta a derekát.
És végezetül ne felejtsük el, hogy van kezünk, tudjuk használni. Nem is beszélve arról a milliónyi játékszerről, amelyek segíthetnek olyankor, amikor a kielégülés célja az ürítés, a feszültség oldása. Csodás a technika, amivel megoldja, hogy ezért ma már nem kell erre egymásik embert akarata ellenére használnunk.
Az alábbi linken feliratkozhatsz egy olyan programra, amely a patriarchális veszteségek rehabilitációjában segít. Ennek első lépéseként a feliratkozás után kapsz 110 kérdésből álló segédanyagot, amely végigvezet egyfajta patriarchális fókuszú önismereten.
Ez a lista rendszerszinten vezet végig azon, hogyan hatottak rád a patriarchális hiedelmek, elvárások és szerepminták, és hányféle módon szűkítették a mozgástered az élet különböző területein.
Ha feliratkozol, ezt a kérdéssort azonnal megkapod. Ezzel együtt egy olyan hírlevélre kerülsz, amelyen hetente egyszer küldök egy írást, amely egy-egy témát bont ki részletesebben, és segít továbbgondolni azt, amit a kérdések elindítanak benned.
kiemelt kép: freepik
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
