Vass Nóra coach, a Mental Chill alapítója szerint a változókor nem lezárás, hanem lehetőség. A mindennapi önismereti munka és a különleges elvonulások segítenek újra felfedezni a női erőt.
Mihez kezdek majd, ha a gyerekek már nem igénylik a reggeli rohanást? Hogyan töltöm ki azokat a délutánokat, amikor eddig értük mentem, főztem, időpontot egyeztettem, vittem és hoztam? Mihez kezdek a gondoskodásból kiszabadult órákkal, amikor már nem kér tőlem senki semmit?
A válasz sok nőben nem felszabadulást, hanem riadalmat kelt.
Ebben az életszakaszban, a változókorban nemcsak a test alakul át, hanem a szerepek is. A fészek kiürül, a család újrarendeződik, a mindennapi rutin lassan elveszíti eddigi formáját. Egyesek csendben örülnek az új térnek, mások viszont pont emiatt érzik úgy, hogy kiszorultak a saját életükből.
Vass Nóra coach nem szeret a felszínen kapirgálni. Azt mondja, amit sokan nem mernek: hogy ez az életszakasz nemcsak biológiai folyamat, hanem egy komplex újrarendeződés, fizikai, érzelmi, kapcsolati és spirituális szinten is.
– Ez nem „egy tünet”, hanem egy egész korszakváltás. A legtöbb nő egyszerre él meg testi változásokat, gyerekek kirepülését, párkapcsolati újradefiniálást és azt az érzést, hogy nincs már igazán szükség rá. Az elakadás nem mindig látványos. Inkább olyan, mint egy finom, szürkés köd – mondja Vass Nóra.
Lehet másképp is fogadni az újat
Nóra szerint éppen ezért nem elég egyetlen módszer vagy eszköz. A szemlélet az, ami áthúz a holtponton. Az, hogy valaki tudja: lehet másképp is.
– Az én munkám olyan, mint egy málnás torta – fogalmaz.
Vannak szeletei: beszélgetések, tanácsadás, kérdezés, tükörmutatás, nézőpontváltás. És van rajta hab: ezek az elvonulásaink. A legtöbben először ezt veszik észre a torta tetején. De egy habos torta szeletek nélkül csak krém a tányéron.
A hangsúly tehát nem a „női elvonuláson” van. Az csak akkor működik, ha van, amihez kapcsolódik. A tartós változás nem ünnepi pillanatokból, hanem hétköznapi felismerésekből épül.
– Egy elvonulás legfeljebb felteszi a koronát arra, amit valaki már elindított. Vagy elindít benne valamit, amit aztán otthon kell tovább vinni. De én sosem a habbal kezdem – teszi hozzá.
Hova lesz az, aki eddig mindenkit egyben tartott?
A legtöbb nő, akivel Nóra dolgozik, nem azért jön el hozzá, mert beteg vagy boldogtalan. Hanem mert elbizonytalanodott abban, hogy ki is ő most.
Az évtizedeken át hordott szerepek – anya, gondoskodó társ, családi menedzser – egyszer csak megrepedeznek. A gyerekek már nem kérnek uzsonnát, az iskolai szülői csoportok elcsendesednek, a férj figyelme inkább befelé vagy más irányba fordul. A nő pedig ott marad egy térben, ami korábban hangos volt, de most hirtelen túlságosan is csendes.
– A legtöbb nő, aki anyaként élte az életét, nem is tudja, mennyi minden volt belőle másoknak. Ő volt a motor, a háttér, a biztos pont. És amikor ezek a funkciók kiürülnek, sokan úgy érzik: ők maguk is kiürültek – mondja Nóra.
A rémrendes anyós esete
Sokan ebben az időszakban próbálják meg még szorosabban magukhoz kötni a gyerekeiket, gyakran öntudatlanul.
– Sokszor nem is veszik észre, hogy rátelepednek már felnőtt gyerekeikre. Nem azért, mert irányítani akarnak, hanem mert újra szeretnék érezni, hogy szükség van rájuk. És ha ezt nem tudják máshonnan megélni, a gyerek kapcsolata lesz az utolsó kapaszkodójuk – teszi hozzá.
A párkapcsolatok sem maradnak érintetlenül. A férfi sokszor azt érzi, hogy „megismerhetetlen” lett a felesége. Ő nem változik látványosan, vagy nem meri megélni a változását. A nő viszont épp most kezd el kérdéseket feltenni, új mintákat keresni, belső átrendeződést él meg.
– A szenvedést sokszor nem a klimax okozza. Hanem az, hogy a környezet nem tudja lekövetni a változást. Főleg akkor, ha évekig az volt a minta, hogy mindenki más fontosabb, mint én – mondja Nóra.
Mi történik, amikor a tükör nem ismer fel?
A testünk éveken át megszokott ritmusban működik. A hormonok láthatatlanul végzik a dolgukat, az arcvonásaink ismerősek, a bőr, az emésztés, az alvás kiszámítható rendszerben él velünk. Aztán egyszer csak…
A változókor nem kopogtat, nem kérdezi, hogy felkészültél-e az érkezésére. Egyes nők számára ez lassú, fokozatos, másoknak hirtelen, kiszámíthatatlan folyamat. De szinte mindenki megéli azt a pillanatot, amikor valami elcsúszik a belső és a külső között.
– A legtöbb nő először a tükörben veszi észre, hogy valami már nem ugyanaz. Először csak a bőr tónusa, aztán az arcélek, a fáradtság jelei. És ezzel párhuzamosan jön a gondolat: vajon most kezdtem el eltűnni?
Ez a gondolat sokkal többről szól, mint külsőségekről. A test változása szimbolikus határvonalat húz: „már nem a régi vagyok”. És ha nincs új narratíva, ha nincs új önkép, akkor az önbizalom is meginog.
– Ez az a pont, ahol nagyon nagy szükség van a külső megerősítésre. Nem bókokra, hanem arra, hogy valaki kimondja: normális, amit érzel. Hogy ez nem gyengeség, hanem egy természetes, átmeneti időszak.
Ilyenkor sokat segít a közösség. Az, hogy más nők is megosztják: ők hol tartanak, mit éltek meg, hogyan birkóztak meg a változásokkal.
– A tested nem ellenséged, csak épp most mást mesél rólad, mint eddig – mondja gyakran Nóra azoknak, akik először érzik magukat idegenül a saját bőrükben.
Lehet egyáltalán készülni az öregedésre?
A legtöbben úgy gondolnak az időskorra, mint egy messzi, majd egyszer bekövetkező állomásra. Azt hisszük, ráérünk vele akkor foglalkozni, amikor már ott vagyunk. Nóra szerint azonban a jövőnket a jelen építi és az, hogy hogyan öregszünk meg, nem ott dől el, amikor őszülni kezd a hajunk.
– A minőségi öregkorért már a harmincas-negyvenes éveinkben tennünk kell – mondja határozottan. – A testünk, az idegrendszerünk, a szokásaink és a gondolataink ekkor alapozzák meg azt, milyen lesz a későbbi életszakaszunk.
A változókor kulcspont. Nemcsak azért, mert átalakul a hormonháztartás, hanem mert ez az időszak lehetőség is: új rutinok, új önismeret, újfajta odafigyelés kialakítására.
– A demencia sem egyik napról a másikra alakul ki. A kutatások szerint már jóval az első tünetek előtt is lehet tenni érte, hogy megelőzzük vagy kitoljuk az idejét. És ez nemcsak az étkezésről vagy a mozgásról szól. Hanem a mentális frissességről, az érzelmi rugalmasságról is.
Sok nő csak ekkor jön rá arra, hogy eddig mindig másokról gondoskodott, de magáról soha nem tanult meg gondoskodni. A tudatos öregedéshez pedig elengedhetetlen, hogy az ember ne csak túlélje a változókort, hanem jelen is legyen benne.
Mire jó egy elvonulás, ha már minden a helyén van?
Sokan a női elvonulásokat valamilyen ünnepi eseményként képzelik el: illatokkal, természetközelséggel, csenddel és gyógyító körökkel. Az elvonulások – legyen szó csoportos együttlétekről, tematikus műhelymunkáról, vagy épp vezetett gyakorlatokról – egy olyan térbe viszik a résztvevőket, ahol meg lehet állni. Nem kell reagálni, teljesíteni, megfelelni. Ez önmagában ritka lehetőség.
– Ilyenkor újra lehet kapcsolódni. Először saját magaddal, aztán másokkal. A csendben előkerül, amit a zajban elnyomtunk. Ez nem gyorsító sáv, hanem mély levegővétel. A legnagyobb hatás nem ott történik, hanem utána, a hétköznapokban. Ott dől el, mire használjuk fel azt, amit átéltünk. Ezért is fontos, hogy az elvonulás ne cél, hanem eszköz legyen – teszi hozzá Nóra, a Mental Chill alapítója.
Vidd magaddal ezt a gondolatot
Nem kell nagy ívű elhatározás. Nem kell új napirend, új szokás, új élet. Elég egyetlen apró mozdulat. Egy mondat, amit kimondasz végre magadnak. Egy délután, amit nem adsz oda másnak. Egy pillanat, amikor csak magadra figyelsz.
Próbáld meg nem megváltoztatni az életed.
Csak figyeld meg, hol lenne benne egy kis hely magadnak.
A változás akkor érkezik amikor valaki végre megkérdezi magától: mi lenne, ha most rajtam lenne a sor?
Fotók: Vass Nóra
Hasonló tartalmakat nálunk ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
