Képesek vagyunk az utolsó időkben háttérbe szorítani magunkat? Elengedni a saját igényeinket még akkor is, ha az rendkívül nagy fájdalommal, odaadással, lemondásokkal jár? Tudunk kapcsolódni a távozóinkkal? Talán ideje lenne más szemmel tekinteni a halálra.
Érdekes kultúrában élünk. Amikor megszületünk, hatalmas csinnadratta vár minket. Babaváró bulik, szülésáldó ceremóniák, kilincset egymásnak adogató barátok, rokonok, ismerősök. Mindenki ünnepel, örül annak, hogy egy új lélek költözött le a földre. Az emberek hozzánk igazítják a napjaikat, megváltoztatják a napirendjüket, a szokásaikat, szabadságot vesznek ki a munkahelyükön.
De mi a helyzet a távozásunkkor? Amikor az út végéhez közeledünk és búcsúznunk kell a földi léttől? Hányan állnak körülöttünk az utolsó napokban? Hányan segítenek nekünk búcsúzni az élettől, átlépni a túlvilág küszöbét?
A halál az európai kultúrában tabu. Nem szeretünk róla beszélni, nem szeretünk szembesülni azzal, hogy az élet nem egy végtelen út. Pedig ez a természetes körforgás része: megszületünk, élünk, meghalunk. Mégsem állunk készen arra, hogy szembenézzünk vele még akkor sem, amikor a hozzánk legközelebb állóknak jön el a vég.
A cikk folyatásához katt IDE.
Forrás: Éva Magazin
Hasonló tartalmakat nálunk ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
