Ismerős az, hogy egy kölyök cica, édes kisbaba vagy éppen egy két lábra álló kutya látványa kiüti a cukiság faktort és a közösségi médiában azonnal szívecskékkel reagálunk a képre, hogy aztán két görgetéssel lejjebb már aggódjunk és féljünk a kiégett házak és a menekülő emberek láttán? Aztán megdöbbenünk, amikor a kommenteket olvasva olyan rideg hozzászólásokat is találunk, hogy mindez kamu, megtervezett színjáték. A boltban sorban álláskor beszóló srác vajon simán bunkó vagy csak kevésbé empatikus? Mitől függ mindez? Megkérdeztük.
Majd én megmondom a tutit
„Ki vagy Te anyukám, hogy instruálsz engem?”- förmedt rám egy hétfő reggel, a sorban mögöttem álló negyven pluszos férfi, amikor magam elé engedtem egy nagymamakorú hölgyet, akinek járókeretére helyezett kosarában egy kiló liszt és egy csomag tészta volt. A férfi először azt kérdezte, miért nem őt engedtem magam elé, hiszen csak reggelit vett, mire udvariasan azt feleltem, hogy ebben az esetben az életkor döntött. Szerencsére épp akkor nyitott a másik pénztár, amire szívélyesen felhívtam a figyelmét, ezzel minden bizonnyal megnyomva rajta egy gombot, mert azonnal tegeződő stílusra váltott. Nem csapott le a kínálkozó lehetőségre, de hangos, tüntető fújtatással várt, amíg a főznivalót felsorakoztattam a szalagra. Persze hazáig rágódtam, hogy miért nem „osztottam ki” alaposan ezt az embert?
„Ebben a felgyorsult élettempóban szinte mindenkiről elmondható, hogy az idegrendszere túl van ingerelve. Mindenre azonnal kell válaszolni, azonnal meg kell oldani, a telefonunk is egyfolytában ontja magából a jelzéseket, állandóan készenlétben kell állnunk.” –mondja Bodó Andrea coach, tudat-tréner.
„Nem tudhatjuk, hogy a szóban forgó férfinak miként indulhatott a napja? Lehet, hogy ebben a durva, empátia hiányos megnyilvánulásban az is benne van, hogy talán előző nap szakított a barátnőjével vagy kirúgták a munkahelyéről. Talán a te nagylelkűséged volt abban a két hétben a sokadik olyan gesztus, ahol őt háttérbe szorították, mint férfit. Ezzel a „beszólással” azt üzente, hogy nem vették figyelembe az ő idejét.” – mutat rá Bodó Andrea.
Az anyatejjel szívjuk magunkba?
Ma is emlékszem rá, hogy négy évesen annyit simogattam a szomszédban született pelyhes kiscsibét, hogy ha édesanyám nem veszi ki a kezemből, nem éli túl a rajongásomat. Kisgyerekként ősbizalommal nézegetjük a kezünkre szálló Katica bogarat, és ha a játékmackónkat nem is adjuk oda bömbölő ovistársunknak, de ösztönösen érezzük, hogy a szomorúságát mi okoztuk, ezért megvigasztaljuk.
Ha van gyermekünk, szinte minden nap tapasztaljuk, hogy tökéletesen érzelem-vezéreltek, de hogyan, és mikor alakul ki bennünk az együttérzés képessége?
A Jeruzsálemi Héber Egyetem (HUJI) tudósai, hat hónapos babáknál figyelték meg, mely helyzetekben nyilvánítanak együttérzést és mikor nem. A kutatók először megmutattak a csecsemőknek két videót, amelyben egy négyzet alakú figura felsétál egy hegyre és félúton találkozik egy kerek figurával. Az egyik videóban az utóbbi karakter barátságos és kedves volt, a két alak együtt tért vissza a hegy lábához. A második videóban azonban a kerek figura bántalmazóként lépett fel, megütötte a négyzet alakú figurát, amely összekuporodva sírt. Ezt követően a gyerekek választhattak a két négyzet alakú, különböző színű figura közül. A kicsik több mint 80 százaléka azt a figurát választotta, amelyik bánatos volt.
A szakértők szerint az eredmények azt jelentik, hogy életük első évében a gyerekek már fogékonyak mások negatív érzéseire, és képesek ítéletet alkotni a kontextusról.
Az empátia olyan képességünk, amelynek segítségével, a másik emberrel való közvetlen kapcsolat során, bele tudjuk élni magunkat a másik lelkiállapotába. Vagyis meg tudunk érezni és érteni a másikban olyan érzelmeket és törekvéseket, amiket a másik nem mond el közvetlenül nekünk.
Akasszon táblát a nyakába
Történt egyszer, hogy öt év körüli kisfiam talált egy kavicsokkal megtöltött, látszólag gazdátlan műanyag vödröt a homokozó szélén és egy hirtelen ötlettől vezérelve, az egészet kiöntötte a játszóteret takaró kavicstenger közé, majd az üres vödröt faképnél hagyta. Mielőtt a gyerek után mehettem volna, még körülnéztem, hátha jelentkezik a vödör gazdája, de csak egy felnőtt férfi lépett hozzám és megkérdezte, miért öntöttük ki a vödör tartalmát, megkérdezhettük volna, hogy kié? Hozzá voltam szokva a játszótéri diskurzusok mélységéhez, ezért rögtön védekezésbe mentem át,
szabadkoztam, hogy nem volt itt senki, még azt is felhoztam mentségül, hogy a gyerekem autista, mire azt a választ kaptam, hogy akkor legközelebb, ha ide jövünk, akasszak táblát a nyakába. Ezzel persze úgy leforrázott, hogy már csak otthon jutott eszembe a frappáns visszavágó, hogy akkor ő is írja ki a homlokára, hogy „szociopata vagyok.”
„Nem állítanám egyértelműen, hogy a játszótéri apuka nem volt empatikus, inkább úgy mondanám, hogy ő a saját gyereke felé volt az. – mondja Bodó Andrea. Férfiként „birtokos” üzemmódból kommunikált, vagyis ami az övé, afölött csak ő rendelkezhet, és mivel az ő csemetéje épp nem volt ott, hanem mondjuk a mászóka tetején, így ő akarta a gyerek érdekeit képviselni. Számtalan megoldási lehetősége lett volna, ő mégis azt választotta, hogy beavatkozik és kontroll alatt tart. Finomítás nélkül kritizált, valójában nem tudatosodott benne, hogy ezzel fájdalmat okozott. Empátiás készsége pedig nem volt azon a szinten, hogy ezt később kompenzálja, mondjuk egy bocsánat kéréssel.” – mutat rá a szakember.
A modern pszichológia szerint, az ember nem számít lelkileg teljesen érett és egészséges személyiségnek empátiás készség nélkül. Az átlagosnál magasabb, teljes körű és mély beleérzéssel rendelkező emberek esetében, ahol naponta azonosulni kell mások problémájával ez a képesség sok szenvedést is okozhat és akár kiégéshez is vezethet, például a segítő szakmákban dolgozóknál.
Dögöljön meg a másik tehene is
Jó ideje megfigyelhető, hogy a közösségi médiát használók kertelés nélkül osztják az észt kényelmes karosszékükből úgy, hogy alig van információjuk arról, valójában mi is történik a hírben szereplő emberekkel, miért küzdenek, mire keresnek megoldást. Az eddig „tízmillió virológus” országából néhány hónap alatt mindenki a szomszédunkban zajló háború szakértőjévé képezte át magát, itthon mindenki mindenhez IS ért, de
az utóbbi hetek legnagyobb drámája számomra – a történteken túl – mégis az volt, amikor a bucsai mészárlásról szóló hírek alá egy, profilképén cicával látható, hatvanas hölgy azt üzente: megérdemeltétek.
„Amikor ott, előttünk történik valami, felülíródik bennünk a segítőkészség ösztöne, felsegítjük az elesettet, megsimogatjuk a síró gyerek buksiját, majd amikor elmegyünk onnan, van időnk átszűrni magunkon a történteket.” – mondja Bodó Andi. „Mindaz, ami távol van, amire nincs hatásunk, az olyan, mintha nem is lenne. Sajnos az is tény, hogy az értő olvasással sokan hadilábon állnak, és az emberek hajlanak arra, hogy „hitük” szerint alakítsák az olvasottakat, és a saját, megélt világukon átszűrve alkossanak véleményt.
A „kommentelés” igénye azzal is magyarázható, hogy rengeteg embernek van megnyilvánulási késztetése, mert más platformon nem tudja magát megmutatni, a véleményét képviselni, nem kap elég figyelmet, de itt és most, végre ő is valaki lehet.”
Hazánkban a különböző becslések szerint a felnőttek 16–33 százaléka funkcionális analfabéta. Minden olyan emberre igaz ez, aki ugyan el tudja olvasni a szöveget, de értelmezni már nem tudja azt. Vagy akár képtelen egy egyszerű űrlap kitöltésére is. Csoma Gyula és Lada László meghatározása szerint a funkcionális analfabetizmus olyan műveltségi állapot, amelyben az írás-olvasás képességének a szintje egyre kevésbé teszi lehetővé az új információk befogadását és közlését, az új tudás megszerzését, feldolgozását és kezelését, a személyközi interakciók lebonyolítását
Gyúrjunk empátiára
A legtöbben észrevesszük, ha egy hozzánk közelebb álló személynek problémája akadt, valami bántja, vagy egyszerűen csak nincs jó kedve. Az empátiahiányos emberek viszont ezt egyáltalán nem érzékelik. Vagy ha valamennyire mégis feltűnik nekik a helyzet, biztosan nem kérdeznek rá.
A pszichológusok az empátiára való képtelenség okaként többek között az Asperger-szindróma, pszichopátia, nárcizmus, a borderline személyiségzavart és az autizmust is említik, bár az utóbbival vitatkoznék. A három évesen autizmus diagnózist kapott gyerekem a legfőbb vígasztalónak számított az oviban, és ha bárkit a családban szomorúnak lát, azt a mai napig ölelés cunamival orvosolja.
Természetesen. ahogy két neurotipikus, úgy két egyforma autista sincs. De mi van akkor, amikor saját túlzott empátiánk sodor minket nehéz helyzetbe?
„Mindenkivel megtörtént már, hogy egy barátja vagy közeli hozzátartozója élt vissza a beleérző képességével, amikor sokadik alkalommal vált a panaszkodás céltáblájává. Előfordul az is, hogy elvárják tőlünk azt, hogy helyettük oldjunk meg egy helyzetet. Kiváltják belőlünk az empátiát, de semmi más céljuk nincs ezzel, minthogy sajnálat-energiát kapjanak, cserébe viszont nem adnak vissza semmit. Ezeknél a „játszmázásoknál” elfogy a türelem, az együttérzés, hiszen pontosan tudjuk, hogy a másiknak esze ágában sincs segíteni magán.
Másként vagyunk azonban empatikusak magánemberként és másként például vezetőként, ahol egy munkahelyen a határidők betartásáért felelünk, és ebben a helyzetben nem biztos, hogy meg kell értenünk azt a beosztottat, aki valamiért nem tudja a feladatát elvégezni, hiszen egy egész csapat, egy vállalat működéséért felelünk.
„A túlzott empátia akár hátráltató tényező is lehet, ezért egy vezetőre gyakran rásütik a stigmát, hogy rideg és távolságtartó, pedig ebben az esetben nem az empátia hiánya dominál, hanem egy magasabb szempontnak való megfelelés.+ – magyarázza Bodó Andrea.
Jó tett helyébe jót várj
Empátiás készségünket sok minden befolyásolhatja: társadalmi osztályunk, iskolázottságunk, anyagi helyzetünk, érzelmi intelligenciánk. Az empátia olyan biológia készség, amivel elérjük, hogy kapcsolódni tudjunk egymáshoz, hogy egymástól támogatást reméljünk.
Napjaink talán legnagyobb drámája, hogy nemcsak valódi fegyverekkel harcolnak egy értelmetlen háborúban, de a média, a hírportálok is manipulálnak bennünket, az álhírek tudatos terjesztése, egyes országok politikai propagandája a hatalom gyakorlását szolgálja, és nem törődik annak elszenvedőivel.
Legyünk észnél, ne hagyjuk magunkat megvezetni, éljünk az értő olvasás képességével és ne adjuk fel a kiszolgáltatott, szenvedő emberek iránti együttérzésünket, segíteni akarásunkat, mert előfordulhat, hogy egyszer mi szorulunk majd mások segítségére. Ahogy John Ruskin mondja: „Ahol nincs emberség, ott minden más – természet, ész, rang, dicsőség – hiábavaló.”
Kiemelt kép:
