A szokásos bevásárlást intéztem az egyik élelmiszer áruházban. A non-food cikkek között bogarászva egyszer csak egy pár lépett mellém. A nő megragadott hirtelen egy zsákocskát, amiben csillogó, lecsiszolt kövek voltak. Olyanok, melyeket akváriumok vagy virágvázák díszítéséhez használnak. A párja felé fordult, majd a következőket mondta: „Nézd, milyen szép kavicsok. Vennünk kéne egy zacskóval.” A nő egész lelkes volt, egész addig, míg a férfi válaszolt: „Megáll az eszem. Köveket árulnak. Horror áron zacskóban. A sok hülye meg még meg is veszi. Tedd vissza.” A nő arcáról lefagyott a mosoly, visszatette a zsákot, majd gyorsan továbbsietett.
Maksó Andrea viselkedéselemző, önismereti tanácsadó írása
Ha fizikai bántalmazást szenved el egy nő, általában egyértelműen tudja, hogy valami nincs rendben. Ez nem helyes, ennek nem így kellene lennie függetlenül attól, hogy emiatt akar vagy képes-e változtatni élethelyzetén és kilép-e a kapcsolatából. A verbális agresszió egyes formáit gyakran fel sem ismeri, vagy, ha felismeri, a környezet elbagatellizálja a problémát. Korábban a durva beszéd természetes volt, nehéz rájönni arra, hogy nem ez a normális viselkedési forma.
Káros hatásai hosszútávon mutatkoznak. Vezethet önértékelési zavarokhoz, okozhat problémát a későbbi, újabb párkapcsolatokban. Az átélt lelki terror az áldozat számára mindig szorongással, elmagányosodással, megalázottsággal jár együtt. Természetesen férfiakat is érhet verbális bántalmazás, de cikkünkben most kifejezetten a nőkkel foglalkozunk.
Kliensem Petra így mesélt erről: „Egyre durvább vitáink lettek. Amikor először lekurvázott még bocsánatot kért, hogy sajnálja, nem úgy gondolta. A sokadik után már ezt sem tette. Természetessé vált, hogy simán lekurvázhat.
A legrosszabb az egészben, hogy egy ideig én is elhittem, hogy ez rendben van így. Hogy oké, hogy valaki így beszél, majd bocsánatot kér, vagy azt sem.
Normális önértékelésem nem volt. Hosszú volt az út, míg elért az agyamig, hogy senkinek semmilyen joga nincs így beszélni velem, akármit csináltam, vagy nem csináltam.
Rozi ugyanerről így emlékszik vissza: Nekem a mosolyom lett a pajzsom. Mindig mosolyogtam, hogy a külvilág észre ne vegye véletlen sem, hogy valami nincs rendben. Közben belül meg nagyon csalódott voltam, néha magamban is, hogy tudok örökké mosolyogni, mikor két perce még a férfi, akivel egész életem elképzeltem lekurvázott, néha meg benne, mert nem értettem, hogy valaki, akit én ennyire szeretek, hogy képes így bánni velem.
Aztán szépen el is szigetelődtem, magamra maradtam. Egyre fárasztóbb lett, a hogy vagy kérdésre az elvárt választ adni. Kiteregetni meg a szennyest nem lehetett, így hát mindig minden rendben volt és mosolyogtam. Az összes életenergiám elment a színjátékra, hogy kösz jól vagyok, minden rendben.”
Az esetek többségében a bántalmazás mégis a négy fal közt zajlik, és nem korlátozódik a fenyegetésekre. Megnyilvánulhat abban is, ha egy férfi nőgyűlölő megjegyzést tesz, vagy szándékosan kigúnyolja párját.
Fontos kiemelni a szándékosságot. A bántalmazónak általában nem áll szándékában és érdekében viselkedésének megváltoztatása, mert szeretné továbbra is fenntartani az eredetileg kialakult állapotot, továbbra is szeretne hatalmat gyakorolni az áldozat felett, vagy a létrejött függő helyzetet fenntartani. A bántalmazó szeret a „jó férj” szerepében, tetszelegni, ezért a bántások nagy része négyszemközt hangzik el. Ez összefügghet a hatalomgyakorlás vágyával is.
Nyilvánosan elkövetett bántások esetén a társaság valamely tagja az áldozat védelmére kelhet, ezzel kizökkentve, esetleg kínos helyzetbe hozva a bántalmazót.
Ezzel párhuzamosan vagy ennek következtében veszélybe kerülhet az áldozat felett gyakorolt hatalma. Esetleg az áldozat más megvilágításban láthatja tőle kapcsolatukat, párja viselkedését, melynek hatására dönthet a kapcsolat lezárásáról. A bántalmazó az esetek többségében azonban a kapcsolatot addig szeretné fenntartani, míg számára az kielégítő, a párjuk által meghozott független döntéseket, (például a kapcsolatuk lezárásáról) nehezen vagy nem tolerálják. Sok esetben ilyenkor kezdődnek a fizikai bántalmazások, zaklatások.
Kitti vallomása: „Gyerekkorom óta súlyfelesleggel küzdök. Ez persze szembetűnő volt már a megismerkedésünkkor is. Először azt mondta, ő így szeret, hogy van mit fogni rajtam és a szokásos ilyen dumák. Aztán egyre többször tett megjegyzést a súlyomra. Ne vegyem fel ezt a ruhát vagy azt. Karácsonyra kondibérletet kaptam súlyzókészlettel. Volt olyan is, hogy barátaink esküvőjén, vacsora közben odasúgta, hogy én már ne egyek desszertet, bőven elég az a súly, ami rajtam van.
De olyan is előfordult, hogy strandolás közben a barátai előtt azon viccelődött, ha beugrom a medencébe, kiszorítok egy csomó vizet. Persze mindenki nyugtázta annyival, hogy ő ilyen, neki ilyen különös humora van.
Több hónap tanácsadás kellett, mire fel tudtam épp ésszel fogni, hogy mi a humor és mi a gúny közötti különbség. Most még nem vagyok jól, haladok az úton, hogy önbizalmat szerezzek. Még mindig mérges vagyok magamra, hogy lehettem ilyen idióta, hogy ezt eltűrtem.”
A nők legtöbbje pedig lesütött szemmel járkál és hallgat. Nem beszélnek az őket ért sérelmekről, vagy épp ellenkezőleg. Az arcukon ülő állandó mosollyal próbálják eltakarni lelki sebeiket, nehogy valaki a színfalak mögé láthasson.
A bántalmazó férfi számára biztonságosabb a verbális erőszak négyszemközti formája, hiszen az nő szégyelli azt elmondani másoknak, így nem rombolja a férfiról kialakított képet. Amennyiben mégis megpróbálja megosztani problémát, kétségeit a környezettel, az gyakran elutasítóan reagál. Az elutasítások mögött számos ok állhat. Nem ritka az áldozat hibáztatása, mely szerint a nő biztosan provokálta a férfit, ezért megérdemli a bántást.
Egyesek nézetei szerint a férfinak joga van uralkodni a nő felett.
Másik ok lehet az elfojtás. Ha az áldozat olyan nőtársának meséli el bántalmazásának történetét, aki saját maga is bántalmazás elszenvedője, akkor megértés helyett a probléma lekicsinylésével találkozhat.
Ugyanabban a helyzetben lévő és bizalmába fogadott nőtársa nem tud, vagy nem akar saját problémájával sem szembenézni, ezért inkább elfojtja saját érzéseit is, így érdemi támogatást nem képes nyújtani. Előfordulhat, hogy kifejezetten káros a reakciója a bántalmazottra nézve.
A nőtárs, s egyben sorstárs hasonlítgatásokba kezd, miszerint mások sokkal rosszabb helyzetben vannak, vagy van olyan, akit meg is vernek, hogy a bántások csak szavak, nem jelentenek semmit. Az áldozat ettől még jobban kételkedni kezd saját értékítéletében. Feltételezi, hogy túlérzékeny, hogy ez a „normális” és egy új párkapcsolatban is ugyanígy élne.
Mivel a bántalmazó a környezet felé teljesen más arcát mutatja, a nőt azzal is megvádolhatják, hogy hazudik. Ha néha a környezet számára megmutatkozik a bántalmazó igazi oldala, akkor azt betudják annak, hogy mindenkinek lehet rossz napja, és ez biztos csak egy egyszeri, egyedi eset, melyet valami háttérben meghúzódó ok, (például egy nagyon stresszes élethelyzet) idézett elő.
Aztán jön a környezet elítélő magatartása. „Minek marad egy ilyen kapcsolatban?” „Mindig van választás, kiléphetne, ha akarna.” – és az egyéb közhelyek.
De sajnos ez sokkal bonyolultabb ennél. Nem tudja, hogy ez nem normális. Mikor rájön, már nincs elég önbizalma, hogy feladja párkapcsolatát.
Sok bántalmazott nő mögött nem áll biztos, támogató család. Gyakori, hogy saját édesanyjuk is bántalmazás áldozata, és úgy szocializálódtak, hogy azt hiszik, ez az elfogadott, a normális és mindenki így él. Önértékelésük alacsony, és az ilyen típusú párkapcsolat csak ront a helyzeten. Gyakran anyagilag is függenek a férfitól, és ha gyermekek is vannak, az csak tovább bonyolítja a helyzetet.
Egyrészt gyermekekkel nehezebb az újrakezdés akár anyagi szempontból, akár a mindennapi időbeosztást figyelembe véve, de nem utolsó sorban nem tudnak eltávolodni a bántalmazótól, az őt megillető láthatási jog okán. Másrészt az áldozatok nem tudják racionálisan felmérni, milyen károkat okoz a gyermekekben, ha azt látják, hogy egy férfi ilyen módon viselkedik az édesanyjukkal.
Nem csak az anyagi függés, az önértékelési problémák vagy a környezet segélykérésre adott negatív reakciója akadályozhatja a nőt a kapcsolat elhagyásában. Akadályt jelenthet a férfi manipulatív viselkedése is.
Lenore Walker az erőszak ciklusának fogalmával írja le ezt a jelenséget. Elmélete szerint az ilyen típusú emberi játszmákban három jól elkülöníthető szakasz követi és ismétli önmagát.
Az első szakaszban gyűlik a feszültség, fokozódnak a veszekedések. A második szakaszban az erőszak fokozódik, melyet erőszakkitörés követ. A harmadik szakaszban a bántalmazó megbánja viselkedését és próbálja visszaédesgetni partnerét.
A bántalmazott nő hisz az ígéreteknek, vagy mert nem ismeri fel az erőszakot, vagy mert szerelmes, vagy mert hinni akar a bántalmazó jó útra térésében. Ez a fajta visszaédesgetés, az udvarlás megtévesztő lehet az egyébként is összezavarodott és bántalmazott nő számára. Különös tekintettel arra, hogy a mai nézetek szerint is a nő dolga a család összetartása és a családi béke megteremtése.
A nő tehát sok esetben összezavarodik, szorong, fél, kételkedik önmagában és a számára ártalmas kapcsolatban marad.
További hasonló témák: magadtolfuggj.hu
Felhasznált irodalom:
Patricia Evans – Szavakkal verve (Háttér kiadó Kft, 2019.)
Nane Egyesület – Miért marad? (2015)
Fotó: Adobe Stock
Hasonló tartalmakat nálunk ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
