Őszinte könyvet írt életéről Pataki Ági, az első magyar sztármodell, aki jelenleg is egy kozmetikai cég reklámarca. Az elmúlt évtizedekben két alkalommal is karriert váltott. Előbb divatüzletei miatt volt nagyon keresett, azután férjével, Kovács Gáborral közösen filmproducerként értek el sikereket. A filmszakmában dolgoznak ma is, és közben megjelent Nyitottan a világra – Utam a kifutótól a vörös szőnyegig című kötete, ami azonnal óriási figyelmet kapott. A podcastban végigvesszük a könyv izgalmas témáit: utazásokról, a modellek megítéléséről, váltásokról, magánéletről, filmes sikerekről beszélgetünk, és mindeközben a nőkről, a nők helyzetéről. Arról például, hogy sikereit szerinte nem a férfiaknak, hanem elsősorban a nőknek köszönheti.
A könyved arról is szól, miként kezelheti egy nő a változásokat, vagy azt, hogy múlik az idő. Ez nálad – a kitettség miatt – azért nyilván más, szem előtt vagy, természetesen fontosabb a szépség. Viszont szerintem minden nő vágyik erre, szeretne okosan megbirkózni azzal, hogy telik az idő…
Ezért írtam ezt a könyvet. Én inspirációnak szánom ezt és pont olyan nőknek, akik nyitottak a világra. Ha belegondolsz, aki „ki van téve” az még nehezebb helyzetben van, mint egy normál szférában élő nő, mert odafigyelnek rá, mert elvárások fogalmazódnak meg vele szemben, és mert tud inspiráló lenni, de tud csalódást is okozni. Szerintem ez iszonyatosan nagy felelősség és én a könyvet épp azért írtam meg, hogy mindenkit a nyitottságra buzdítsak. A legfőbb üzenete az, hogy ne a kor határozzon meg minket, hanem mi határozzuk meg azt, hogy melyik korban hogyan szeretnénk élni. Hogy az elvárásainkat is mi határozzuk meg és ne a körülmények.
Olyan érdekes, hogy többször írod: „akkor már azt gondoltam, hogy a modellszakmából kiöregedtem” – de ekkor mindig jött egy felkérés…
Mert változik a világ és nagyon sok dologban pozitív értelemben változik. Most ugye messze mehetnénk, meg mélyre áshatnánk, hogy Magyarországon a nőket, vagy az idősödő nőket hogyan kezelik – rosszul egyébként, ha rövid akarok lenni -, de ez nem jelenti azt, hogy nem előrefelé haladunk.
Csak lassabban, mint külföldön…
Nagyon lassan. De előre megyünk és például erre bizonyíték az én esetem. Az, hogy 68 éves koromban felkérést kaptam, legyek az arca egy kozmetikai cégnek. Ez már sok évvel ezelőtt megtörtént kint nagy sztárokkal, ami engem nagyon inspirált abban, hogy elfogadjam ezt a felkérést. És most nem akarom hozzájuk hasonlítani magam, de itthon kicsiben, kis piacon, ugyanaz megtörténik. Ez egy pozitív sztori, egy előrelépés. Persze fontos, hogy lássanak és jó érzés ismertnek lenni, jó érzés most is itt ülni és beszélgetni, jó érzés, az hogy figyelnek rám, de még jobb érzés az, hogy ha azt szűrhetem le majd a könyvem eladási példányszámából, vagy az Insta-követőim számának növekedéséből, hogy hatni tudok esetleg a nőkre, és ebbe a pozitív irányba tudom mozdítani ezt a kérdést.
Kedves, amikor arról írsz, hogy nem szívesen főzöl, hogy a konyha „nem a te asztalod”. Vagy ahogyan a magánéletedről mesélsz, a válásaidról és úgy fogalmazol, hogy „kiszerettek belőled”. Nem tudom, egy külföldi világsztár elmondaná-e azt, hogy belőle ki lehet szeretni?
Direkt fogalmazok így! De kezdjük a konyhával. Nagyon sokszor meghívtak már főzős műsorba és mindig visszautasítottam, de most megígérték, hogy a könyvről is szó lesz, és nem kell főznöm, csak asszisztálnom, úgyhogy ezt most elfogadtam. Viszont úgy kezdtem, amikor a kamerák elindultak, hogy „ugye azt tudjátok hogy én félek a konyhától?” Szóval igen, ezt nem szimpatikus bevállalni és nem szimpatikus vonásom az, hogy nem vagyok háziasszony, de ez is hozzám tartozik. Nem akarom ezt is retusálni, mint ahogy a fotók is azért retusálva vannak. Mármint nem azok, amiket én teszek ki az Instára, de mondjuk egy címlap, azért az szebb, mint amilyen az ember az életben. De a saját sztorimban, amit én mesélek el, nem akarok se szebb lenni, se jobb lenni. Úgyhogy ennyit a konyháról. A kiszeretésről pedig: mindenkiből ki lehet szeretni. Tehát az, hogy valakit mennyire szeretnek, hogy hagynak el, mi történik a szerelmi életében, az tényleg nem attól függ, mennyire sikeres vagy mennyire szép. Nem a külsőségeken múlik. És természetesen belőlem is ki lehetett szeretni. Nem is egyszer. De remélem, hogy már többször nem ismétlődik meg, bár semmire nem mondhatjuk, hogy biztosan nem, csak reménykedhetünk. (nevet) Azért írtam bele, mert ez annyira hozzátartozik az életemhez, hiszen a kudarcok ugyanúgy meghatározóak, mint a sikerek. Az persze nagyon fontos, hogy a kudarcokat milyen módon kezeljük. Abban át kell esni egy tanulási folyamaton. Nyilván amikor az ember a kudarcban benne van, akkor nehéz kilátni belőle, de ha utólag egy kicsit analizáljuk, vagy megpróbáljuk megérteni a miérteket, akkor ez elvezethet egy következő kudarc jobb kezeléséhez.
Ha az életed váltásairól, karrierváltásokról beszélünk, akkor essen szó arról, mi a helyzet a kockáztatással? Úgy tűnik, sosem a „semmibe” léptél, mindig volt átmenet.
Nagyon örülök, hogy ez a címe a könyvnek, hogy nyitottan a világra és nem mondjuk az, hogy bátran a világban, mert én nem ugrok fejest a dolgokba, de nem is megyek el a dolgok mellett. Ez azt jelenti, hogy minden adódó lehetőséget – lásd könyvírás – mérlegelek és számításba veszek. Persze nem fogok bele mindenbe, voltak olyan lehetőségek is, amikről azt gondoltam, nem rám szabták őket. De tényleg nem megyek el semmi mellett, ez a karrieremben úgy nyilvánult meg, hogy minden átlépés egyik karrierről a másikba, valóban egy átmenetet képzett. Tehát mindent szépen lezártam és közben lépésről lépésre elkezdtem valami új dolgot csinálni…
A modellszakmából az üzleti életbe vezető útról mesélsz egy kicsit? Ez a váltás ráadásul egy olyan korszakban volt, amikor ez még nagyon izgalmas kihívás lehetett…
Minden izgalmas kihívás volt abban a korszakban. Egyáltalán kilátszódni a szürkeségből, az már egy kihívás volt, és ez talán nekem sikerült. De a legérdekesebb azért az én modellkarrieremben az, hogy húsz évet töltöttem el a kifutókon, meg a kamerák előtt, ami iszonyatosan hosszú idő, és ráadásul én nem is 16 éves koromban kezdtem, ahogy az manapság szokás, hanem érettségi után, 18 éves koromban. Úgyhogy ez nagyon-nagyon hosszú folyamat volt, körülbelül duplája annak, mint amit illett volna eltöltenem a szakmában. Húsz év alatt sok impulzus ért, sok mindent láttam, hallottam, tanultam, és kézenfekvő lett volna, hogy valahogy a reklámszakmában helyezkedjek el. Végül is azt is tanultam, volt a kereskedelmi kamarának akkor egy ilyen iskolája és azt végeztem el. Vagy volt a másik lehetőség, hogy a divatszakmában helyezkedjek el. És itt jön az önismeret, ami nagyon fontos! Mivel tisztában voltam azzal, hogy nem vagyok kreatív, ezért kerestem magam mellé – és ez volt az első lépés a modellszakma után – olyan embert, olyan társat, aki viszont nagyon kreatív volt, nagyon értett ahhoz, amibe belecsaptam. Így kezdtem el a divatszakmában dolgozni. Üzleteket nyitottam, műhelyeket hoztunk létre, elkezdtünk ruhákat gyártani és eladni a saját kollekcióinkat.
Nézzünk másféle kihívást. Számodra vállalható lenne, ami ma kell ahhoz, hogy valaki modell legyen és karriert építsen? Ha most lennél 18 éves, belevágnál ebbe?
Nem nagyon tudnék belevágni, mert ezzel a magassággal, meg ezzel az alkattal, ami az enyém, ma nem lehetne érvényesülni. Ez nem jelenti azt, hogy ne fotózhatnának, mert a kettő abszolút el tud különülni egymástól. De hogy belevágnék-e…. Valószínűleg igen, mert ha azt nézzük, hogy 68 évesen elfogadtam egy kozmetikai cég felkérését, akkor 18 évesen miért ne fogadnám el, ha ezzel megkínálnának?
Arra gondoltam, hogy talán a pályád elején, abban az időszakban, az egyéniséged sokkal többet nyomott a latban. Ma másként kezelik a modelleket…
Nem, hát ez attól függ, mit építesz ki. Ma is ugyanúgy indul el valaki. No name, fiatal, szép, üde, ennyi. Utána már rajta múlik, hogy mit épít magából. Persze kell hozzá szerencse, kellenek hozzá segítők, akik meglátják benned azt, hogy mire vagy alkalmas, mire vagy képes. De szabad a pálya, nyitva az út. Persze van különbség, mert amikor én lettem Pataki Ági vagy Fabulon Ági, akkor ez egy sokkal zártabb pálya volt, kisebb volt a piac, kevesebb lányra volt igény. Ilyen értelemben, kevesek közül talán könnyebb volt kiemelkedni. De a másik fele is igaz, hogy sokkal kevesebb volt a lehetőség Magyarországon, és a zártság miatt nem lehetett kiélni az összes lehetőséget, ami viszont ma a világban már adott…
A teljes beszélgetés meghallgatható itt a podcastban:
Fotó: Pataki Ági
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
