A szerelem, a valakihez való tartozás érzése fontos szerepet tölt be az életünkben. De mi van azokkal, akik örökké elszigeteltséget élnek meg? Akik mindig a keresés fázisában vannak, attól függetlenül, hogy épp párkapcsolatban élnek vagy sem? Akik a „szerelembe szerelmesek”, akik párkapcsolat nélkül nem érzik magukat önálló egésznek?
Maksó Andrea viselkedéselemző, önismereti tanácsadó írása
A társfüggők, ha nincs párkapcsolatuk, akkor azért nyugtalanok, hogy mikor és hogyan tudnának megismerkedni valakivel, ha viszont kapcsolatban élnek, akkor önbizalomproblémáik miatt jelen van az állandó félelem, hogy el ne hagyja őket a párjuk vélt vagy valós indokok miatt. Az elhagyatottságtól való félelem gyermekkorban gyökerezik.
A társfüggők gyakran rendellenesen működő családban nevelkednek, ahol a szülők érzelmileg és fizikailag nem tudják kielégíteni szükségleteiket. Felnőve a másik elvesztésétől való félelem arra sarkalja őket, hogy a bántások ellenére benne maradjanak a párkapcsolatokban, mindenáron mentsék akár a menthetetlent is.
– Egész életemben már tinikorom óta kapcsolatról kapcsolatra váltottam. Sosem gondoltam, hogy ez probléma, hiszen a környezetemben mindenki így csinálta.
Amikor már a sokadik, sikertelen hosszú kapcsolatomon voltam túl, akkor kezdtem el azon gondolkodni, hogy mindig ugyanaz történik. Megismerek valakit, képzelegni kezdek szinte azonnal, hogy ő milyen és mindig úgy képzelem, hogy ő már biztos olyan, amilyenre én vágyom, az ideális társ, az igazi.
Aztán jönnek a jelek, hogy nem, de én mindig meg tudom magyarázni, hogy biztos félreértem, és utána hónapokat, éveket töltök egy rosszul működő kapcsolatban – mesélte nekem a 41 éves Petra.
Aki társfüggőségben szenved, gyakran épít olyan kapcsolatokat, melyből hiányzik a valódi őszinteség. Ennek helyét bizonyos esetekben a manipuláció veheti át. Ez sokszor nem tudatos. Mivel a társfüggő saját határait nehezen húzza meg, igényeit nehezen fejezi ki, ezért hajlamos más eszközökhöz nyúlni annak érdekében, hogy kifejezze, mit vár el. Ilyen lehet például a célozgatás és a játszma.
–Mostanában sokat gondolkodom azon, hogy egyik kapcsolatom olyan, mint a másik. Mindig azt hittem, hogy teljesen különböző férfiakat választok, tehát ha egyikkel nem működött, a másikkal biztos fog.
Az igazság az, hogy a kapcsolataim mindig ugyan arról szólnak. Megismerkedem valakivel és első perctől minden erőmmel azon vagyok, hogy megfeleljek neki. Ezért szinte bármit képes vagyok megtenni – mondta el találkozásunkkor a 32 éves Szilvi.
– Ha a választottam sportol, én is érdeklődni kezdek az adott sport iránt. Ha valamiről teljesen mást gondolunk, inkább nem mondom ki, vagy finomítom a véleményem, hogy jobban idomuljon az övéhez. A tanácsadáson jöttem rá, hogy mindeközben én azt sem tudom, ki vagyok.
Mert ha épp az egyik férfivel van komoly kapcsolatom, akkor olyan vagyok, amilyennek ő látni akar, ha a másikkal, akkor meg hozzá igazodom. De hol vagyok mindeközben én? Ki vagyok én és milyen?
Mivel rövid szünetektől eltekintve állandóan párkapcsolatban vagyok, így alkalmam sincs saját magam megtalálni. Tulajdonképpen rájöttem, hogy ezt azért csinálom, hogy ne kelljen saját magammal foglalkozni, magamat megismerni. Jó ürügy, hogy nekem a páromra kell figyelnem, na meg persze a kapcsolat építésére.
Gyakori, hogy a társfüggő megfelelési kényszerben szenved. Mindig ahhoz akar igazodni, annak a személynek megfelelni, akitől problémáira megoldást, belső bizonytalanságára gyógyírt remél. Saját szükségleteit hajlamos háttérbe szorítani, túlzott felelősséget vállal párja iránt.
Bár elsőre úgy tűnhet, hogy konfliktuskerülő, valójában gyakran manipulatív. Nem azt mondja, amit gondol, véleményét, cselekedeteit nem az aktuális helyzethez igazítja, hanem inkább ahhoz a képhez, melyet önmagáról megteremteni kíván. Mindezt nem rosszindulatúan teszi, sokszor nem is tudatosan, motivációja inkább az, hogy mások elfogadják, hogy be tudjon illeszkedni.
– Mindig volt bennem valami űr, kicsi korom óta. Életem során, valahogy úgy alakult, hogy sosem dicsértek. Sem a szüleim, se a tanáraim. Elkezdtem szomjazni az elismerést. Persze ezért mindent meg is tettem.
Állandó teljesítménykényszerben szenvedem, mindenben mindig én akartam a legjobb lenni. Ha valakit megismertem, számára én akartam a tökéletes társ lenni. Ezért állandóan csak az ő igényeire figyeltem, a magam igényeit nem hogy kifejezni nem tudtam, de nem is ismertem. Azon kívül persze, hogy valaki végre engem szeressen, engem imádjon mindennél és mindenkinél jobban. Ebből adódtak az elvárásaim is. Amit, nehéz elismerni, de irreálisak voltak.
Azt akartam, a párom úgy ismerjen, mind senki más. Tulajdonképpen legyen mindenki egy személyben: az anyám, az apám, a legjobb barátom, a társam. Amit az életemből hiányoltam, adjon meg mindent egyszerre – mesélte a 47 éves Márta.
A társfüggőség egyik jellemzője az önbizalomhiány. Úgy érzik, méltóvá kell válni a szeretetre, hiszen az feltételekhez kötött, azért tenni kell. A tanácsadáson visszatérő téma, és klasszikus helyzet, amikor valaki azzal érkezik, hogy ő mindent, de tényleg mindent megtesz, hogy párja szeresse, elfogadja, de a kapcsolat mégsem működik.
Hamar kiderül, hogy a másik fél nem vagy alig tesz a kapcsolatért, tehát a felek közötti eltérés hatalmas abban a tekintetben, hogy mennyi energiát fektetnek a párkapcsolatba. Erre szoktam mondani, hogy a bennük rejlő értékeket megmutatni nem, csak megőrizni lehet.
Értem ez alatt azt, ha valaki nem látja magától az értékeiket, akkor nem lehet, és nem is szabad győzködni róla. Helyette stabil önértékeléssel, biztos határokkal kell rendelkezni és megvárni, majd kiválasztani azt a társat, akivel jól egymásra tudnak hangolódni, közös az értékrendjük, hasonlóak a motivációik.
Ahelyett, hogy kifelé figyelnének, hogyan kéne valakit megváltoztatni, hogy idomuljon a már előre legyártott elképzeléshez, érdemes befelé figyelni, megtanulni magukban felfedezni az értékeket, megtanulni nemet mondani bizonyos dolgokra, alárendelt kapcsolatok helyett egyenlőségre és egyensúlyra törekedni.
A belső bizonytalanságot sosem fogja tudni külső személy felszámolni, az öngyűlöletet nem fogja más személy szeretete felülírni. Aki függ a másiktól, az nem tud szabad döntéseket hozni a párkapcsolatban, vagy akár a párkapcsolat lezárásáról sem. A külvilágot, mások érzéseit nem lehet irányítani, a megoldás kulcsa mindig önmagunkban rejlik.
Szakértőnk, Maksó Andrea oldalát itt találjátok: https://www.magadtolfuggj.hu/
Fotó: Adobe Stock
Hasonló tartalmakat nálunk ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
