Még mindig erősen tabutémának számít a veszteségekről és a gyászról való elmélkedés, az ezzel kapcsolatos nyílt és őszinte kommunikáció, annak ellenére, hogy a hétköznapokban számos olyan veszteség érinthet bennünket, amely gyászfolyamatot indíthat el bennünk. Sokszor akár anélkül, hogy erről tudnánk. Nagy Zsolt, a TraumaAmbulancia Egyesület önkéntese, mentálhigiénés szakember, gyászcsoport vezető, képzésben lévő családterepauta írása.
Gyászfolyamatot indíthat el például valamely szerettünk, barátunk, ismerősünk vagy egy általunk tisztelt híres ember elvesztése mellett egy magzat elvesztése, a munkahelyünk, vagy éppen az addig megszokott rítusaink, a kedvenc kisállatunk elvesztése, vagy egy párkapcsolati szakítás, válás, baleset.
De vajon mindig is ennyire tabutéma volt a halálról és a gyászról való elmélkedés még a közvetlen családunkon belül is? Vagy ha nem, akkor hogyan alakult ez ilyenné?
Régen, amikor még otthon születtek a gyerekek, és a háznál, a szeretteik körében haltak meg a dédszülők, nagyszülők, szülők, az egész család részese volt az élet kezdetének és az elmúlásnak is és azt látták a gyerekek, hogy ezek az élet természetes velejárói.
Aztán a 20 században egyre inkább eltűntek a haldoklással és a gyászolással kapcsolatos családi rítusok, kimondott vagy éppen kimondatlan, de mégis mindenki által ismert gyásszal kapcsolatos otthoni szabályok.
Az 1900-as évek elejétől egyre inkább intézményesült a haldoklók gondozása és így a családok egyre inkább kiszorultak abból, hogy jelen tudjanak lenni szeretett hozzátartozójuk halálakor. Ezzel az intézményesítési vonallal együtt pedig a társadalomban is elindult egy eltávolodási folyamat a gyásztól és a haláltól, illetve az ezzel kapcsolatos kommunikációtól, ami aztán kialakította a mára is már jól érzékelhető tabusítást a téma kapcsán.
Pilling János leírása szerint a gyász öt szakaszát különböztetjük meg egymástól:
- anticipációs, vagy más néven elő gyász
- sokk szakasza
- kontrollált szakasz
- tudatosulás szakasza
- átdolgozás és adaptációs szakasz
Fontos kiemelnünk, hogy ezek a szakaszok nem minden esetben egymás után következnek.
Előfordulhat, hogy a gyászoló az egyik szakaszból vissza is léphet egy korábbi szakaszba, vagy egy szakaszt átmenetileg kihagyva előbbre ugrik egy következő szakaszba, majd utána újra visszalép egy korábbiba.
Többek között ezzel is magyarázható a gyász hullámzó jellege és egyedisége.
Sokat segíthet a gyászunk során, ha tudjuk, hogy amikor valamilyen veszteség ér bennünket, ne hasonlítsuk magunkat a körülöttünk lévő gyászoló családtagokhoz, rokonokhoz, hiszen sok esetben még egy adott családon belül is érzelmileg különböző módon megélt gyásszal találkozhatunk: vannak, akik többet sírnak és nagyobb teret adnak a bennük lévő érzések kifejezésére, és vannak olyanok is, akik inkább zárkózottabbá válnak és kevesebb érzést osztanak meg magukból gyász idején. A gyászban nincs olyan, hogy „így vagy úgy kell gyászolni”, „ezt vagy azt kell tenni”.
Nincs olyan, hogy valaki rosszul gyászol, és az, ha valaki kevésbé intenzíven éli meg a veszteségben az érzéseit, korántsem jelenti azt, hogy könnyebben viseli a helyzetet, vagy kevésbé hiányzik neki az elvesztett szerette.
Egyszerűen ő a személyiségjegyei alapján máshogyan gyászol, és fontos, hogy erre tekintettel legyünk adott családon belül.
Mikor feltámad a szél – Egy anya vallomása a legmélyebb gyászról
Egy gyászfolyamatban sokat tud segíteni a gyászolónak, ha a környezetében van legalább egy olyan tér, ahol meghallgatják és lehetősége nyílik a gyásszal kapcsolatos érzések és gondolatok megosztására, ahol megtapasztalhatóvá válik, hogy megértést kap, ahol validálják az érzéseit.
Ilyen biztonságos tér lehet a család vagy egy önsegítő gyászcsoport is, utóbbiban egy sorstársközösség támogató ereje is megtapasztalható.
Minden veszteség magával hoz mindig egyfajta értéktisztázást is, és magában hordozza annak lehetőségét, hogy a veszteség mentén fejlődhessen a személyiségünk és új szempontból tudjuk rátekinteni az addigi és a még előttünk álló életünkre.
Sokszor kérdezik tőlem az egyéni gyászkísérések vagy az önsegítő csoportok során, hogy mikor tekinthető feldolgozottnak a gyász? Leginkább ez akkor és abból érezhető, amikor már a gyász során el tudunk jutni addig a pontig, hogy lelkiismeretfurdalás nélkül tudunk jelen lenni, nevetni és tervezni a hétköznapokban, és már nem a veszteségünk öleli körbe a mindennapokat. Továbbá abból is érezhetjük a veszteségünk feldolgozását, hogy azon vesszük észre magunkat, az élet körbenőtte veszteségünket, megtanultunk együtt élni azzal a hiánnyal és űrrel, amit szerettünk elvesztése hozott az életünkbe. Ehhez azonban mi is kellünk, az utat nem tudja más megtenni helyettünk.
A cikk a Trauma Ambulanciával való együttműködésben valósult meg.
Kiemelt kép: AdobeStock
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
