Barion Pixel Skip to content
Somogyi Tímea, cigánynak születni

Somogyi Tímea: „Nem lehet a wc takarítás a cigány gyerekek jövője!”

Sorra reagálnak Lázár János közlekedési miniszter nyilatkozatára a roma közösségek vezetői. A miniszter a héten arról beszélt egy vidéki eseményen, hogy ha a magyarok nem jelentkeznek az InterCity-vonatokon a mosdók takarítására, a feladat megoldására a demográfiai tartalék a cigányságban rejlik. Somogyi Tímea szociológus, a kecskeméti Hajnalcsillag Tanoda alapítójának írását változatlanul közöljük.

Tartom magam egy olyan értékedhez, ami számomra nagyon fontos. Akkor is, ha ez sokszor volt nagyon nehéz. Nem gyűlölködöm. Az emberi méltóságot minden helyzetben tiszteletben tartom. És tudom, soha nem voltam kevesebb vagy több attól, hogy valaki valamit gondol rólam.

Senki nem lesz azért kevésbe értékes mert cigánynak született!

Már nagyon regén, talán tíz évé is van már, hogy készült velem egy beszélgetés. Ami aztán úgy lett ajánlva; ” Timi, aki azért ment egyetemre, hogy ne kelljen takarítania.”

Ezt akkor nőként és anyaként elég cikinek éreztem, de volt benne igazság. Amikor a hatodik gyerekem is óvodába ment, olyan volt, mintha kiürült volna az életem. Mindent gyorsan megcsináltam otthon, de mivel minden gyerekem iskolában-óvodában volt, már nem volt kiről gondoskodni egész nap.

Azt éltem át, hogy nincs szükség rám, senkinek nem kellettem. Ez az otthon töltött hosszú idő után hirtelen egyszer csak rám szakadt, minden nap néhány órára. Pár nap után úgy éreztem, én így be fogok golyózni. Mivel pénzünk nem nagyon volt, gondoltam, munkát keresek.

De egy hat gyerekes cigány nőt, nyolc osztályos végzettséggel nem sok helyre vettek fel. Takarítani, mosogatni talán. Én ezeket már annyit csináltam az addigi életemben, hogy vessen meg bárki, de nem akartam ilyen irányban elindulni.

Akkor sem, ha nem vetett fel minket a pénz. Kerestem képzéseket, szívesen lettem volna kertész vagy szakács. De egyetlen bevételem a főállású anyasági támogatás volt, erről kellett volna lemondani ahhoz, hogy ezeken a képzéseken részt vegyek. Nem tehettem meg…

Így kerültem gimnáziumba, ahol újra tanulhattam, és ahol emberszámba vettek.

Ahol nem szaros wc-t küldtek takarítani, hanem megkérdezték, hogy: miért nem folytatom egyetemen? Magamtól nem mentem volna.

Elmondom, nem tanulni vagy vizsgázni volt nehéz, hanem az a gondolat ami folyamatosan előbukkant: a fejemben: mit keresek én itt? Mit keres itt egy cigány nő?

Mert én azelőtt úgy tudtam a cigányok helye máshol van. Ott, ahova senki nem kívánkozik önszántából és senki nem azért megy, hogy azt csinálja ami boldoggá teszi. Azért van ott bárki is, hogy ne haljon éhen.

És azért, mert ez a feladat olyan mocskos, amire már nem találnak embert. Akkor szóba jönnek a cigányok.

Tudom, hogy a wc-t takarítani kell, bár sokkal jobb lenne ha eljutnánk oda, hogy maga után senki ne hagyja szarosan. De azért ez nem lehet a cigányok privilégiuma.

Az én gyerekem nem nőhet fel egy olyan világban ahol ez elfogadott! Minden egyes sejtem tiltakozik, nem lehet ez a cigány gyerekek elfogadott jövője!

A cigány ember is lehet rákkutató orvos, lehet költő, lehet jogász, lehet rendőr, lehet taxis, lehet színész, lehet edző, lehet zenész, lehet szociológus, tervezhet házakat, termelhet zöldséget, viheti a leveleket, lehet kukás, lehet eladó és lehet bármi ahova a szíve, az esze ès a jó szerencse viszi.

Ezt ne felejtsétek el sohasem!

Ui: Megjegyeznèm, wc-t is bárki takaríthat.

Somogyi Tímea Aranyanyu díjas szociológus történetét itt tudjátok megnézni:

Kiemelt kép: Somogyi Tímea Fb oldal

Hasonló tartalmakat nálunk ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.

Ez a cikk is érdekelhet:

Így jelölte ki Lázár János a szombaton felviteliző roma fiatalok útját

[adinserter block="3"]

Tetszett a cikk?

Megosztás:

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ajánlott cikkek:

2026 © NŐI VÁLTÓ - Minden jog fenntartva | Weboldal: Tudatosweb