Csokis kekszet ropogtatni tanulás közben? A legjobb! Főleg, ha anya sütötte. A Terézanyu- és kétszeres amatőr Ország Cukormentes Tortája különdíjas szerzőnk, Raffer Gabriella most azt meséli el, hogyan süt „kemény valutát” kollégista lányának.
Minden ételnek története van. A keksz, amiről most mesélek nektek, már számos kedves történet főszereplője volt. Kóstoltuk teliholdas éjszakán, adtam hírül diófán töltött kedves napok emlékeként, és portékámként is árultam a piacon. Számtalan változatát készítettem karácsonyi ajándék gyanánt, és biztos vagyok benne, hogy még rengeteg kiaknázatlan lehetőséget tartogat számomra. Annak, hogy mi vár még ránk, csak a képzelet szabhat határt. Hogy most milyen apropóból vettem elő újra?
A mögöttünk hagyott esztendő rengeteg változást hozott. Lett vírus előtti és vírus utáni életünk, amit a családomban iskolaváltás, érettségi és útkeresés is megfejelt. Az iskolaváltást követően hamar elkezdett tisztulni a kép. Emma az addigi utat nem szerette volna tovább járni, így egyik pillanatról a másikra az autóban kérdezősködve találtam magamat.
– Megvan minden a listáról? Elég lesz annyi zabkása, és kekszet süssek még?
– Jaj, anya, elég lesz, nem kell!
Emlékeimben úgy él, hogy anyukám minden vasárnap sütit sütött. A szép egyforma szeletek mentek a pakkba, a széle, a girbegurba pedig maradt otthon. A rántott csirkemell is ment a pakkba és a szárnyát, combját megehettük. Anyukám így készítette össze az ikertestvéremet a kollégista létre.
Miközben fejben a kollégiumi pakk összetevőit pipálgattam, a visszapillantó tükörben láttam, hogy Lili, a barátnő, a leendő kollégiumi szobatárs előrehajolva, hogy ne lássam az arcát (láttam) súgja Emmának, hogy „de, kell!”.
A tekintete mindent elárult: „Hülye vagy, amit adnak, el kell fogadni!”, Ő már csak tudja, akkor már két hónapja élte a kollégisták életét.
És ekkor már én is mondtam, hogy hidd el, ez lesz a keményvaluta a koleszban, és egyébként, ha vendégségbe megyünk is, illik ajándékot vinni. Akkor még nem sejtettem, hogy valóban vendég lesz csupán, mert a beköltözését követő első napon hívnia kell, hogy holnaptól bizonytalan ideig online oktatásra áll át az iskola. Akár egy bumeráng, amit elhajítanak jó messzire, és éles ívben kanyarodik vissza hozzánk, úgy cuccoltam haza a kollégistánkat is.
Viszont a keksz, a keményvaluta, ami később még remek cserealap is lehet, pillanatok alatt elfogyott, éppen csak bemutatkozott a társainak. Boldogan mesélte a telefonba: „Anya, képzeld, megették, és az mondták, nagyon finom!”.
Most itt jöhetne az ugye, hogy én megmondtam, de helyette inkább megosztom a receptjét annak a keksznek, amiből tegnap is csomagoltam egy adagot a lányoknak.
Csokoládés keksz
30 dkg liszt, 30 dkg kristálycukor, két evőkanál kakópor, csipet só, 2 kiskanál sütőpor és 2 tábla étcsokoládé apróra vágva. Ez a szárazanyag-tartalma a keksznek. 20 dkg vaj és két egész tojás fogja keksztésztává változtatni. Miután összegyúrtuk, apró diónyi kis gombócokat formázunk belőle, amiket aztán sütőlemezre téve kicsit ellapogatunk. 175 fokra előmelegített sütőben kb. 10 percig sütjük. Még puha lesz, mikor kivesszük, de ahogy hűl a kekszünk, úgy fog visszakeményedni a benne lévő cukor, és teszi igazán roppanóssá.
Az alaprecept csupán ennyi, de számtalan lehetőséget kínál. A szárazanyag-összetevőket bátran csereberélhetjük. Csokoládé helyett dió kerülhet bele, de bármilyen aszalt gyümölcs, magvak, fűszerek. A csokoládé mellé én még levendulát is szoktam morzsolni. Rozmaring, citrom, mind-mind felbukkant már a kekszeimben. A kedvencem pedig a vargányagombás változat volt. De erről majd egy következő receptben mesélek.
Fotók: A szerző felvételei.
