A szereplők találékonysága miatt az Agatha Christie-krimikhez hasonlítják. Megható és nevettető volta miatt Fredrick Backmant emlegetik. Steven Spielberg pedig már megvette a filmjogokat. A csütörtöki nyomozóklub egy hete jelent meg, és azóta a könyves sikerlisták élén áll. Erről szól Oláh Andrea friss podcastja.
„Szóval, ellopták a táskáját, Elizabeth? ‒ Nem, kedvesem. Sok szerencsét annak, aki meg akarja próbálni. El tudja képzelni, hogy bárkinek is sikerülne?” Ki ne imádna egy ilyen vagány nyolcvanéves hölgyet? Elizabeth okos, remekül színlel, ha kell; titkosügynök múltja pedig magabiztossá teszi. Másik három hasonló korú társa is „bevállalós”, és bár mozgalmasan telnek a napjaik – pezsgő, pilates, bridzs –, mégis unatkoznak. Mert ugye mennyivel izgalmasabb gyilkossági ügyekben szimatolni! Richard Osman A csütörtöki nyomozóklub című könyve olvastatja magát, és rendkívül szórakoztató. Orosz Anna fordítóval beszélgettünk róla. A podcasthoz a regény humorát is „megcsillantó” idézeteket választottam:
„‒ Csodálatos előadást tartott, Donna ‒ mondja Elizabeth. ‒ Borzasztóan élveztük. ‒ Elizabeth úgy néz Donnára, mint azokra a tanárokra szoktunk, akik egész tanévben halálra rémisztenek bennünket, aztán végül ötöst kapunk tőlük, és sírnak, amikor elballagunk. Lehet, hogy a tweedblézere miatt van.
‒ Káprázatos volt, Donna ‒ szólal meg Ron. ‒ Ugye szólíthatom Donnának, édesem?
‒ Nyugodtan szólítson Donnának, de édesemnek inkább ne.
‒ Igaza van, kedvesem ‒ helyesel Ron. ‒ Vettem a lapot. Az a sztori arról az ukránról a parkolási bírsággal meg a láncfűrésszel! Fel kéne lépnie, sokat kereshetne vele. Ismerek valakit, ne adjam meg a számát?
Donna közben arra gondol, hogy isteni a saláta, márpedig nem gyakran gondol ilyesmire.
‒ Fantasztikus heroincsempész lett volna belőlem. ‒ Ezt Ibrahim mondja… ‒ Az egész a logisztikáról szól, nem? És ott az a rengeteg, nagyon precíz méricskélés, amit nagyon élveznék. A pénzt gépekkel számolják. Az a sok modern berendezés! Mondja, maga kapott már el heroindílert?
‒ Nem ‒ vallja be Donna. ‒ De rajta van a bakancslistámon.
‒ De ugye jól tudom, hogy gépekkel számolják a pénzt? ‒ kérdezi Ibrahim.
‒ Igen, azzal ‒ feleli Donna.
‒ Nagyszerű ‒ jegyzi meg Ibrahim elégedetten, és felhörpinti a bort.
‒ Hamar elunjuk magunkat ‒ teszi hozzá Elizabeth, és ő is felhajtja az italát. ‒ Az isten mentsen meg minket az ablakzáraktól, De Freitas rendőrnő.
‒ Elég lesz a rendőr ‒ mondja erre Donna.
‒ Vagy úgy. ‒ Elizabeth összepréseli az ajkait. ‒ És ha én ragaszkodom a rendőrnőhöz? Elfogatóparancsot adnak ki ellenem?”
„Alaposan végigméri a fényképen vigyorgó három férfit, a bankjegyeket, még a söröket is szemügyre veszi. Valószínűleg 2000 körül készült, amikor lelőtték azt a srácot a Black Bridge-ben. Milyen vicces, hogy a 2000-es év ma már ősréginek számít.
Chris a fotó tanulmányozása közben kibont egy Twixet. Két hónap múlva esedékes az éves munkaalkalmasságija, és minden hétfőn meggyőzi magát arról, hogy ezen a héten újra formába hozza magát, és leadja azt a tízest, ami visszatartja. Amitől görcsölnek az ízületei. Ami miatt nem vesz magának új ruhákat, mert mi lesz, ha közben lefogy, és amiért nem randizik, mert hát ki akarna randizni vele. Ez a tíz kiló választja el a normális élettől. Igazából tizenöt, ha őszinte akar lenni magához.
Ezek a hétfők általában jók szoktak lenni. Chris hétfőnként lépcsőzik a lift helyett. Hétfőnként visz magával ebédet. Felüléseket csinál az ágyban. De keddre, vagy ha jól alakul a hét, szerdára, a világ belerondít az életébe, a lépcső ijesztőnek tűnik, és Christ elhagyja a projekt sikerébe vetett hite.
Tisztában van vele, hogy saját maga a projekt, ami még jobban nyomasztja. Ilyenkor előkerül a sütemény, a csipsz, a benzinkúton vett ebéd, a munka utáni gyors ital, az elviteles kaja hazafelé menet és a csoki. Eszik, eltompul, megkönnyebbül, szégyelli magát, aztán kezdődik elölről az egész.
De mindig ott a következő hétfő, és egy szép napon eljön majd a megváltás. Le fogja adni azt a tíz kilót, és utána a többit is. Alig fog izzadni az orvosi vizsgálaton, előtör a benne szunnyadó atléta. Megírja az új barátnőjének, akivel a neten ismerkedett meg, hogy átment a vizsgán.
Chris bekapja az utolsó harapás Twixet, és keresni kezdi a csipszes zacskót.”
„Donna épp bulizáshoz készülődik, amikor a telefonja pittyeg egyet. Üzenet Elizabethtől. Alig pár órája váltak el egymástól. Tudja, hogy rosszat jelent, mégis valamiféle elégedettséget érez a név láttán.
Hánykor ölték meg Tony Currant?
Ez aztán a rövid és lényegre törő üzenet. Donna mosolyogva megírja a választ.
Meg se akarja kérdezni, hogy vagyok, és megosztani egy-két pletykát, mielőtt szívességet kér tőlem? Ja, és hol marad a végéről a puszi? Puhítson egy kicsit!
Donna látja a három pöttyöt, ami arra utal, hogy Elizabeth fogalmazza a választ. Elég sokáig tart, vajon mire készül? Kiselőadást akar tartani neki? Emlékeztetni fogja Donnát arra, hogy kinek köszönhetően vehet részt egy gyilkossági ügy nyomozásában, ahelyett, hogy a halfordsi parkolóban lévő gumiabroncsok futófelületének mélységét méricskélné, mint azt Mark is tette ma? Lehet, hogy valami latin szöveget fog kapni tőle. Újabb pittyegést hall.
Hogy van, Donna? Képzelje, Mary Lennoxnak újabb dédunokája született, de aggódik, hogy az unokájának viszonya van, mivel a férjének nagyon markáns az álla, és a kisbabán semmi jele. Hánykor ölték meg Tony Currant? X
Donna azt latolgatja, milyen rúzst kenjen a szájára. Olyan színt akar, ami elég nyilvánvaló, de azért nem túlságosan. Ezt válaszolja:
Nem árulhatom el. Nem lenne méltó egy profihoz.
Azonnal érkezik a válasz.
LOL!
LOL? Vajon honnan szedte ezt Elizabeth? Hát jó, kettőn áll a vásár.
WTF?
Ez nyilvánvalóan zavarba ejtette Elizabethet, így Donnának van ideje még a következő pittyegés előtt ellenőrizni a tükörben, hogyan fest, amikor érdeklődő arcot vág, amikor nevet, és amikor finoman csábít.
Sajnos nem tudom, mi az, hogy WTF. A LOL-t is csak múlt héten hallottam először Joyce-tól. Felteszem, hogy nem a Warsaw Transit Facility, mivel azt 1981-ben, amikor az oroszok szaglászni kezdtek körülötte, bezárták.
Donna egy csodálkozó szempárt meg az orosz zászlót ábrázoló emojit küld válaszképp, majd fogselymezni kezd. Bár mostanában azt mondják, hogy nem kell fogselymezni.
Újabb pittyegés.
Ez a kínai zászló, Donna. Kérem, árulja el a gyilkosság időpontját! Tudja, hogy úgysem adjuk tovább egy léleknek sem, ahogy azt is, hogy hasznos információkkal szolgálhatunk.
Donna elmosolyodik. Ugyan mit árthat vele?”
A podcastot itt hallgathatod meg:
