Dajka Margit az ország legnagyobb tragikomikája olyan lámpalázas volt, hogy nem hallotta a kollégáit

Dajka Margit kinek Bors néni, kinek a Liliomfi komornája, kinek a Szinbád Majmunkája. A legnagyobb komika, aki nem akart szabadulni a szerepkörből, és nem szerette, ha művésznőnek szólítják. Margitka volt, aki ha kellett, télikabátot ajándékozott, ha kellett, főzött a barátaira. És aki annyira lámpalázas volt, hogy nem hallotta, mit mondanak a partnerei a színpadon.

Dajka Margit édesapja a nagyváradi színház balettmestere volt és nem vetette meg a szép lányokat. így a 13 gyermekes család nem számíthatott rá. Margit ezért már fiatal lányként dolgozott az iskola mellett. Rikkancs lett.

De nem csak árusította az újságokat, rendszeresen el is olvasta azokat. 9 évesen már a színpadon állt. A legenda szerint egyszer bement a színházba és azt mondta, hogy az általa árult újság színházi mellékeltében olvasott szerepet ő is el tudná játszani. A portás felvitte a színház igazgatójához és Margit megkapta az éppen futó darabban a rikkancs szerepét. Hatalmas sikere volt. Kamaszlányként már Kolozsváron, színiiskolában tanulta a mesterséget. Tizenöt évesen  pedig szerződtette a nagyváradi színház.

Ebben a filmben a nagy komikussal, Latabár Kálmánnal énekel duettet. Dajka Margitot hamar felfedezték a budapesti színházak is.

Gyönyörű volt, csinos és tehetséges, mégsem akart soha díva lenni. Inkább nevettetni, hiszen az a legnagyobb tudomány.

A kritikusok szerint nem játszott, megélte a szerepeit. A Makk Károly rendezte Liliomfi c. darabból készült filmben felejthetetlen szerepet nyújtott Kamillaként.

Dajka Margit színházi öltözőjébe rendszeresen érkeztek rajongói levelek egy titokzatos férfitől is, amelynek szerzőjét rejtély övezte. Egészen addig, amíg Dajka egy könyvön meg nem látta Móricz Zsigmond dedikációját. Felismerte kézírását. Az íróval később jóbarátok lettek.

Dajka nem politizált. Segíteni akart, ha mással nem, a színjátékával. 1942-ben ő is tagja volt a Tábori Színháznak, amely végig járta a keleti frontot. Kiss Manyival, Szeleczky Zitával, Karády Katalinnal együtt szórakoztatta a katonákat.

Táborról táborra jártak a fronton. A színpad egy teherautó-plató volt. Az egyik bemutató után egy fess katonatiszt segített neki lelépni a járműről. Szerelem volt az első látásra. A házassággal azonban még várni kellett.

Lajtos Árpád a Don-kanyarhoz vezényelt második magyar hadsereg vezérkari századosa volt. Fontos beosztás volt ez, olyannyira, hogy amikor a hadifogságból visszatért, akkor Rákosiék csukták le a férfit.

– Lajtos Árpád, miután hadifogságból hazakerült, felhívta Margitkát telefonon, és mondta, hogy akkor holnap este találkozunk. Aztán tíz évig nem találkoztak. Ugyanis 24 óra múlva már börtönben volt koholt vádak alapján, államrend elleni összeesküvésért – mondta később a család barátja, Szighety Gábor, aki könyvet is írt Dajka életéről.

A legenda szerint Lajtos Árpád szabadulása utáni első útja a színésznő lakásához vezetett. Bekopogott hozzá, egy kis ajtón kinézett Margit és kérdezte: – Tetszik, ki az?

– Lajtos Árpád vagyok, és úgy emlékszem, hogy megkértem a kezét ’43-ban, és Ön igent mondott.

 – Igen? Akkor tessék befáradni.

1957-ben egy 11. kerületi templomban házasodtak össze csendben, és soha többé nem engedték el egymást. A francia katonai akadémián végzett Lajtos Árpád alig kapott munkát, végül a metro építkezésen ablakmosó lett. De boldogok voltak. Később Molnár Gál Péternek, a kor híres színikritikusának azt mondta Dajka a házasságukról:

– Egy nagy barátság, szeretet, megérzés, szóval minden, amire szükségünk van, azt otthon megkapom.

Bár színpadon közel kétszáz darabban játszott, ötven mozifilmben és huszonhét tévéjátékban, a rendezők szerint nem volt egyszerű Margitot rábeszélni egy-egy szerepre. Ugyanis lámpalázas volt. A színpadon és a kamera előtt is.

– Olyan betegesen drukkoltam mindig, amikor kimentem a színpadra, hogy az valami borzasztó. Sokszor tíz-húsz percig is előfordult, hogy teljesen öntudatlan voltam a drukktól, most már jobb, most már csak öt percig tart. – nyilatkozta később Tamás Gál Miklós színikritikusnak egy tévé interjúban.

A csupa szív színésznő még a Kossuth-díja mellé járó pénzösszeget is rászorulóknak adományozta. Tudta, érezte, hogy kinek és mikor van szüksége egy jó szóra vagy egy tányér húslevesre. – Ami színt és ízt nem kapok meg a szerepeimtől, belefőzöm az ételeimbe. – mondta egyszer.

Huszárik Zoltán Szindbád című filmjét nemcsak Majmunkaként nyújtott alakításával fűszerezte meg, a filmben szereplő finom ételeket, az isteni húslevest is ő maga készítette el a stábnak. 

Dajka Margit amint lehetett szabadúszó lett. Akkor tette ezt, amikor még a színészeknek is munkakönyvük volt, és kötelező volt a színházi tagság. A színésznő nem bírta a kötöttségeket.

– Nagyon sok boldogtalan és megalázott embert látok a színházaknál, mindig csak három-négy boldog embert látok. És egy színház nem abból áll, hanem nagyon sok száz emberből áll, és ez engem mindig nagyon zavart.

És a fiataloknak is segített. Garas Dezső is szűknek érezte színházát a hetvenes években, 1975-ben Sándor Pál egyik filmjének forgatásán beszélgetettek arról, hogy mi legyen a színésszel. Félt attól, hogy felálljon, de már nem akart egy színház tagja sem lenni.

– Mit csináljak, Margit? – kérdezte a színésznőt. – Ő ült, nézett, nézett és a következőt mondta: Repülj fiam, repülj! Hát, ez volt. Ő indított el, lökött egyet rajtam. Ne törődj semmivel, repülj, szállj! – így emlékezett később vissza beszélgetésükre Garas Dezső.

Margit soha sem erőltette rá magát egy színházra, egy rendezőre sem. Nem szólt semmit akkor sem, amikor 1980-ben nyugdíjba küldték. Felejthetetlen alakítására az Égig érő fűben vagy Bors néniként még most is élénken él a korábbi generációk emlékében.

A színésznő váratlanul beteg lett. Kórházba vitték. Férje szomorúan figyelte küzdelmét. Ugyanabban a kórházban ápolták, mint a szintén rákkal küzdő Ruttkai Évát. Együtt sírtak a kórteremben vagy éppen nevettek az egész fránya életen. Amikor Dajka Margit meghalt, Lajtos Árpád elintézte mindkettőjük temetését, és ő is utána ment.