Anya, kimegyünk a temetőbe? A dédihez? Elmondanám neki, hogy kiesett egy fogam, arról is mesélnék hány piros pontot kaptam, és, hogy a padtársamnak milyen menő az uzsonnás doboza… ugye kimegyünk, anya?
Kimegyünk. Mint minden évben…
Nem azért, mert így szokás, azért se, mert mit szólnak a szomszédok, ha nem ég a gyertya, ha nincs rendben a sír… Nem ez a lényeg. Azért megyünk, mert nekünk fontos évente egy napon gyertyával is emlékezni. Fontos egy pillanatra megállnunk ott, a csendes, hűvös temetőben és halkan beszélni hozzá:
– Ugye tudod, hogy gondolunk Rád? Képzeld, mi történt, el sem hinnéd, ha elmondanám… És tudod, a kicsi, akivel te már nem találkozhattál, napról napra egyre nagyobb…
És az új lakás csodás, elkészült minden felújítás. Bár ott lehetnél… a hálóba került az öreg hintaszék…
Igen, a kutyusod jól van, képzeld mi is beszereztünk egy kajlát. El sem hiszed, mekkora galibákat csinál…. Igen, a házad is áll még, fiatal család lakja, hangos a gyerekkacajtól. Minden héten arra autózunk és rápillantunk. Emlékezünk.
… és tudod… ha ezt láttad volna, mondtad volna: na de kishusom!
Jaj, szinte hallom, ahogy mondod, Papika! Annyira hiányzol…
– Anya, odamegyünk ahhoz az elhagyott sírhoz is? Tudod, ahogy szoktuk! Gyújtsunk gyertyát mindenkinek, akire már senki nem emlékszik! – kérlel a lányom. Anya, én küldök egy gondolatot most minden elfelejtett embernek, mert ma ők is fontosak.
Anya, ne sírj! Fogd a kezem! Gyere, gyújtsunk gyertyát mindenkinek!
Minden évben kimegyünk a temetőbe és meggyújtjuk az emlékezés kicsi lángját és gyújtunk egy gyertyát otthon is. Mi így tisztelgünk. De minden nap emlékezünk. És szeretünk.
Hisz a szeretet a halállal nem ér véget. Továbblépünk, mert muszáj, de az aki elment, a szívünkben él tovább.
Ha valaki, akit szeretünk, meghal, érdemes megünnepelnünk az emlékét. Hiszen a halállal csak a test megy el. Amíg emlékezünk, a szerettünk velünk marad. Nem csak egy évben egyszer, hanem minden nap. Apróságokban, mindennapi szokásokban, szófordulatokban.
Emlékképekben.
Amikor kimegyünk a temetőbe, emlékezhetünk, és ezzel kicsit könnyíthetünk a hiány okozta terhen. A szeretett emberre való emlékezés, mint minden más, a halállal kapcsolatos szempont, személyes döntés. Emlékezhetünk a köztünk lévő kapcsolatra sírással, de akár egy vicces történettel is.
Emlékezhetünk ha beszélünk róla, emlékezhetünk fotókkal, gyertyagyújtással, de akár egy fa ültetésével is.
A halottak napja, a temetőbe látogatás, a gyertyagyújtás csak egy lehetőség. Mindenki maga dönti el, él-e vele.
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
