Az elején örültél neki, de most már eleged van belőle? Nem csoda: a home office sem fenékig tejfel, sőt. Kisgyermekek szüleiként olyan kihívásokkal is szembesülhetünk az otthoni munkavégzés során, amelyeket mások hírből sem ismernek: íme, öt dolog, amiről bárcsak tudtam volna, amikor ez az egész elkezdődött.
A Covid előtti időkben kevesek számára volt nyitott lehetőség, hogy otthonukból dolgozzanak: akkor távoli vágyálom volt ez a lehetőség, melyről leginkább a szabadúszóként, vállalkozói státuszban munkát vállalóknak voltak éles tapasztalatai. Ők sem lehettek felkészülve ugyanakkor arra, ahogyan a home office gyakorlata alakult az elmúlt két évben. A váratlan kihívások terhe pedig egyelőre nem csökken.
1. Az idő úgyis szétfolyik
A home office gyakorlati oldalával kapcsolatos tanácsok közt gyakori, hogy ne hagyjuk magunkat szétforgácsolódni, azaz ne akarjuk egyszerre betenni a mosást, megfőzni az ebédet, levinni a kutyát sétálni és megírni a nagyon fontos prezentációt. Miközben meetingünk van. És jön a gázóraleolvasó is.
Mindez teljesen érthető, de van vele egy kis gond: az irányítás egyáltalán nem az én kezemben van.
Van nekem füzetem, van abban minden napra egy szép feladatlista is. Pontosan átlátom a sorrendet, tisztában vagyok azzal, melyik feladatra mekkora figyelmet kell szentelnem, de van egy kis bibi: van nekem két gyerekem is. Azt még csak-csak ütemezem, hogy mikor készüljön el az ebéd, mikor van itt az ideje a sétának és a délutáni altatásnak, de vannak olyan helyzetek, amelyeket nem tudok a fekete füzetemben előre jelezni.
Mikor törik össze a szuper legóépítmény, mikor vesznek össze az addig teljes egyetértésben játszó testvérek, mikor derül ki, hogy az „anyadeénnemvagyokéhes” gyerek igazából pillanatokon belül éhen hal, ha nem jut hozzá ahhoz az ennivalóhoz, ami természetesen nincsen, vagy nincsen belőle elegendő.
A gyermeknevelés mindennapi kihívásai gyakorlatilag percenként helyeznek el csinos taposóaknákat egy home office munkanap egyébként talán kellemesnek tűnő talaján, ha a gyerekekkel egy légtérben zajlik. A zaj már csak hab a tortán – nemrég férjem megkérdezte, szólhat-e a zene, miközben én cikket írok.
Rég nem nevettem ilyen jót: gyakorlatilag bármilyen hanghatás kiszűrésére képessé váltam, amióta két óvodás korú gyerek mellett dolgozom otthonról rendszeresen. Persze ez az újfajta képesség sokféle előnnyel is jár, de a legtöbb helyzetben, lássuk be, elég nehéz ezeket észrevenni.
Ezzel egyáltalán nem vagyok egyedül. Kata azt mondja, szuper, hogy tud otthonról dolgozni ő is és a férje is, de már most nagyon félnek a nyártól, az iskola- és óvodaszünettől.
– Nem akarom, hogy egész nap a tablet előtt üljenek, de nem tudunk foglalkozni velük munka közben, vagy akkor éjjel kell dolgoznom – fogalmazta meg legnagyobb dilemmáját. Annyi tábor, nagyszülő, szabadság és egyéb lehetőség pedig nincsen, hogy a kéthetente bekövetkező náthák, az intézményi szünetek, a karanténok és a nyár is megoldható legyen egyéb módon.
2. A kollégák ismeretlen ismerősök
A harmadik évébe lépő pandémia során azok, akik megmaradtak eredeti munkahelyükön, de közben időről időre, vagy akár szinte végig home office-ban dolgoztak, munkahelyi társas kapcsolataik furcsa átalakulását is megélhették. Korábban a délelőtti és ebéd utáni kávézások és a közös étkezések keretet adtak az ember mindennapjainak: a kollégádról tudtad, hogyan issza a kávéját, milyen járattal érkezik az irodába, és a többi.
Ezzel szemben most a kollégák igazolványképszerű arcok egy laptop képernyőjén, akikkel hetente vagy naponta különböző online megbeszéléseken egyeztetünk.
Még furább azok helyzete, akik pandémia alatt léptek be egy új munkahelyre: én voltam tagja olyan virtuális szerkesztőségnek, amely fél éves közös munkája során kizárólagosan online működött.
Egyetlen alkalommal sem találkoztam egy kollégámmal sem, viszont gyakran láttam, ahogyan videós újságírónk macskáit simogatja, főszerkesztőnk kislánya bekukkant a megbeszélésre – és az én kollégáim is megismerkedtek azzal, milyen sértődött arcot vág egy frissen ébredt három éves, ha anya a számítógépe elé ül le vele.
Furcsa ez a távolság, amelyben nem ismerjük meg egymást úgy igazán – pedig, ha ez megtörténhetne, talán volna lehetőség arra, hogy kevésbé értsük félre egymást olyan helyzetekben, amikor néhány, csevegőablakba írt szó, legfeljebb egy smiley kellene, hogy világossá tegye, pontosan mire is gondolunk. Közben ugyanakkor intim tereinkbe engedünk betekintést, mert nincs más választásunk, néha elszaladunk a bili tartalmát kiönteni, mindezt teljes természetességgel.
Az emberben időről időre újra felmerül ilyen körülmények között: vajon hova tűnik belőlem a professzionalitás, mennyire vagyok komolyan vehető, ha gyereksikolyok és játékok hangja szüremkedik be egy-egy megbeszélésembe?
Szerencsére a megváltozott világ elég toleránsnak mutatkozik ebből a szempontból, ez mégis olyan terület, amelyen nehezen fogadjuk el, hogy nem tudunk egyedül maradni.
– A múltkor visszahallgattam egy Zoomon készített interjúmat, hogy cikket írjak belőle. A tizedik perc környékén megjelentek a gyerekek a zárt szoba ajtaja előtti folyosón, és teljes természetességgel folytatták ott hosszasan játékukat csatakiáltások kíséretében. Csak remélem, hogy az interjúalany sokkal kevésbé hallotta őket akkor, mint én később a felvételen – meséli egy újságíró kollégám.
3. Kötetlen beosztás éjjeli munkavégzéssel
Erre a fajta életre még emlékszem azokból az időkből, amikor a gyerekek kicsik voltak, és én elkezdtem dolgozgatni. Vírus nem volt, de anyás csecsemő és testvérféltékenységben fuldokló totyogó igen, én viszont szerettem volna, ha kiderül, hogy három év után képes vagyok leírni egymás után néhány értelmes mondatot. Erre nem volt más lehetőség, mint az alvásidő, így esténként szerkesztettem, fordítottam vagy éppen írtam.
Nos, a home office sokaknak permanensen teremti meg ugyanezt az állapotot.
Vannak olyan szituációk, amelyeket nem lehet másképp megoldani, így hát – már ha van akkora szerencsénk, hogy munkavégzésünk nincsen mások feladataihoz kötve, így bátran dolgozhatunk szinte akármikor – marad a pihenés totális feláldozása annak érdekében, hogy el tudjuk látni munkahelyi feladatainkat.
Ez pedig igencsak nehéz helyzetet teremt. A hol a gyereknevelés, hol pedig a munka stresszével terhelt szülő esetében egészen biztos, hogy előbb-utóbb kiég a feladatokban, hiszen kikapcsolódásra nincsen ideje és lehetősége sem. A home office kapcsán keletkező stressz és burnout fogalma sem ismeretlen már – segít természetesen, ha lejjebb adunk elvárásainkból, hagyjuk a gyerekeket csinálni azt, amit szeretnének, és ellenállunk annak, hogy folyamatosan irányítsuk őket, de néha ez is kevés.
–Ha a gyerekek betegek, teljesen mindegy, hogy mivel próbálkozom. Engem akarnak, velem akarnak játszani vagy éppen szó szerint rajtam szeretnék tölteni a napjukat
és nem is tudok ezért haragudni, hiszen nem érzik jól magukat – mondja Zsuzsa, aki két óvodással evickél a home office vizein. Elmondása szerint az ilyen napokon tényleg a túlélés az egyetlen cél, és én teljesen megértem.
4. Home office, magyarul mindig otthon ülsz
– Amikor a gyerekek iskolába mennek, annyit biztosan kimozdulok otthonról, amíg elviszem őket és délután elmegyek értük, de ha éppen ők is otthon vannak, egész nap csak ülök. Egy bevásárlás a közértben már örömünnep. Azt vettem észre, hogy alig mozgok, pedig kilométereket gyalogoltam, és arra is nehezen bírom rá magam, hogy elmenjek futni – mondja Zsuzsi.
Sokan, sokszor éreznek hasonlóképp: a home office sokkal kevésbé aktív élethez vezető utat is jelenthet. Az egész napos otthon ülés monotóniájából kellemes kiszakadást jelenthet a mozgás, de egy idő után sokkal nehezebbé válik kiszabadulni az irodává avanzsált otthonból, ahol mindig van valami tennivaló – ha nem munka, akkor háztartás. Elméletben sokkal könnyebb lenne időt találni a mozgásra, hiszen megspóroljuk az utazást, a gyakorlatban viszont sokszor jóval nehezebb elindulni.
Sőt, nem csak elindulni, de időnként akár pizsamáról egyéb ruházatra váltani, vagy egyszerűen megfésülködni. Ezekre kényszerít minket az irodai munkakörnyezet, otthon azonban könnyebben mondunk le minderről kényszerhelyzetben, miközben hiányoznak ezek az apróságok és nem is olyan apróságok, amelyek sokat tettek annak érdekében, hogy magunkat a munkavégzés mentális állapotába kalauzoljuk.
5. És nem tudjuk, mikor lesz vége
Ez a legnehezebb, és nem állítom, hogy csak kisgyermekkel. Egy kezemen sem tudom már talán összeszámolni, hányszor hittem, hittük azt, hogy vége. Mert majd lesz oltás, mert majd lesz a gyerekeknek is oltás, mert elmúlt a harmadik, a negyedik, a ki tudja, hányadik hullám is…. De nem múlik el.
Úgy vágtunk bele ebbe az időszakba – tulajdonképpen az egész koronavírusba -, hogy minden átmeneti, nincs is más dolgunk, mint összeszorított foggal végig csinálni ezt a pár hónapot.
Most már pár évnél tartunk, és így próbáljuk elfogadni, hogy nemcsak életünk, de a munka világa sem lesz már ugyanolyan, mint volt.
– Eddig mindig volt mit várni. Majd ovisok lesznek a gyerekek. Majd benn alszanak. Akkor könnyebb lesz. De most? Egy orrfolyással két hetet vannak itthon, és fogalmam sincs, mikor lesz ennek vége – mondja Kata.
Fotó: Freepik
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Oszd meg cikkünket másokkal is, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
