Zsófi lopva körbenézett a teremben, a többiek gyermeki lelkesedéssel láttak neki a feladatnak. Erika, a fiatal angoltanár nagy betűkkel és széles mosollyal írta fel a táblára a tanfolyam első órájának témáját: Who am I ? – És így egy kicsit meg is ismerjük egymást – fűzte hozzá magyarázatként. Novella.
A délutáni nyári nap lustán sütött be az ablakon. Dög meleg van. Laci, az ötvenes buszvezető izzadt mellette a kék ingben, ahogy görnyedt a füzete fölött. Fura most a másik oldalon ülni, ő szokott az osztállyal szemben állni. De most, a nyári szünetben jó ötletnek tűnt beiratkozni a nyelvtanfolyamra.
Lássuk mi a felhozatal.
Na, itt sem lehet ismerkedni – állapította meg gyorsan magában. Főleg egyetemisták vannak, kell a nyelvvizsga a diplomához. Itt van Laci, neki a külföldi munkákhoz kell, és három harmincas nő. Magabiztosak, tudják, mit akarnak, már innen látszik, hogy nincsenek szétesve, mint ő.
Tutira nincs gyerekük. Csak én vagyok ilyen nyomorult, hogy ez az esemény az életemben, s reméltem tőle valami többet is. Nem baj, legalább hasznos. – vonta le a következtetést. Szóval, ki vagyok én. Inkább csak kivagyok. Lássuk csak. Zsófi vagyok, 45 éves matektanár. 3 gyerek, 16, 14 és 10 évesek. A legkisebb csak becsúszott, pedig akkor már halódott a kapcsolat.
2 házasság, 2 válás, a másodiknál lehetett volna több eszem… Mi van még? 170 cm 63 kg. Na jó, 67. Mindegy. Szőke haj, hát festett, különben már ilyen őszes seszínű lenne, kék szem, 2 dioptria mínuszban. Huh, ez olyan, mint a társkeresőn a profil.
3 éve szingli. Randik száma kb 30. Sikeres 0. Ez így elég siralmas összesítő. Hogy néznének, ha ezt írnám le. Elnyomott egy mosolyt magában.
Elképzelte az arcokat, ha látnák, hogy most mit gondol, megbotránkoznának, hogy csak így kimondja a valóságot kendőzetlenül. Azt nem szeretik. A kirakatot szeretik, a látszatra adni kell, maradjunk csak konszolidáltak. Pedig tényleg csak ennyi vagyok, néhány paraméter. És ezek a paraméterek nem érnek semmit a piacon, senkinek sem kell. Az sosem derül ki, hogy amúgy kedves vagyok, odaadó, jól főzök és szeretek gondoskodni. Ezek nem számítanak.
A gyerek-paraméternél általában már menekülőre fogják. Pedig mennyi szingli van a társkeresőn! Amikor belevágott nagy lelkesen, megnyugtató volt, hogy milyen sokan vannak, biztos ott lesz köztük az az egy, aki hozzá illik, csak meg kell találni, kitartóan keresni. Aztán arcul csapta a valóság, hogy el kell adnia magát, reklámozni, de úgyis csak a felszínes érdeklődés maradt mindenhonnan.
Egyszer unalmában kiszámolta, hogy mennyi a valószínűsége, hogy találjon valakit. A számítások szerint már rég lenne valakije. A valóság sokkal zordabbnak bizonyult.
Végül arra jutott, hogy a netes társkeresés nem működik. Muszáj új emberek közé mennie, hogy esélye legyen élő, valóságos emberekkel ismerkedni. Már csak az a kérdés, hol, mert itt sincs olyan.
Ez lehetne a címe, I am a parameter. Leírhatná, hogy mit érez, hogy nem látják, csak a számait, körülményeit, megszűnt Zsófi lenni. Vajon mikor? Mióta nem vagyok Zsófi, a kedves, cserfes lány? A házasság óta? Vagy a gyerekek óta? Vagy mióta bedaráltak a munka-család közötti hétköznapok? Hol tűntem el?
Erika megköszörülte a torkát, akkor eszmélt rá Zsófi, hogy régóta bámulhat ki az ablakon, és az angoltanár őt nézi. Tudom, mit gondol. Idegesítő lehet, hogy bambulok, mint egy hülye már az első órán, amikor feladat van. Magában bocsánatot kért, és felírta a lap tetejére: I am a math teacher.
Kiemelt kép: AdobeStock
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
