Olvasom most, a két ünnep közötti megállásban egy budapesti szexmunkás interjúját a HVG-n (arról, hogy micsoda hajtás van náluk karácsonykor). A karácsony csúcsidőszak prostiként is, írja a cikk. Milyen kedves, nem? Milyen szeretetteli, mi több, keresztényi dolog ez.
Murinai Angéla írása.
Megszületik a kis Jézus, anyuka süt főz, ajándékot csomagol, apuka meg ajándékvásárlás, vagy különmunka ürügyén erőszakot vásárol magának, majd szépen hazaballag, megöleli kicsinyeit, beleszagol a neje illatos hajába, és nedves szemekkel tekint körbe szerető családján.
Ezért érdemes élni.
Még mondja is a prostituált, hogy sok férfi így tud aztán otthon békésen ünnepelni, hogy előtte nála „levezeti a feszültséget”. Mert bizony nem a magányos férfiak rohanják meg ilyenkor, nem az egyedülállók, hanem nagyobb számban a családos apák.
Azok, akik a kényszerű karácsonyi leállások idején „nem tudnak majd ellógni otthonról”, ezért így előre igyekeznek üríteni, hogy majd könnyebb legyen átvészelni a kieső napokat. Csendben jegyzem meg, hogy ezek szerint a megjelenésük ilyenkor nem egyedi karácsonyi ajándék maguknak, hanem máskor is igénybe vett szolgáltatás.
És itt érdemes megállni egy pillanatra, mert ez az a pont, ahol a hazugság rendszerint belép a történetbe. A szexmunkás, akinek ugye elemi érdeke, hogy ezeket a férfiakat felmentse, és az üzletét megtartsa, már sorolja is: „És ez nem azt jelenti, hogy a hozzám járók nem szeretik a párjukat, a legtöbben kifejezetten szépen, tisztelettel emlegetik őket. De azért jön fizetőshöz, mert hiába szexelne otthon, ha visszautasítja az asszony, vagy fáradt, meg ott vannak a gyerekek, meg a stressz az ilyentájt érkező rokonság miatt”:
És ezt ő komolyan is gondolja. Sőt, szerintem gyakran maguk a férfiak is elhiszik az önhazugságot. Azt mondják, szeretik és tisztelik a nejüket, csak hát…
Annyira azért nem, hogy tehermentesítenék, vagy megtanuljanak néhány napot kibírni nőhasználat nélkül. Annyira sem, hogy feltegyék maguknak a kérdést: Örülne a feleségem, ha tudná, hogy egy prostituáltnak fizetek a szexért? Ja, hogy nem.
Hát akkor (mivel szeretem és tisztelem) nem fogok ilyet tenni. Hiszen ha megteszem, akkor teljesen mindegy, mit gagyogok össze a szeretről, nem vagyok több, mint egy nőgyűlölő, nőhasználó, pénzért erőszakot vásárló nímand.
Mire tartja az a férfi a feleségét, aki, miközben a nő takarít, szervez, vásárol, főz, ajándékokat csomagol, a gyerekek érzelmi állapotát menedzseli és egy egész család karácsonyát viszi a hátán, addig kikapcsolódni megy egy másik nőhöz?
Mire becsüli azt a nőt, akinek a fáradtságát, túlterheltségét, testi és lelki kimerültségét nem közös problémának, hanem őt akadályozó kényelmetlenségnek tekinti?
Mire tartja, ha a nő határait – hogy most nem akar, nem bír, nem fér bele – nem emberi jelzésként, hanem kellemetlenségként értelmezi, amit ki lehet kerülni egy másik nő használatával?
Ez nem párkapcsolati probléma, és nem is a szeretetről szól. Ez egy patriarchális hatalmi kérdés.
A prostituált használata a patriarchális logikában nem szex, hanem eszköz. A nő teste szolgáltatás, amit akkor vesz igénybe a férfi, amikor a „saját” nő nem áll rendelkezésre. Ki is mondja, hogy üríteni megy oda, feszültséget levezetni.
Így nem egy emberről beszélünk, hanem egy masszírozó ágyról, amelynek használata átsegít a derékfájáson. Ráadásul a feleséget is ugyanebbe a kosárba teszi. Ő szintén eszköz, csak egy kicsit fel van tupírozva, elvégre az mégsem illendő, hogy kimondjuk, azért kell egy férfinek feleség, hogy ne kelljen porszívóznia (mint tudjuk, ettől a magyar miniszterelnök is óva int minden, magát férfinek tartó lényt).
Szóval a feleség biztosítja a kényelmes otthont, felneveli a gyerekeket, rendbe rakja a férfi ruháit, jó esetben a feszültséglevezető ürítést is megadja, ráadásul ez utóbbit ingyen. Már, amikor jól funkcionál.
Egy ilyen férfinél soha nem két egyenrangú fél találkozásáról beszélünk. Soha nincs valódi tisztelet. Számára a nők teste hozzáférhető árucikk, az igénye pedig természetes, magától értetődő szükséglet. Ha egyik nő nem adja, majd adja a másik.
Ez bizony vegytiszta nőgyűlölet még akkor is, ha nem a kommentszekcióban üvölti az incel mondatait. Ez a hétköznapi, mindennapos nőgyűlölet, amiben a férfi udvarias az elvárt mértékben, de csupán azért, hogy a legkönnyebb módon hozzájusson ahhoz, amire a nőből szüksége van.
Ezt nevezi a patriarchátus szeretetnek. Ha jobban megnézzük, akkor viszont látjuk, hogy a nő fáradtsága, nemet mondása nem számít. A szexualitása nem autonóm, hanem elvárások mentén működik.
Ha nem adja önként, akkor tűrnie kell, hogy a férfi máshol jut hozzá. Tűrnie kell a megalázást, amelyet érezhet akkor is, ha akarata ellenére szexel és akkor is, ha a férje prostituálthoz jár.
Ebben a történetben (és ebben a rendszerben) minden nő eszközzé silányul. A feleség azért, mert a munkája, a teste és az érzelmi jelenléte alapértelmezettnek van véve. A prostituált azért, mert az ő teste eleve le van választva az emberről, akinek a története nem érdekes. Csak a funkciója.
A „szegény pasik” narratívája, akik „nem kapnak elég figyelmet”, miközben a nők épp beleszakadnak az ünnepi készülődésbe, a patriarchátus egyik legcinikusabb önfelmentése. Mintha a nő kizsigerelése természetes állapot lenne, a férfi frusztrációja mindig jogos.
A karácsony előtti erőszakvásárlás gyönyörűen megmutatja, hogyan működik ez a rendszer. Hogy a család szentsége gyakran női kizsákmányolásra épül. Hogy a békés ünnepi kép mögött ott van a női testek feletti jogosultság érzése.
Hogy a férfi jóléte sokszor női testeken és alkalmazkodáson keresztül valósul meg.
Ez a patriarchátus. Ez az a rendszer, aminek kritikája állítólag tönkreteszi a nemek közötti harmóniát. Nem. Ez az a rendszer, amely az egyenlőtlenségeivel, a nők lenézésével évszázadok óta ássa alá a nők lehetőségeit, és azt a nemek közötti harmóniát, amely akár meg is valósulhatna egy igazságosabb világban.
Amíg ezeket az igazságtalanságokat nem nevezzük nevükön, addig akárhány karácsonyi fényfüzért felaggathatunk, a valódi szeretetnek közelébe sem érünk.
Kiemelt kép: AdobeStock, Freepik
Független magazinként nem áll mögöttünk egy médiacég sem. Ez nagy szabadságot ad abban, hogy olyan témákról is írhassunk, amelyekkel mások nem foglalkoznak. Fennmaradásunkhoz viszont szükségünk van a támogatásodra! Keressük azt a 300 olvasónkat, akik havonta 2990 Ft rendszeres támogatással segítenek megteremteni a magazin alapvető költségeinek fedezetét. Leszel Te az egyik támogatónk?
Hasonló tartalmakat nálunk ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
