Gyakran olvasni rémtörténeteket a gyámhatóságról. A kiszolgáltatott szülők fenyegetésekről, embertelenségről, hozzánemértésről számolnak be. Vajon miért? Aki nem került testközelbe a hatósággal, talán el sem tudja képzelni, hogy mit élnek át a gyakran egyedülálló szülők, amikor a gyermekük a tét.
A kényszerláthatás hátterében szinte mindig családon belüli erőszak áll, aminek elszenvedői túlnyomó többségben nők és gyerekek.
A bírói, gyámhatósági gyakorlat, a jogszabályok hatalmas nyomást gyakorolnak a bántalmazott szülőre, gyerekre, hogy a kényszerláthatásból ne lehessen kimenekülni, ami lényegében azt jelenti, hogy a szülő nem tudja megvédeni a gyermekét, ki kell szolgáltatnia a bántalmazónak, különben beindul a gépezet:
rendőri intézkedés, egyre súlyosabb pénzbüntetések, gyerek elvételével való fenyegetőzés, és végül kiemelés a családból.
Az előző részben már foglalkoztunk a témával, a mostani történet más aspektusból világít rá a problémákra, de egyvalami mégis ugyanaz: a hatóság működése ugyanazon sablon szerint történik.
Nem számít a gyermek joga, biztonsága, egyértelműen kinyilvánított akarata, nem számít az anya szava, aki legjobban ismeri a gyermeket, nem számít a család nyugalma, a bántalmazó fél joga mindent felülír.
Alkoholista nagymama és a kapcsolattartás:
– Nagyszülői kapcsolattartás miatt kerültünk kapcsolatba a gyámhatósággal. A fiamat örökbe fogadtam, az anyukája meghalt. Az anyai nagymama követel magának kapcsolattartást, ami önmagában nem lenne probléma, azonban korábban úgy viselkedett a gyermekkel, hogy a gyermek fél tőle, és nem akar vele találkozni – meséli egy érintett.
A nagymama alkoholista, és durván ellenem hangolta a gyereket ezt megelőzően, ami nagyon rossz hatással volt a fiamra. Az örökbefogadás miatt különösen érzékeny, hogy az anya-gyerek kapcsolat el tudjon mélyülni, a nagymama ezzel a viselkedéssel komoly károkat okozott. Ezt a pszichológus is megállapította, és szakvéleményben leírta.
A nagymama a tárgyalásokon is engem szidott mindenki füle hallatára.
A gyámhatóság ennek ellenére megítélt felügyelt kapcsolattartást a nagymama számára gyerekjóléti központban, és heti kétszeri videóhívást. A gyámhatóság gyorsan hozta meg a határozatot, és nem lehetett fellebbezni sem. Mivel a gyermek erősen ellenkezik, én nem akartam erőltetni, és a videóhívás is kivitelezhetetlen, mert hiába kapcsolom be, nem marad ott a gyerek a telefon előtt. Ráadásul egyedül nevelek két gyereket, se időm, de kedvem a szolgálathoz elcipelni, amikor nem is érzi ott jól magát.
A kapcsolattartások nem teljesültek, a nagymama kapcsolattartási eljárást indított ellenem a bíróságon, és már többször kaptam pénzbüntetést, pedig csak mert meg akarom védeni a gyermeket.
Emellett azzal is fenyegettek, hogy ha ez rendszeres lesz, bevonják a rendőrséget az átadáshoz, vagy újra rendezik a szülői felügyelet kérdését, vagy harmadik félnél helyezik el a fiamat, illetve feljelentést tesznek ellenem kiskorú veszélyeztetése miatt.
Ez teljesen nonszensz!
Az az elképzelésük, hogy a kapcsolattartást akkor is biztosítanom kell, ha a gyerek nem kíván kapcsolatot tartani.
Számtalan bizonyítékom van, hogy a gyerekre rossz hatással van a nagymama, köztük a pszichológiai vélemény is, ezt figyelembe se vették az eljárás alatt. Emellett a jelzőrendszeri tagok leírták, hogy nálam jó helyen van a gyermek, és minden szempontból megfelelően látom el, szeretetteljes a kapcsolatunk.
Mégis hogyan lehetne ez a gyerek érdeke, hogy tőlem elvegyék, és az, hogy egy nem kívánt kapcsolatot erőltetnek rá?
Az osztályfőnök elmondta, hogy az alsó tagozatban ő a jelzőrendszeri tag a gyámhatóság felé, és több esetben könyörgött más gyerekek miatt a gyámhatóságnak, hogy emeljék ki a gyermeket, mert olyan helyen laknak, hogy beesik a hó, az eső, a másik összeszedi az ételt az étkezőben, annyira ki van éhezve, és ott nem csinálnak semmit, engem meg folyton cseszegetnek.
Nem hallgatnak meg, mint anyát, nem számít, amit én látok és tapasztalok, holott én ismerem legjobban a gyermeket, csak az számít, hogy a nagymamának joga van.
Emiatt fontolgatom, hogy külföldre költözzünk, de az is elfogadhatatlan, hogy nekem kell bujkálnom, miközben csak szeretném megvédeni a gyerekem. A hatóság akadályoz abban, hogy rendesen neveljem a gyereket, mert idegesítenek és elüldöznek. Azt is a szememre hányták, hogy a hatóság nem tudott telefonon elérni, de ne zaklassanak telefonon, honnan tudjam, hogy ők vannak a másik végén, az nem hivatalos ügyintézés, ne hívogassanak munka közben. A munkám során sokat telefonálok, nem vagyok mindig elérhető.
Teljesen kiborultam ettől, hogy el akarják venni a fiamat, de már a lehetőségtől, a fenyegetőzéstől is.
Azt mondták a gyerekjóléti szolgálatnál, hogy az nem veszélyeztetés, ha nincs mit enni, de amit én csinálok, az igen, miközben csak meg akarom védeni a gyermeket újabb traumáktól. Inkább fizetgetem a büntetést, de ennek nem fogom kitenni a gyereket, de félek, hogy ránk szállnak, és nem tudom, mit csináljak. Ezekből bármit kinézek.
A történetben szereplő fenyegetések valósak.
Kapcsolattartási eljárás során a kiküldött végzésben sablonszövegként szerepel a figyelmeztetés, hogy mi fog történni (mivel kényszerítik!), ha a kapcsolattartások nem teljesülnek. Erről egyébként a 2017. évi CXVIII. törvény 22/D §. rendelkezik.
„a bíróság figyelmezteti kérelmezettet, hogy a felhívás elmaradása esetén (…) a bíróság
- megkeresi a gyámhatóságot, hogy a gyermekjóléti intézményrendszer bevonásával mozdítsa elő a teljesítést,
- bírságot szabhat ki,
- kapcsolattartás rendszeres megszegése esetén rendőrség közreműködésével történő átadást rendelhet el,
- megkeresheti a gyámhatóságot a szülői felügyeleti jog rendezése, vagy harmadik személynél való elhelyezése érdekében
- feljelentést tehet kiskorú veszélyeztetése miatt.”
A végzést megkapva a kapcsolattartásra kötelezett szülő szorongva szembesül a figyelmeztetésnek nevezett fenyegetéssel, bár ezek ritka esetben valósulnak meg, de ezt szintén nem tudja az egyszeri szülő, és ezzel együtt ugyanúgy jogos a félelme, hogy mi van, ha éppen velük történik meg.
Jogi szemszögből nézve a figyelmeztetésnek nyilván funkciója van, hogy valamivel rákényszerítse a hivatalos eljárást az ellenkezőre, ami sok esetben szükséges, hogy az állampolgárokat visszatartsa bűncselekményektől, azonban a kapcsolattartásos esetekben, éppen hogy azt fenyegetik, aki a gyermek érdekeit nézi, és próbálja a hatósággal szemben megvédeni, majd úgy kezelik, mint egy bűnözőt, akit bírságokkal, büntetésekkel kell súlytani. A helyzet egészen abszurd.
S miközben a szülők próbálnak normálisan élni, és minél jobb életet biztosítani a gyereküknek, fejük felett folyamatosan ott lebeg a bíróság pallosa, idejük nagy része arra megy el, hogy beadványokat írnak, jogszabályokat kutatnak, ügyvédet fizetnek. És mindez miért? Mert a rendszer nem védi meg őket.
Hol a gyerekvédelem? Hol a családvédelem?
Soha nem fogják bevallani, hogy a rendszer elképesztően nőgyűlölő, anyaellenes. Az anyákat kilátástalan helyzetbe sodorja, életüket ellehetetleníti, a családon belüli erőszaktól továbbra sem hajlandóak megvédeni. Hiába vannak erre vonatkozó törvények, ha nem ismerik fel a tényét, és érdemben nem mernek intézkedni a bántalmazó fél ellen.
Nézzük csak meg a kapcsolattartásra vonatkozó törvényeket, melyek szinte kizárólag azt fogalmazzák meg, hogy mi történik, ha a vele élő szülő (többségében az anya) megszegi a kapcsolattartást (2017. évi CXVIII. törvény 22/B, C, Ptk. 2013. V. 4: 182§, 183§). Azonban fordított esetre csak általános megfogalmazás, utalás van, pontos szabályozás nincs, ha a másik oldalon történik visszaélés, annyi van törvénybe foglalva, hogy ha határidőben nem tesz eleget a kapcsolattartási kötelezettségének.
Fordított esetben ez a nagy szigor valahogy már nem valósul meg, már nem lesznek olyan fontosak a szabályok.
Ha az anya hibája miatt nem valósul meg a kapcsolattartás, azt veszélyeztetésnek tekintik, de ha az apa szegi meg rendszeresen a kapcsolattartásokat, soha nem fog annyira súlyosnak számítani, hogy a jogot megvonják tőle, sőt még az anya nyakába zúdítanak védelembevételi eljárást ilyenkor is, amivel kvázi azt sugallják, hogy azért ne nagyon ugráljon a bejelentésekkel, mert ő is meg fogja bánni.
Teljes mértékben meg tudja keseríteni a gondozó szülő életét a másik szülő, amikor megvalósulhatna a kapcsolattartás, de a jogosult nem tartja be az időpontokat: később jön, előbb hozza vissza, később hozza, utolsó pillanatban lemondja, mindezt bármilyen tájékoztatás nélkül, és ennek mindenféle variációi. Amellett, hogy szinte bizonyíthatatlanok az esetek, így a bíróság szemében nem létezik.
Ha egy súlyosabb esetben napokig magánál tartja a gyereket a különélő szülő, szintén nincs azonnali megoldás, a rendőrség nem csinál semmit, merthogy az apánál biztos jó helyen van – vélik. Akkor mit ér a bírósági ítélet?
Ellenkező esetben, ha az anya nem adja át a gyereket a kapcsolattartásra, a rendőrség erőt demonstrál a kapuban az anya háza előtt, a bíróság rendőri intézkedéssel fenyeget, de arról még csak diskurzus sincs, sem törvény, hogy mit tegyen az anya, ha az apa/kapcsolattartásra jogosult minden egyes kapcsolattartással szórakozik, mintha a jelenség nem létezne.
nyitókép: Freepik
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
