Barion Pixel Skip to content
Kertész Imre-feleség

„Az én munkám az ő emlékműve is” – Kertész Imre első feleségének megrázó története

„Negyvenkét év. Sosem ismertem meg a titkot.” – Ezt írta naplójába Kertész Imre, miután megtudta: felesége menthetetlen beteg. Kevesen ismerik Vas Albina történetét, pedig lénye áthatja az író műveit.

Tóth Andrea írása

Az író és Vas Albina 1953. szeptember 14-én ismerkedtek meg egymással egy kávéház teraszán. Albina épp két hete szabadult a kistarcsai internálótáborból, Addigi élete zaklatott volt.

Vas Albina szabadkai zsidó családban született 1920. június 10-én.

Édesapja vezető beosztású banktisztviselő, akit a Délvidék visszacsatolása után nem sokkal elbocsátanak állásából, és rá két évre, ötvenkilenc évesen, 1943-ban meghalt.

Albina ekkor már leérettségizett, és a fodrász, illetve a kozmetikusi szakmát is kitanulta. Édesanyja Rockenstein Vilma, háztartásbeli: 1945-ben halt meg Auschwitzban.

Albinát 1944 kora tavaszán sok száz társával a helyi gyűjtőtáborban tartják fogva, ahol sikerül egy német tisztet megvesztegetnie, aki kimenti, és magával viszi Budapestre.

A Gestapo többször is kihallgatja, és nyolcheti fogva tartása során meg is kínozza.

Innen szeptember 12-én tisztázatlan körülmények között sikerül megszöknie, s az utcán megismerkedik egy arra járó idegennel, Strobl Ferenccel, aki magához veszi, és hamis papírokat szerez neki.

1945. július 7-én összeházasodnak: a férj a MÁV egyik főtisztviselőjeként dolgozik, Albina háztartásbeli, egészen 1949-ig, mikor Strobl Ferencet váratlanul letartóztatják.

A vád szerint valutaüzérkedésben vett részt.

Albina férje életfogytiglani börtönbüntetést kapott teljes vagyonelkobzással, amit végül enyhítettek: Albina egyszer harminchárom, egyszer pedig tizenöt évi ítéletről számolt be.

A fiatal nő a nagypolgárinak számító belvárosi lakásból egy apró garzonba költözik, és pincérnőként kezd el dolgozni, majd teherautósofőrként folytatja munkáját, egészen 1951-ig.

Férjétől elválik, munkahelyeket váltva ismét felszolgáló, s alkalmanként az amerikai nagykövetség sporttelepi büféjében is munkát vállal. 1952 szeptemberétől a Hunnia Filmgyárban statisztaként helyezkedik el,

mikor is még e hónap közepén idézést kap az Államvédelmi Hatóságtól.

Az ügy hátterében állítólag az állt, hogy az 1942-es újvidéki „hideg napok” áldozatainak hozzátartozói a szabadlábon maradt háborús bűnösöket elfogták, s Jugoszláviába csempészve, önhatalmúlag ítélkeztek felettük.

Vas Albina „bűne” mindössze az volt, hogy rosszkor volt rossz helyen. Vallomásaiból kiderül, hogy 1952. szeptember 4-én véletlenül ismerkedett meg a kémkedéssel vádolt huszonhét éves Pupos István gépkocsivezetővel a Budapest kávéházban.

Megismerkedésük után nyolc nappal Vas Albinát letartóztatták.

Hiába mondta el minden vallomásában, hogy nem volt tudomása kémkedésről, embercsempészetről és terrorcselekmények tervezéséről, a bíróság végül „feljelentési kötelezettség elmulasztása” miatt „államvédelmi szempontból” mégis szükségesnek tartja internálását.

A nő vádemelés és ítélethozatal nélkül töltött egy évet vizsgálati fogságban és Kistarcsán.

A szabadulását követően  az elkobzott, mindössze 28 négyzetméteres lakását hosszas utánajárással, bírósági úton, 1954 tavaszán sikerült visszakapnia.

Ide, a Török utcába költöztek megismerkedésük után Kertész Imrével. Az első öt évben gyakorlatilag Albina fizetéséből éltek, Kertész Imrének alkalmi munkái voltak csupán:

barátaival közösen a Magyar Rádiónak írt rövid, vidám jeleneteket és a Magyar Nemzetben jelent meg nagy ritkán egy-egy cikke.

1960. június 2-án Vas Albina és Kertész Imre polgári esküvőt kötnek, amelyet így mesélt el az író:

„…egyszer mentünk a Margit körúton, Mártírok útjának hívták akkor, a Tanács felé, Albina kezében szatyor volt, joghurt meg más izék, barátságos dolgok, és akkor azt mondta, hogy menjünk föl, és házasodjunk már össze, hiszen ez mégiscsak jobb lenne. És be is mentünk. Kiderült, hogy a házassághoz tanúk kellenek, akkor följött a portás, a másik tanú nem is tudom, ki volt, valami tisztviselőnő, és egy pillanat alatt összeházasodtunk. Ez nem változtatott a lényegen… legalizáltuk az illegalitást.”

Albina továbbra is pincérnőként dolgozott. Kertész Imre ebben az időben, felhagyva a vígjátékírással és lemondva a biztos egzisztenciáról, egyre szisztematikusabban kezdett dolgozni: első regényén, mely csak a befejezése után kapta a Sorstalanság címet..

A regény nem készülhetett volna el Albina áldozatvállalása nélkül.

Albinát a nehéz időszakokon mindig túlsegítette kiváló humorérzéke – akik ismerték, vidám, szabadszájú nőként emlékeznek rá, aki sosem volt hajlandó félni a kádári világ idején.

Kertész Imre kétszer is tervezte (1975 és 1995 táján), de végül mégsem tudta megírni Albina történetét, ám alakja, lénye közvetve vagy közvetlenül szinte minden könyvében ott rejtőzködik.

Nem az élete volt nagyszerű: ő maga volt nagy lélek. […] vállalt, s vállalta mellettem eleinte a gúnyt, az értetlenséget, a nehéz munkát; s ha végül talán mégis sikerült létrehoznom valamit, e szellemi termékekben az ő hite, az ő munkája is jelen van, ahogyan az arca, a lénye, az alakja is minduntalan fel-felbukkan e könyvek lapjain. Az én munkám az ő emlékműve is” – írta Kertész Albina halála kapcsán.

Fotók: Kertész Intézet

Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is. 

Tetszett a cikk?

Megosztás:

Ajánlott cikkek:

2024 © NŐI VÁLTÓ - Minden jog fenntartva | Weboldal: Kardos Gergely