Folyamatos megaláztatás, kiközösítés, lezárt munkáinak megváltoztatása a kollégái által, a főnökének inkompetens hozzáállása – ezeket tapasztalta olvasónk, Gizella, aki egy magyarországi multi cég alkalmazottjaként dolgozott nap mint nap gyomorgörccsel egészen addig, amíg a cég külföldi leányvállalatánál nem tudott elhelyezkedni. Újabb történet munkahelyi bántalmazásról.
Egy multinacionális vállalatnál dolgozom, Magyarországon kezdtem és most ugyanezen cég egy külföldi ágában vagyok alkalmazott. Korábban különböző eseményeken volt szerencsém találkozni a cég dolgozóival és kifejezetten jó benyomást keltettek, láthatóan szerették a munkahelyüket, a cég általános szemléletét és nyitottságát, így örömmel vettem a hírt, hogy felvettek 2019 végén.
Aztán, ahogy az a járványos történeteknél már megszokott, a COVID során az akkori pozíciómat felszámolták. Akik nem fogadták el az exit csomagot, azoknak a cég felajánlott belső lehetőségeket – ezek sokszor határozott idejű, elsősorban anyasági szabadságon lévők helyettesítésére szóló pozíciók voltak (az enyémről utólag derült ki, hogy határozott idejű).
Mivel akkor egyedüli eltartója voltam a családomnak (a párom szintén hetekkel korábban veszítette el az állását a járvány miatt, ez is megérne egy misét), így kétség sem fért hozzá, hogy maradnom kell, bármi áron. Így kerültem egy felügyeleti (audit) pozícióba egy addig ismeretlen csapatba.
Magamat egy tökös csajnak tartom, furcsa stílussal, de elképesztő munkabírással rendelkezem, ezzel korábban és azóta sem volt probléma – én a letett eredményeimmel „kérek bocsánatot” azért, aki vagyok. Az új főnököm bemutatott a csapatnak (30-as éveikben járó friss szülők), akik eleinte hidegek voltak felém – elvégre én voltam az új – de ezt nem vettem magamra, lévén dolgozni jöttem ide, nem kvaterkázni.
A problémák ott kezdődtek, amikor elkezdtem sorozatos figyelmeztetéseket kapni a főnökömtől (szóban és írásban), melyek szerint én nem jelentem meg megbeszéléseken, nem végeztem el a rám rótt feladatokat, amit meg mégis, azok tele vannak alapvető hibákkal. Amikor jeleztem és a céges naptárammal és emailjeimmel igazoltam, hogy ezekre nem kaptam meghívást, a főnököm összehívta a csapatot, hogy legyenek szívesek engem is bevonni a munkába.
Mivel ők ezt „nyilvános megszégyenítésként” és „fenyegetésként” élték meg, innentől kezdve minden létező megbeszélésbe meg voltam hívva, csak azért, hogy napi X órában hallgassam, mekkora egy selejt hülye vagyok, aki még a legegyszerűbb dolgokat sem tudja megoldani.
Kifogásolták, hogy az általam végzett ellenőrzésekben több hiba is maradt, bár, mivel új voltam, a buddy rendszer miatt kaptam magam mellé egy senior kollegát, aki mindent ellenőrzött és ő engedélyezte az ügy lezárását, tehát gyakorlatilag nem volt semmilyen önálló tevékenységem fél évig, így hibás ügy csak úgy mehetett ki, ha ő sem vette észre a hibát.
Amikor jeleztem, hogy szeretném látni, pontosan mi a kifogásolható, sokszor hetekkel-hónapokkal azelőtti ügyeket mutattak, amikben az utolsó módosítást valamelyik kollegám végezte
– az viszont a rendszereinkből adódóan nem látszik, mit módosított, esélyt sem adva arra, hogy igazoljam a munkám minőségét. Ezt felhozták a főnökömnek, aki többször jelezte, hogy jobban oda kell tennem magam, mert ez így tarthatatlan.
Én jeleztem a főnökömnek, hogy ezt a hangnemet és viselkedést nem tartom elfogadhatónak, amire az volt a válasz, hogy „olyan dolgokat érzek és vélek látni, amik nincsenek ott” és „túlérzékeny vagyok”, mivel ők csak segíteni akarnak.
Egy különösen megalázó privát beszélgetés után sírva kértem a főnökömet, hogy helyezzen át egy, szintén alá osztott másik csapatába, de ő ezt megtagadta, mondván, hogy „egy év alatt nincs jogosultságom bárhová menni, és még nem dolgoztam itt eleget, hogy indokolt legyen a váltás”.
Az ügyemmel megkerestem a HR-t, akik elmismásolták az ügyet, mondván, hogy valóban nem vagyok jogosult másik munkát keresni, „tekintettel kell lennem másokra is ebben a helyzetben”, illetve, hogy korábban is volt már ilyen probléma és rászóltak a főnökre, de egy szóbeli, értéktelen figyelmeztetésen kívül nem történt semmi.
Mivel tombolt a járvány és örültem, hogy van munkám, így felszívtam magam és csináltam, amit a magyar kisvalóság csinál: kussban végeztem a dolgom.
Később kiderült, hogy sosem volt probléma a munkámmal, a munkatársaim utólag változtatták meg a már lezárt ügyeimet (miután elkezdtem screenshotokat gyűjteni az általam lezárt anyagokról).
Némán csináltam a dolgomat, minimálisra korlátozva a kapcsolatot, de gyakoriak voltak a 3-4 órás „kötelező” csapatbeszélgetések online, amikben ha nem vettem részt, azonnal jelentettek a főnöknek. Ezeken amúgy ritkán hangzott el bármi szakmai, de a gyerekes sztorikban sosem felejtették el megemlíteni, hogy egy önző szemét dög vagyok, amiért nincs gyerekem (meddő vagyok, sosem rejtettem véka alá a dolgot, volt időm vele megbékélni, ha meg valaki a méhemben turkál a kérdéseivel, a minimum, hogy őszinte választ adok…).
Ha kérdeztem, nem válaszoltak érdemben vagy a „MÉG EZT SE TUDOD?” felkiáltással elküldtek egy több éves, elavult dokumentumot „oktatási céllal”.
Ha a külföldi partnereimtől kértem segítséget, árulónak bélyegeztek és szerintük a „hátuk mögött próbáltam összeesküdni” ellenük.
Egy hónapban rekordot döntöttem a megoldott ügyek számával, amit a főnököm ki is emelt a nagy közös megbeszélésen (ezeken a többi csapat is részt vett), hetekig hallgattam, hogy egy aljas tetű vagyok, mert ha ennyi ügyet oldok meg, akkor „ez lesz az elvárás” és nekik is többet kell majd dolgozni.
Többször megkaptam tőlük a náci jelzőt, mert a jövőmet Németorszában képzeltem el, és szerintük a kiköltözéssel „magamra akarom venni a németek bűneit és egyetértek a történelmükkel” (sic!).
Nagyjából egy év után lehetőségem volt egy másik pozícióra, amikor a HR is engedélyezte a váltást, és azonnal dobbantottam. Az utolsó meetingemen a csapattársaim elmondták, hogy nem kár értem, mert úgyis csak fölösleges plusz munkát csináltam nekik, és örülnek, hogy megszabadultak tőlem. Egy másik kollegától a főnököm másik csapatából megtudtam, hogy kezdeményezték a belső átvételeknél a próbaidő bevezetését miattam, de ezt a HR elutasította…
Azóta két ember vette át a helyem a pozíción, és mind a kettejüket hasonló viselkedéssel túrták ki. Mindkét kollega súlyos mentális zavarokat szerzett, egyikük végül a céget is elhagyta.
Mivel jelenleg a tőlem számított harmadik ember küzd a helyzettel, a HR kénytelen volt lépni és elindult egy belső vizsgálat.
Nekem ugyan jó lett a történet vége, hiszen még mindig a cégnél de egy szuper csapat részeként dolgozom tovább (külföldön, ráadásul), tartok attól, hogy bárki, aki később ebbe a csapatba kerül, ugyanúgy szétszedik.
Sajnos a bántalmazás nem mindig hatalmi eredetű, bőven elég hozzá egy marék öntelt ember, akiknek nem szab gátat a vezetésre alkalmatlan, konfliktuskerülő főnök.
A HR meg tudjuk, nem azért van, hogy a dolgozót segítse, hanem, hogy a cég érdekeit képviselje a dolgozóval szemben…
A korábbi, munkahelyi bántalmazásról szóló cikket itt olvashatjátok el.
Törjük meg a csendet! Ha téged is ért munkahelyi bántalmazás, írd meg nekünk a történeted a noivalto@gmail.com -ra.
Kiemelt kép: AdobeStock
Hasonló tartalmakat nálunk ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
