Barion Pixel Skip to content
örökbefogadott kisfiú

„Ez valami leírhatatlan boldogság!” Új családjával él már a kórházban hagyott kisfiú

Már több mint egy hete otthon van és örökbe is fogadhatja a család azt a pécsi kisfiút, aki 3 évig élt egy kórházban. A Házon kívül riportere, Moskovics Judit meglátogatta a családot. A kisfiú nevet, játszik, ugyanúgy, mint bármelyik kisgyerek. Csak még sírni nem tud, mert a kórházban hagyott babák egy idő után már nem sírnak.

Második hete már Melinda és János megy a bölcsibe a 3 évig a kórházban élő kisfiúért. Bölcsőde után a  játszótérre mennek, mielőtt haza indulnának vele Komlói otthonukba. A kisfiú imád hintázni. Ügyvédjük, Fehér Hajnalka, az Országos Jogvédelmi Központ vezetője a Házon Kívülnek elmondta, hogy már csak azt várják, hogy az örökbefogadás lezáruljon és a család végre hivatalosan is magához vehesse a gyermeket.

kórházban hagyott kisfiú, örökbefogadás, otthon

Ezek a pillanatok azonban nem biztos, hogy megtörténtek volna, ha nem fogott volna össze többszázezer ember. Végül még a minisztériumból is elmentek meglátogatni a kisfiút és az örökbefogadásra készülő családot.

– Azt tapasztaljuk, hogy megindult valami a gyermekvédelem területén, ami egyfajta nyitottságot jelent arra, hogy mind a szakmai civil szervezeteket, mind az örökbefogadókat, nevelőszülőket megkérdezzék és bevonják abba a gyakorlatba, amin mindenki tudja, hogy változtatni kell. – mutatott rá Fehér Hajnalka.

János, az apa arról beszélt Moskovics Judit riporternek, hogy nagyon boldog. 

– Most is még inkább csodaszerű állapotnak érzem. Nagyon boldogok vagyunk.

Melinda azt is elárulta, hogyan szerette meg a kisfiút annyira a kórházi munkája során, hogy később el sem tudta képzelni az életüket nélküle. 

– Éjszakás voltam, és bementem hozzá este, és ott annyira jót játszottunk, annyira élveztük mind a ketten ezt a játékot, és akkor ő odahajolt, és mindenáron meg akart puszilni, de ott az osztályon ez nem egy elfogadott dolog, h a gyerekeket mi puszilgassuk, de én se bírtam ki, és szétpuszilgattam, és ahogy rám nézett, és megfogta az arcomat, az a nyugalom, az a mosoly, és én akkor azt éreztem, hogy úristen! Én hazaviszem. – emlékezett vissza a kezdetekre Melinda.

örökbefogadott kisfiú

Végül sikerült. Sok hónapnyi küzdelem, kérvény és egy ország összefogása kellett ahhoz, hogy az illetékesek meghallják a család hangját. 

– Erre vágyunk már egy éve, és végre itt tartunk, végre itt vagyunk! Megjött! Ott alszik, szuszog a saját szobájában, és bemászkálok 10 percenként, és megnézem, h minden rendben van-e. – mondja az anya, Melinda az első napokról.

A kész kamasz testvér is teljesen odavan a kisfiúért. Még a játszótérre is elkísérik. Nóri Hintázik, Olivér pedig ugrálni tanítja.

 – Amikor szomorú vagyok, bármikor vagy rossz napom volt, akkor csak így belegondolok, hogy mindjárt hazamegyek és akkor átölelhetem végre, mehetünk együtt a játszóra. – mondta el a Házon Kívülben.

örökbefogadott kisfiú
Olivér az egyik testvér nagyon vigyáz a kisfiúra. Fotó: Házon Kívül

A kisfiú egyelőre még csak 1-1 szót mond, de nagyon gyorsan tanul.

– Mindent mond utánunk. De nincs olyan szó, amit ne próbálna meg kimondani. És nagyon szépen meg is jegyzi ezeket a szavakat egyébként. – mondta az anyuka.

Sírni azonban még nem tud. A kórházban hagyott gyerekek ugyanis egy idő után nem sírnak. Ezt hívják hospitalizációnak. Ez a kisfiú pedig több, mint 3 évig lakott egy kórházi szobában. Melindáék alig várják, hogy ez is megtörténjen. Most már van kiktől várni a vigasztalást. Melinda, az anya úgy érzi, hogy a kisfiú még jobban összehozta a családjukat.

– Naponta többször meghatódok, én folyamatosan sírni tudnék, és nagyon sokszor rám törnek így az érzelmek, nem is tudok velük mit kezdeni, és tényleg! Annyira sokat vártunk erre, és hogymost itt van! Erre vártam, ezt szerettem volna. És most megkaptuk… Ez valami leírhatatlan boldogság.

fotók: RTL Házon Kívül

Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.

Tetszett a cikk?

Megosztás:

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ajánlott cikkek:

2026 © NŐI VÁLTÓ - Minden jog fenntartva | Weboldal: Tudatosweb