Nem tartja aggályosnak az április 19-i iskolanyitást a kormány, ám sok szülő és tanár még mindig nem érzi biztatónak az adatokat. Cikkünk születésének pillanatában 22 681 elhunytat tartanak számon, és bár már több mint 2,5 millióan kapták meg legalább az oltás első dózisát, szakértői vélemények szerint mégis oroszrulettet játszunk. Megkérdeztük, ti milyen érzésekkel viszitek a gyerekeiteket iskolába, óvodába, viszitek-e őket egyáltalán? Komment válogatás következik.
A válaszok két véglet között mozognak. Járványügyi szempontból sokak szerint korainak tűnik a nyitás, mások nem félnek, és azt mondják, a gyerekeknek közösségben a helyük. Egyvalamiben viszont mindenki egyetért: mentálisan már alig tartható a mostani állapot. Abszolút jogosan érezzük úgy, hogy együtt fogunk megőrülni. De lehet, hogy most kéne mégiscsak kibírni egy kicsit? Vagy mégsem? Egyik kérdésre sem könnyű válaszolni. Főleg, mert iskolába járni kötelező, és mert ahány élethelyzet, annyi egyéni válasz létezik.
Az iskola kötelező, de az ovi?
Más helyzetben vannak az iskolás és óvodás gyerekek szülei. Míg az óvodák – főleg a mostani helyzetben – rugalmasan kezelik a hiányzások és szülői igazolás kérdését, addig az iskolákra szigorú szabályok vonatkoznak. Trükközni pedig szinte lehetetlen, így az iskolás gyerekek szüleinek elvileg akkor is meg van kötve a keze, ha szívük szerint nem engednék még közösségbe a gyereküket.
„Szerintem iskolások esetében ez a dolog nem opcionális, tekintve, hogy tankötelezettség van. És mivel június közepe még messze van, annyi betegséget nyilván nem lehet igazolni. Hozzáteszem, szeretném egyszer valakitől hallani az érveket, hogy pl. konkrétan egy nyolcadikosnak mégis mi a bánatnak kell még visszamennie… Felvételi lezárult, felvették, ahova felvették, már csak időtöltés van. Azt lehet otthonoktatásban is, szerintem… És ez a korosztály már a szoros szülői felügyeletet sem igényli” – fejti ki egy édesanya.
„Én totál tanácstalan vagyok. 5 gyerek egy kollégiumi szobában… sok gyerek, sok kollégiumi szobában… elképzelhetetlennek tartom. Ha találnak rá megoldást, nem engedem vissza a 15 éves lányom” – írja Gabi.
Andi egyetért vele:
„Nem viszem! Már írtam az osztályfőnöknek, hogy legkorábban májusban mehet. Most 5. osztályos. Megvárom, amíg a húsvét + 2 hét letelik, és közben figyelem a számokat. Járom a kórházakat, látom mi történik, ha kinyitnak az iskolák és berobban a 4. hullám, azt már senki nem bírja el. Túl sok a beteg. Bízom benne, hogy lesz hivatalos választási lehetőségem, azaz be tud csatlakozni az órákra online, ha nem, akkor magántanár és tanulunk/pótolunk itthon, mert az élet mindennél fontosabb.”
„A férjem még nem kapta meg az oltását, én május végén kapom a másodikat. Mi a garancia arra, hogy nem hozzák haza a betegséget, és rajtuk nem jönnek ki súlyos tünetek? Én nem szeretném iskolába engedni őket” – véli egy másik anya is.
Se táppénz, se szabadság, se türelem
„Sokan nem engedhetjük meg magunknak, hogy otthon maradjunk. Már sem a táppénz, sem a szabadság nem megoldás” – írja egy óvodás gyereket nevelő anyuka, aki nem tud mást tenni, mint vinni a gyermekét, miközben pontosan érti, hogy milyen kockázatokkal kell számolnia. Szakértők szerint ugyanis a most legnagyobb százalékban fertőző brit vírusvariáns gyorsabban terjed és gyerekekre is veszélyesebb, mint a korábbiak.
Nem ő az egyetlen a válaszadók között, akinek esélye sincs más döntést hozni. Sokan írtátok, hogy egyedül nevelitek a gyerekeket, vagy, hogy nem akarjátok elveszíteni a munkátokat, és olyan is volt, akinek ugyan most még türelmes a munkáltatója, de biztos nem marad az a nyitás után.
Sokan remélik, hogy az iskoláról is szabadon dönthetnek majd, de vannak, akiknek ilyen esetben sem lenne választásuk: „Ha mégsem lesz suli, ügyeletet kell kérünk. Február 23. óta próbáljuk megoldani, hogy itthon tudjunk maradni. Táppénz, szabadság. A munkahelyem nem tolerálja tovább a hiányzást” – írja egy kommentelő.
De hát unatkoznak…
Rengetegen mondták, hogy úgy érzik, nagyon kell már a gyerekeknek a társaság. A kommentelők között olyanok is akadnak, akik kistesóval vannak otthon, mégis alig várják az ovinyitást. „Bár itthon vagyok picivel, vinni fogom a nagyokat. Általános elsős és ovis középsős, nagyon hiányzik nekik a társaság, a mozgás, az ingerek” – írja egy anyuka.
És persze ennek az ellenkezőjére is van példa bőven: „Én biztosan nem viszem… főleg úgy, hogy nálunk kiderült, a felügyeleti idő alatt valaki úgy vitte be a gyereket, hogy otthon igazolt covidos volt… a hatóság értesítette az ovit, szóval köszönöm, kihagynám! Itthon vagyok a másik kicsivel, így meg tudjuk oldani!”
A gyerekek nem lesznek igazán betegek… Vagy mégis?
Egyre többet lehet olvasni, hogy a gyerekek is súlyos állapotban kerülnek kórházba. Az egyik anyuka arról mesélt, hogy a kétéves gyermeke négy-öt napig feküdt otthon negyven fokos lázzal, míg a nagyobb tesók könnyebben megúszták a fertőzést.
„Nem viszem, home office-ban dolgozunk, meg tudjuk oldani. Majd, ha úgy alakul a helyzet, akkor visszük. Mostanában több cikket is olvastam poszt covidos tünetes gyerekekről, akiket a Heim Pálban kezelnek” – magyarázza döntését egy kommentelő.
|
Elhunyt egy csecsemő Müller Cecília sajtótájékoztatón jelentette be, hogy elhunyt egy 8 hónapos csecsemő. Az országos tisztifőorvos hangsúlyozta, hogy bár a gyermek koronavírus-fertőzött volt, a laborvizsgálatok egyértelműen megerősítették, hogy meningococcus baktérium fertőzés okozta a halálát. |
„Én először úgy gondoltam, hogy viszem, a férjemmel együtt megkaptuk az első Pfizert, ami elvileg akkorra már 85 %-ban véd. Azonban egy gyermekkórház orvosa azt kérte, hogy aki teheti, tartsa még otthon a gyerekét, ugyanis többszörösére ugrott a kórházban ápolt koronás kicsik száma. Ha ez igaz, akkor a hónapot még itthon tölti. Talán májusra kialakul egy tartósan alacsony átlagos megbetegedésszám” –folytatja egy másik édesanya.
Mit gondolnak a tanárok?
A tanárok többségét már legalább az első dózissal beoltották. Nem mindenki kapott Pfizert, pedig ennek az egyik legnagyobb a hatásfoka, ráadásul nemcsak azt gátolja, hogy a beoltott személy megfertőződjön, hanem azt is, hogy átadja a vírust másoknak. Több pedagógussal is beszéltünk, akik nem szeretnének visszamenni ilyen esetszám mellett tanítani április közepén. Egyszerűen nem érzik magukat biztonságban. De ők nem választhatnak.
Egy tanár így nyilatkozott lapunknak: „Szeretnék már tanítani. Szeretném, ha a gyerekek visszajöhetnének, és látnám őket a két szememmel, hogy ténylegesen tudjak nekik segíteni. Nem a szülők dolga megtanítani a matekot, de hálás vagyok, ha megteszik a tőlük telhetőt a gyerekek miatt. Viszont attól tartok, hogy ha már most vissza kell mennünk, akkor nem leszünk sokkal előrébb, mint március elején. A pedagógusok nagy része maximum 1 oltást kapott, a másik része pedig egyet sem, mert épp beleesik a 3 hónapos várakozásba, mert covidos volt.
Hogy ténylegesen van-e ellenanyag a szervezetünkben, hogy a mutálódott vírust is biztosan bírjuk-e, azt nem tudjuk. Hogy a gyerekek mit fognak hazavinni a családba, szintén nem tudjuk.
Tehát nem úgy megyünk vissza, hogy ténylegesen fel vagyunk vértezve. Megtettük az első lépéseket, és ez nagyszerű, de egyelőre hatalmas lyukak tátonganak a páncélunkon.”
Nyitókép: Freepik.
