A fiatal pár: Márai Sándor és felesége, Lola Párizsba érkezése sok kérdést vetett fel. Ezek közül a legfontosabb, hogy miből fognak megélni. Otthonról, Kassáról mindkét család támogatta őket, de hosszan erre nem rendezkedhettek be. A házasság önállóságot jelent, és az önbecsülés egyik fontos alapja, hogy létfenntartáshoz szükséges anyagiakról az ember maga gondoskodik. Márai Sándor és felesége, Lola története.
Bod Péter írása.
Márai életrajzírói és párizsi életének tanúi szinte kivétel nélkül arról számoltak be, hogy Márai a házasság hatására „megkomolyodott”, nem volt részese a párizsi bohéméletnek.
Az író ezekre és az ezt megelőző németországi évekre visszaemlékezve úgy fogalmazott a jó egy évtizeddel később megjelent Egy polgár vallomásai I-II. című kötetében, hogy a pénztelenséget soha nem tudta gondnak tekinteni, ez nem nyomasztotta. Higgyünk neki.
Párizsban ekkor gyakorlati feladatokat kellett megoldani. Újságírással szeretett volna pénzt keresni, amin nem segített gyatra franciatudása.
„Olvasni nem volt kedvem, keveset értettem franciául, s röstelltem szótárral betűzni a párizsi kávéházban a francia könyveket. Berlinben mindennap ’történt valami’. Párizsban nem történt semmi…” – írta visszaemlékezésébe.
A németországi évekhez mérten azért is volt nagy váltás a Párizsba költözés, mert az író itt folytonosan az idegenség élményét élte meg. Ebben bizonyára szerepe volt az egyelőre nem megbízható nyelvtudásának és a franciák elutasító magatartásának, akik a külföldieket „vacak idegeneknek” tartották, és elzárkóztak attól, hogy ismeretséget kössenek azokkal.
A házaspárnak a városhoz való viszonya alapvetően különbözött: Márai nem szerette Párizst, Lola vele ellentétben nagyon.
Az idegenségélményt oldotta, hogy a több kint tartózkodó magyar művésszel, a festő Tihanyi Lajossal és a fotóművész André Kertésszel kifejezetten jó személyes viszonyt alakítottak ki. Nem véletlen, hogy Tihanyi utóbb portrét festett Márairól.
Ezekben az időkben történt az a jellemző eset, hogy a házaspár egyetlenegyszer elment az operába. Lola maga varrta az estélyi ruháját, ám előadás közben elszégyellték magukat „vidékinek, idegennek, nem odavalónak” érezték magukat, és hazamentek a Latin Negyedben található albérletükbe.
A párizsi évek kezdete majdnem tragédiába torkollott. Lola váratlanul rosszul lett, halálán volt. Súlyosbította a helyzetet, hogy mindez egy szilveszteri napon történt, amikor orvost találni szinte lehetetlen volt.
Mint kiderült, Lolának méhen kívüli terhessége volt, óriási nehézségek árán és mellette a szerencse segítségével sikerült bejuttatni egy kórházba, ahol elvégezték a szükséges műtétet. A felépülés hónapokat vett igénybe.
Megrendült egészségi állapotú feleségével Márai utóbb Firenzébe utazott, aki megérezte, hogy Lola a történetek után és vélhetően hatására már egyáltalán nem biztos abban, hogy kitart férje és a házasság mellett.
Emlékezhetünk, hogy családjaik „gyerekházasságnak” nevezték a házaspárét, ami legfeljebb hónapokig tarthat. Kis híján igazuk lett. Útjaik, ha rövid időre is, szétváltak. Minderről érzékletes leírást kapunk a Vallomások második kötetéből:
„A firenzei pályaudvaron sokáig álltam, néztem a vonat után, mely hazavitte, nagy zavarban bámészkodtam, nem tudtam, mit kívánjak, inkább, jöjjön-e vissza vagy váljunk el, éljünk-e, haljunk-e, s micsoda gonosz jegy alatt élünk, mióta összekerültünk. Még nagyon fiatalok voltunk, szétválhattunk volna. Mindenesetre ott maradtam Firenzében.”
A történtek hosszabb távon a pár kapcsolatát erősítették. Több hónap után Lola Kassáról megérkezett Firenzébe, onnan Torinóba utaztak, ahol megnézték Kossuth lakóházát, majd úgy utaztak vissza Párizsba, hogy maguk sem értették, hogyan is gondolhatták, másként is folytatódhat történetük, mint így.
A rövid közjáték után egy, a korábbinál sokkal tudatosabb életrendet alakítottak ki maguknak Párizsban. Márai valódi újságíróvá vált, cikkeit egyszerre küldte a művészvilág akkori központjának számító városból a Frankfurter Zeitunghoz, a Kassai Naplóhoz és a budapesti Ujsághoz (nem tévedés, a lap nevét így írták), amelynek hamarosan munkatársa lett.
Írói portréjából visszatekintve furcsa, de nem alaptalan az állítás, hogy a kifejezés klasszikus értelmében Márai „száguldó riporter” lett.
Mindenhova elment, mindenkivel igyekezett beszélni, és mindenről akart írni. Mások mellett interjút készített a híres angol detektívregények írójával, Conan Doyle-lal, ott volt az Egyesült Államokból elsőként az óceánt átrepülő pilóta, Lindbergh párizsi érkezésén, helyi bűncselekményekről és nagy port felvert párizsi büntetőperekről írt tudósításokat.
Márai a három említett lap „Párizsi levelezője” lett ezekben az években, és közben rabul ejtette a francia irodalom. Proustot olvasva döbbent rá, hogy alig valamit tud a mesterségről, a szépírásról.
Lola sem tétlenkedett. Eladóként alkalmazták egy, a Szajnához közel fekvő régiségboltban. Ha kicsit ironikusan szeretnék fogalmazni, írhatnám: megvalósult a kétkeresős családmodell. Az iróniát félretéve, valóban erről volt szó. Már akkor is drága volt az élet Párizsban.
Márai Sándor és Matzner Lola történetének első részét ITT tudod elolvasni.
fotó: mnsz.hu
Hasonló tartalmakat nálunk ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
