Nem türelem kell a mássághoz

Több mint egy hete tartja folyamatos mozgásban a közvéleményt Dúró Dóra könyvdaráló akciója. A mesekönyv azonnal elfogyott a polcokról, és még a miniszterelnök is véleményt nyilvánított. Nem tetszik, amit látunk.

Van az ismeretségi körünkben egy pár. Összetartoznak, ugyanolyan szerelmesek és szépek együtt, mint bármelyik másik barátunk és a kedvese. Azonos neműek. Ez egyébként egyáltalán nincs a homlokukra írva, de nem is titkolják, a közvetlen környezetükből mindenki tudja, hogy így van, és senkit sem zavar. A gyerekeket sem. Őket főleg nem. Nekik, akik úgy nőttek föl, hogy ismerik őket, sajnos azt kell elmagyarázni, hogy ismeretlenek előtt miért kell erről olyan óvatosan beszélni.

Ők – mármint az ismerőseink – számunkra ugyanazok az emberek maradtak, akik azelőtt voltak, hogy coming outoltak volna. A környezetükben élő gyerekek egy elfogadó, biztonságos közegbe születtek, sosem volt kérdés számukra, hogy ki kivel miért tartozik össze.

Mert ilyenek a gyerekek. Még szavuk sincs, de már értenek a szeretet nyelvén. Már, ha szeretetben nevelik őket.

Mi felnőttek rontjuk el a dolgot, mert maguktól sem a bőrszín, sem az anyagiak, sem a nemi hovatartozás nem érdekli őket. Kizárólag arra kíváncsiak, hogy biztonságban vannak-e, hogy megkapják-e a törődést és gondoskodást, ami természetszerűleg jár nekik.

Napokig emésztettem, amit Dúró Dóra csinált. Duplán fájt, duplán borított ki. Egy könyv elpusztítása nekem már önmagában főben járó bűn, az uszítást elfogadni pedig még úgy se tudom. Aztán jött a miniszterelnök, és azt mondta, a magyar társadalom türelmes a homoszexuálisokkal szemben, csak hagyják békén a gyerekeinket. Ekkor pattant el valami.

Én ugyanis akkor vagyok türelmes, ha valami bosszant. Utálok várni, idegesít, hogy telik az idő és nem haladnak a dolgaim. Ilyenkor türelmet erőltetek magamra. Mint bárki más, nehezen viselem a hisztit, de tudom, hogy van, így próbálom türelemmel kezelni. Nem bírom a hülyeséget, de tudom, hogy nem vagyunk egyformák, ezért elszámolok tízig és lehűtöm magam, mielőtt válaszolnék. Kezelem az indulataimat. És épp ez a lényeg, amikor türelemre van szükségem, akkor indulataim is vannak.

A türelem erény, de csak addig, amíg nem arra használjuk, hogy kirekesszünk, megbélyegezzünk vele másokat. Mert mit is jelentett tulajdonképpen ez a mondat? Az én olvasatomban a következőt: Itt vannak ezek a melegek, de mi megtűrjük őket. Bosszantanak ugyan, de ha nem mennek a gyerekeink közelébe, elviseljük valahogy, hogy léteznek.

Csakhogy egy normális ország normális társadalmában a kérdésnek sem kellene felmerülnie.

Annak, aki elfogadja a másságot, nincs szüksége türelemre. Annak, aki képes megérteni a szerelem lényegét, nincsenek indulatai a szerelmesekkel szemben.

Önmagában attól ugyanis, hogy valaki homoszexuális, nem lesz pedofil, sem gyermekbántalmazó, sem bűnöző, sem semmi, ami valódi veszélyt jelentene a gyerekeinkre. Az összetartozás és az erős, szereteten alapuló szövetségek példája pedig nemhogy nem árt, de még használ is napjaink eldobhatóságra épülő társadalmában.

Ahhoz, hogy ártsunk egy gyereknek, nem kell melegnek lenni, elég, ha egyszerűen csak rossz emberek vagyunk. Elég, ha egyszerűen csak semmibe vesszük, eszközként használjuk őket a kisstílű csatáinkhoz, ha a hatalmunkkal visszaélve elvesszük tőlük a jövőt. Szerintem azoknak kell békén hagyni a gyerekeinket:

  • Akik akár tízezres nagyságrendben őriznek gyerekpornográf felvételeket a hivatali laptopjukon. Lásd a pedofil ex-perui nagykövet, Kaleta Gábor ügyét.
  • Akik szerint az asszony verve jó, és nincs szüksége holmi Isztambuli egyezményekre az életben maradáshoz. Mert ez „családi ügy”. Ők nyilván a gyereket sem kímélik.
  • Akik „szánalommal tekintenek a kettes személyi számúakra”, és úgy gondolják, a nő alacsonyabb rendű személy a férfinál.
  • Akik a legnehezebb sorsú gyerekek felemelésén dolgozó szervezetektől vonnak meg támogatást.
  • Akik szándékosan ölik ki a színt az oktatásból, elvéve ezzel a kritikai gondolkodás kialakulásának lehetőségét a gyerekektől. Mert, aki gondolkodik, az veszélyes.
  • Akik csak a gyűlölet és az uszítás nyelvét értik, és állandóan háborúban állnak valami láthatatlan ellenséggel.
  • És igen, azok is, akik képesek elpusztítani egy könyvet.

Nem vagyok gyerekpszichológus, azt mégis pontosan tudom, hogy nem attól lesz homoszexuális valaki, hogy tudja, létezik a jelenség. Attól viszont bármelyik gyerek válhat frusztrált és veszélyes felnőtté, hogy már kicsiként kiölik belőle az empátiára való hajlamot.

Fotó: Freepik. 

Vélemény, hozzászólás?