Hogyan áll Magyarországon a női foglalkoztatottság? Milyen sztereotípiákkal kell a nőknek szembenézniük, ha kisgyermekes anyaként szeretnének visszatérni a munkaerőpiacra? Miért a terhes nők és a kisgyermekes anyák a legkiszolgáltatottabbak a munkaerőpiacon? Zorigt Burtejin, az ELTE Tátk kutatójának, az Egyenlítő Alapítvány szakértőjének írása.
A női foglalkoztatottság a nemek közötti egyenlőség megteremtésének egyik alapja és a gazdaság versenyképességének javításában is fontos szerepet játszik. Magyarország számára egyértelmű gazdasági érvek is szólnak a nemek közötti foglalkoztatási különbségek megszüntetése mellett, ugyanis az ország munkaképes korú népessége a 2000-es évek közepe óta csökken.
Az anyák munkaerőpiaci szerepvállalásának erősítése tehát segíthet a fenyegető munkaerő-kínálati problémák kezelésében.
Azt látjuk, hogy egyre több szó esik a munka és magánélet összehangolásáról, illetve vannak EU-s vagy kormányzati szakpolitikai intézkedések is a nők munkaerőpiaci helyzetének javítására és a nők szülés utáni visszatérésének könnyítésére. Ennek ellenére a nők még mindig kevésbé vesznek részt a hivatalos munkaerőpiacon, mint a férfiak, a háztartási és gondozási feladatok (úgynevezett fizetetlen munka) elsősorban még mindig a nőkre hárulnak, akik gyakran alulfizetett szakmákban, kiszolgáltatott foglalkoztatási formákban dolgoznak, ami szintén hozzájárul a nemek közötti bérkülönbség kialakulásához.
De nézzük először, mit mondanak a számok?
Annak ellenére, hogy a nők munkaerőpiaci aktivitása folyamatosan nő, mégis elmarad a férfiak foglalkoztatási rátáitól. Az Európai Unió összes tagállamban alacsonyabb a nők foglalkoztatási rátája, mint a férfiaké: 2021-ben a férfiak foglalkoztatási aránya 78,5%, míg a nőké 67,7% volt. Hasonló különbség található a nemek foglalkoztatása között Magyarországon is, ahol a férfiak foglalkoztatási aránya 83,1%, míg a nőké 73,5% volt 2021-ben.
A skandináv államokban a legnagyobb a női foglalkoztatás aránya, míg Romániában, Olaszországban és Görögországban a legalacsonyabb.
Azonban a számok rosszabbodnak, ha a gyerekes és gyermektelen nők foglalkoztatását nézzük, különösen Magyarországra igaz ez. Az EU-ban 2021-ben a kisgyerekes nők foglalkoztatási rátája átlagosan 5 százalékponttal alacsonyabb, mint a gyermektelen nők foglalkoztatási rátája,
Magyarországon ez az aránykülönbség 30 százalékpont volt 2018-ban. 2017-ben Magyarországon a három évnél fiatalabb gyerekeket nevelő 25-49 év közötti nők foglalkoztatási rátája 15,2% volt, míg a 3-5 év közöttieket nevelőké már 73,7%, az 5 és 16 év közöttieké pedig 85,1%”.
A kutatások szerint az alacsony foglalkoztatási ráta az első csoportban összefügghet a társadalmi normákkal, a családbarát foglalkoztatási formák alacsony elérhetőségével és az elégtelen bölcsődei kapacitással is.
Azt is fontos észrevenni, hogy a nők nem egy homogén csoportot alkotnak, és vannak, akik közöttük is jobban ki vannak szolgáltatva a munkaerőpiacon. Az egyszülős családok száma emelkedik Magyarországon, 2016-ban az összes család egyötöde (18%) volt egyszülős, melyek döntő többségében (86%) az anya neveli egyedül a gyermekeit.
A koronavírus-járvány alatt több kutatás is készült, ami a járvány hatását elemezte a nőkre és a férfiakra. Az egyik ilyen, Fodor Éva és társai által végzett kutatásból (2020) az derül ki, hogy a járvány miatt bekövetkező munkaerőpiaci nehézségek és kockázatok jelentős részét az alacsonyabb iskolai végzettségű nők viselik: körükben nagyobb a kényszerszabadságoltak aránya és azoké is, akik valószínűnek tartották, hogy a járvány következtében elveszítik a munkájukat. A járvány miatt az állásukat már elvesztők körében pedig a nők nagyobb arányban számoltak be anyagi helyzetük erőteljes romlásáról, mint a férfiak.
Milyen diszkriminációk, hátrányok érik az anyákat a munkaerőpiacon?
A terhes nők és a kisgyermekes anyák az egyik legkiszolgáltatottabb csoport a hazai munkaerőpiacon. Még mindig gyakori, hogy a világos jogszabályi tiltás ellenére várandós dolgozókat bocsátanak el a munkahelyükről. Erre lehetőséget ad a határozott idejű munkaszerződés intézménye, ami során nem kell megindokolni, hogy az adott munkavállalóval miért nem kívánnak szerződést hosszabbítani. A nők sok esetben ilyenkor már a gyerekeik és saját maguk jólétét tartják szem előtt, emiatt gyakran nem folyamodnak semmilyen jogorvoslathoz.
A konkrét diszkrimináción túl mindenkiben erős sztereotípiák, előítéletek élnek a nőkkel és az anyákkal szemben. Az UNICEF 2020-as kutatása azt vizsgálta, hogy hogyan lehet az anyák, a kisgyerekes családok munkaerőpiaci lehetőségeit erősíteni. A reprezentatív kutatás tanulsága szerint a magyar társadalom kettős elvárást támaszt a kisgyermekes édesanyák felé.
Egyfelől fontos, hogy a közösség hasznos tagjaiként kamatoztassák képességeiket a munkaerőpiacon és hozzájáruljanak a család anyagi biztonságához, másfelől pedig azt gondolják, hogy nagy mértékben szükség van rájuk otthon is, hogy gondoskodjanak gyermekeik neveléséről.
Azzal az állítással, hogy „egy kisgyerekes nő nem tud teljes értékű munkaerő lenni, mert korán kell hazamennie és gyakran ott is kell maradnia, ha beteg a gyereke”, a válaszadók 73%-a értett egyet.
A kutatás szerint a kisgyermekes nők munkavállalása úgy elfogadott, ha az valamilyen fix időkeretben végzett, nem teljes embert kívánó munka.
A megkérdezettek több mint fele (62%) szerint a család élete megsínyli, ha az anya teljes munkaidőben dolgozik, még többen, 75%-ban vélik úgy, hogy a gyereket hároméves kora előtt hátrány éri, ha az édesanyja dolgozik.
Ezt megerősítik a KSH felmérései is, amik azt mutatják, hogy Magyarországon régóta tartja magát az a társadalmi vélekedés, hogy a gyermeknek az a jó, ha az anya hároméves koráig otthon marad vele.
Mi lenne szükséges a változtatáshoz?
Először is véleményem szerint elengedhetetlen a társadalom szemléletének átformálása, hogy a társadalomban meglévő nőkkel, anyákkal szembeni sztereotípiákat, előítéleteket lebontsuk, továbbá növeljük a „láthatatlan” gondoskodási munka presztízsértékét, és újragondoljuk a családi munkamegosztást.
Nagyon fontos lenne eljutni oda, hogy a gyerekvállalásra úgy tekintsünk, hogy az mind a nőt és a férfit, mind az anyát és az apát egyaránt érinti, tehát ne tegyünk különbséget a női és férfi munkavállaló között, hiszen a szülővé válás jó esetben mindkét szülőre hatással van.
Az Unicef kutatása egyértelművé teszi, hogy mind a gyerekvállalás, mind a női munkaerőpiaci részvétel hatékony ösztönzéséhez a férfiak nagyobb otthoni szerepvállalásának elősegítése lenne kívánatos. A nők megnövekedett munkaerőpiaci jelenléte nem vezetett automatikusan az otthoni feladatok nők és férfiak közötti kiegyensúlyozottabb megosztásához.
Tehát az apák fokozottabb bevonása nélkül a nők terhe sem csökkenhet, és a munkaerőpiacra sem tudnak nagyobb arányban belépni. A kutatásból az is kiderül, hogy
a munkaerőpiacra visszatérni készülő nők 77 százaléka számolt be arról, hogy a munkahelye visszavárta, de a válaszadók 23 százaléka érezte úgy, hogy a cége nem szívesen foglalkoztatna kisgyermekes édesanyát.
Gregor és Kováts 2018-as kutatásában a speciálisan női problémák között a válaszadók harmadik helyre sorolták a munkahelyre történő visszatérés/belépés nehézségeit a gyerekszülés után.
A kisgyermekes édesanyák munkába állását elősegíti az úgynevezett atipikus foglalkoztatási formák elterjedése, például a rugalmas munkaidő, továbbá az otthoni munkavégzés, távmunka, részmunkaidő vagy állásmegosztás (job sharing).
Emellett az is egyértelműnek tűnik, hogy a bölcsődék elérhetőségét növelni kell, mert a három év alatti gyermekek hivatalos gyerekgondozásának biztosítása az anyák munkaerő-kínálatának figyelemre méltó növekedéséhez vezetne. A bölcsődék lefedettségének az óvodákkal azonos szintre történő kiterjesztése átlagosan mintegy 7,3 százalékponttal magasabb anyai foglalkoztatottságot eredményezne, ami a 2-2,5 éves gyermeket nevelő anyák alapesetéhez képest mintegy 25%-kal magasabb foglalkoztatási rátát jelentene.
kiemelt kép: AdobeStock
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
