– Atya-gatya, hogy áll rajtam ez a ruha, mintha csak egy homokkal töltött búvárruha lenne – nyugtáztam a helyzetet, majd megettem egy újabb úgyse-szeret-senki reggelit, aztán egy kanál önsajnálat ízű mogyorókrémet. A ruhát lecseréltem egy bő pólóra, amiben sátorként elrejthettem valódi, 5D-s hableány testem, kitaposott tornacipőt húztam, és elindultam a munkahelyemre.
A huszonöt fokos buszon szakadt 101 kilós testemről a víz, nem néztem se jobbra, se balra, csak mereven a cipőmet, hiszen képzetemben, amennyiben halottnak tettetem magam nyilvánosan, úgy mások számára is halott lehetek, és ez így van jól.
Szingli létemet ekkor nem számoltam (416 nap, 17 óra és 4 perc), azonban aznap minden megváltozott.
A büfében ülve elém lépett Ő, az akkori nagy ő, bazi nagy Ő-vel írva, nagy izmokkal, nagy egóval, remek humorral, és kis gengszter beütéssel. A számból kilógó fél hamburger sem akadályozta meg abban, hogy jegeskék tekintetét rám szegezze, s elmosolyodjon. Mint minden ilyen alkalommal, hátranéztem, hogy ugyan kit néz ez a szép legény? Aztán leesett, hogy engem.
Gyorsan letettem az örömburgert, megtöröltem a számat, és jó szokás szerint lemerevedtem, mint dédnagyanyám dereka palántálás után.
Egy perc múlva megszólított:
– Szia, Dani vagyok, téged hogy hívnak?
Engem? Mi is a nevem? Hol is vagyok? Melyik bolygón?
– Engem Julinak hívnak! – válaszoltam, s közben azon gondolkodtam, hogy vajon pénzt akar-e tőlem kölcsönkérni, esetleg útbaigazítást vár, mert magamért kizárt, hogy leszólítana.
Mégis elkezdtünk beszélgetni, s a percekből hirtelen órák lettek, jegeskék szemét kompenzáltam közben néhány jegesteával. Imádta a humoromat, az öniróniámat, és hogy nem játszom meg magam. A végén elkérte a telefonszámomat, én pedig nyugtáztam, hogy soha többé nem hallok felőle.
Azonban ez nem így lett. Már pár óra múlva jött egy üzenet, hogy „Folyton a szemedre gondolok”, én pedig örömömben megettem egy fél doboz bonbont, hátha segít feldolgozni ezt a hirtelen jött pasisikert.
Aztán volt néhány randevúnk, de mindig csak késő este vagy éjjel jött. Az első együttlétünkkor úgy éreztem magam, mint egy igazi hercegnő, hiszen egy bálból szöktetett meg, tökhintó helyett lízingelt terepjáróval, és bár nem hagytam hátra az üvegcipellőmet, helyette kitaposott, 41-es lapostalpúm koppant a padlón.
Napról napra húzta ki belőlem a nőt, aki belül voltam, egyre csinosabban öltöztem, újra sminkeltem, és úgy sugároztam, amit mindenki észrevett körülöttem.
Mindenki annak tudta be, hogy biztosan fogytam, azonban a mérleg nyelve nem változott, csak az én belső szépségmérlegem.
Hosszú idő után először éreztem magam igazán nőnek, sőt, istennőnek, azonban egy nap jött egy baráti üzenet egy közöstől: ugye tudod, hogy felesége van, aki várandós?
A felismerés odaégett hurkazsírszínűre festette az eget, s a lelkemet is, persze jöttek a szokásos mesék, meg a szakítási ígéretek, de a vége persze az eltűnés lett. Végül elhagyta a feleségét is, de nem értem, hanem egy ötvenkilósért.
Sokáig nem értettem, hibáztattam felváltva őt és magamat, mire felismertem: kiló- és kalóriaszámomtól függetlenül vannak vonzó tulajdonságaim, de a hülyének nézhetőség, mint megtartó erő az ilyen vándorpasik esetében nem tartozott ezek közé.
Kihasznált-e? Igen, bizonyosan. Mert bár valószínűleg tényleg élvezte a társaságomat, egy percig nem gondolt komolyan.
Mégis jó volt a tudat, hogy kereken is egész tudtam lenni magam előtt, és újra elkezdtem hinni önmagamban, a saját női energiámban, amit mások is hamarabb megláttak bennem ezután. Mindenki okkal jön az életünkbe, és okkal is távozik onnan, és mindenkitől tudunk tanulni valamit, leginkább saját magunkról.
Szakértőnk, Törteli Eszter coach, önismereti tréner, párkapcsolati coach, bántalmazó kapcsolati szakértő könyveit és szolgáltatásait itt találod. Eszterrel válás témakörében találkozhatsz az október 15-i Női Váltó Fesztiválon. Jegyek még early bird áron!
