Az ígéretek ellenére visszautasítják a koronavírussal fertőzött pedagógusok százszázalékos táppénzre vonatkozó kérelmeinek nagy részét. A jogszabály szerint, ha nem tudják bizonyítani, hogy az intézményben fertőződtek meg, akkor nem jár a plusz pénz. Úgy érzik, becsapták őket. Megint. Vélemény.
A koronavírussal fertőzött pedagógusok csupán egyharmada kaphatja meg a biztosra ígért 100 százalékos táppénzt a Pedagógusok Szakszerveztének becslése szerint, írja a Magyar Narancs. Kásler Miklós humánminiszter még szeptemberben jelentette be, hogy minden tanár teljes összegű táppénzben részesül, aki az iskolában fertőződött meg koronavírussal, vagy az intézménybeli történés miatt kényszerült karanténba. Elméletben még a folyamatot is megkönnyítették egy egyszerűsített igénylésre vonatkozó jogszabállyal, ami azonban olyan zavarosra sikerült, hogy a háziorvosok számára sem egyértelmű, mit kell tenni. A mi forrásaink is azt erősítették meg, hogy hiába az ígéret, folyamatosan érkeznek az elutasító határozatok. Az elvárások viszont nem csökkennek. A pedagógusok a teljesítőképességük határán járnak. Elkeseredettek és reményvesztettek – jogosan.
Nyilván nem véletlen, hogy – amint arról az RTL Klub beszámolt – tegnap, az önkéntes bölcsődei, óvodai tesztelés megkezdésekor a kisteleki kisgyermeknevelők és az óvónők alig több mint a fele kért csak a koronavírus-tesztből.
Ahhoz ugyanis, hogy valaki megkapja a belengetett összeget, bizonyítania kell, hogy az intézményben kapta el a betegséget. Nonszensz. Ráadásul felháborító is. Úgy gondolom, az volna a minimum a gyerekeinkre vigyázó pedagógusokkal szemben, hogy nem verjük át őket.
Senkinek sem volt könnyű az elmúlt időszak. Nyilván nagyon kevés esetben sikerült súrlódások nélkül átvészelni az eddigieket. Sokszor feszültünk egymásnak – ilyen vagy olyan okok miatt –, szülők és pedagógusok. Még most sem könnyű egymás szemével látni a körülményeket, pedig lassan kilenc hónapja próbálunk így vagy úgy együtt evezni ebben a hajóban. Mindenkinek megvan a maga igazsága, de az biztos, hogy ugyanazért a célért dolgozunk: a gyerekekért. És ahogy mi, szülők elvárjuk, hogy megértsék a nehézségeinket, úgy most nekünk is észre kell vennünk, hogy becsapták őket. Megint.
Komolyan nem értem, hogy mi értelme van ilyen népmesei „hoztam is, meg nem is” jogszabályokat alkotni. Mégis, hogyan tudná bárki is bizonyítani, hogy hol kapta el a vírust? Esetleg, ha beszélhetnénk széles körű tesztelésről, vagy kontaktuskutatásról, akkor talán belőhető lenne, de így nem, mert ilyen továbbra sincs. Vannak viszont látszatintézkedések meg rejtett kiskapuk mindenhol, nehogy véletlenül valaki elbízza magát.
Mégis mennyi pénzről lehet itt szó? Ha nem száz, akkor hetven százalékos táppénz minden betegnek jár. Tényleg annyira fájna az a plusz harminc? Mit gondolnak vajon? Azok az emberek, akik eddig is megoldották valahogy, akik folyton túlóráznak, hogy pótolják a kieső kollégákat, akiknek még ebben a kifordult helyzetben is van jó szavuk a gyerekeinkhez, pont most válnak majd megélhetési beteggé?
Szerény számításaim szerint, akik most ennyire vigyáznak az ország becsületére, egy szimpla yacht-szombaton több pénzt tolnak fel a pókerasztalra szórakozásképpen, mint amivel most kompenzálni illene azokat, akik a vállukon cipelik az egyébként is omladozó oktatási rendszert.
Nem teszik. Vagy csak úgy nagyjából. Mutatóba. Mert azok igazából sosem számítottak, akik elhivatottságból dolgoznak egy életen át. Ők már úgyis immunisak mindenre. Nekik elég lesz a Béres csepp, ugye?
Mindannyian kellünk hozzá, hogy ne így legyen.
