Már három hete leveleztek Szilárddal. Nagyon kitartó volt, és kedves, figyelmes. Nem olyan linkelő, mint akik eltünedeztek szó nélkül, vagy a tilosban járó nős pasik, és a mesterfokon hazudozók. Olyanból már volt elég, ezért Andrea óvatos volt. Talán túlságosan is. Nem sürgette az első randevút. Egy kis beszélgetés nem árt meg senkinek, és abból is kiderül azért pár dolog.
Szilárd udvarias volt, nem rontott ajtóstul a házba, nem sietette. Nem kezdett el virtuálisan a bugyijában turkálni, csak mert szóba állt vele. Azt utálta. Mégis hogy jönnek ehhez? Még mindig felbosszantotta, amikor eszébe jutott, miket kérdezett némelyik.
De Szilárd más volt. Nem csak fél szavakat lökött oda. Volt róla rendes kép, nem túlzó és nem önimádó, szimpatikus.
Kérdezett Andreáról, érdekelte a személye, beszélgettek filmekről, még az egészsége felől is tudakozódott. Szilárd is mesélt magáról, a szüleiről, előző komoly kapcsolatáról, mindennapjairól, és hogy rendszeres véradó, mivel ritka vércsoportja van, még ezt is megtárgyalták, hogy Andreának milyen, és ő szokott-e adni.
Szilárd is imádta a salsát, ami Andrea eddigi egyetlen igazi szerelme volt. Talán egyszer lesz más szerelme is. Ebben reménykedett. Arról ábrándoztak Szilárddal, hogy megtanulnak spanyolul is, és talán elutaznak Kubába, ha minden úgy alakul. Andrea ezt mindig hozzá tette, hiszen még nem tudhatják. De ha mégis…
Szerdán bátortalanul tette fel a kérdést Szilárd, hogy vajon Andrea szeretne-e találkozni. Így hívta: Andrea.
A lány ennek örült, a hátán is felállt a szőr az Anditól, az Andikától meg futott volna ki a világból. Szilárd ezt is eltalálta, bár lehet, hogy említette is, már nem is emlékszik. Szóval ő egyre kíváncsibb, szeretne már Andreával személyesen is időt tölteni, hallani a hangját, annyira tetszik neki a képen, és olyan jókat beszélgetnek.
Randevú. Igen, Andrea is így érezte, csak megvárta, amíg Szilárd ajánlja fel.
Ez volt a másik elve az óvatosság mellett. A férfi hívja el, ne neki kelljen kuncsorogni, tudnia kell, hogy valóban akarja. Andrea is kíváncsi volt, hogy élőben is meglesz-e ez az érdeklődés, és a kép alapján elképzelt ember milyen a valóságban. Remélem, mély hangja van, az olyan andalító és sármos. Hátha lenne második randevú is végre.
Eddig egész ígéretes.
Megbeszélték a péntek estét, hogy vacsoráznak, és sétálnak egyet a belvárosban, úgyis olyan jó idő lesz. Andrea be tud menni busszal a külső kerületből, ahol lakott. Szilárd vonattal jön fel Gödről, mert az autója szervízben van, de nem baj, szokott tömegközlekedni.
Andrea csütörtökön már nagyon izgatott volt. Alig tudott a munkájára figyelni. A kék blúzt kellene felvenni szűk szoknyával. Nem inkább nadrág, este már hűvös lehet, és nem akar túl kihívó se lenni, ne azért akarja őt Szilárd, inkább önmaga miatt. Elviszi az új, hosszú kardigánt is, olyan lágy az esése a finom anyagnak.
Pénteken már tűkön ült, egy órával korábban le is lépett az irodából.
Szilárd pontos volt, szerencsére. Andrea nem szerette, ha várakoztatták. Úgy látszik, ebben is hasonlóak. Mindketten mosolyogtak, ahogy meglátták egymást, Andrea nem csalódott a férfi személyes vonzerejében, Szilárd is elégedettnek tűnt.
Bemutatkoztak élőben is először, két puszival köszöntötték egymást. Kicsit sétáltak a parkban, amíg lehetett élvezni a késő délutáni napsugarakat. Úgyis annyi megbeszélnivalójuk volt. Szilárd apró bókokat ejtett, hogy Andrea milyen csinos, és mennyire kellemes társaság, jó volt a közelében lenni. Mesélt a legutóbbi salsa estéről, talán majd legközelebb együtt is mehetnének. Andreának volt kedve, amennyiben az este végén is így gondolják majd mindketten – mondta óvatosan.
Talán túlságosan is visszafogott vagyok, gondolta Andrea, ahogy a férfi megnyerő tekintetét nézte, hiszen ez csak egy táncos est lenne, egy jó kis második randevú, tökéletes alkalom az újabb találkozásra.
Egyre jobban felengedett, a vacsorához fogyasztott bor is segített benne. Sokat nevettek. Szilárd igazán vicces fickó, ez most még jobban kidomborodott, mint a levelezéskor.
Olyan jól érezték magukat, hogy a vacsora után elindultak az Andrássy úton kifelé, és nagy sétát tettek a Városligetben. Nahát, nem is járt itt a felújítás óta, mennyi minden más lett! Annyira belemerültek a beszélgetésbe, hogy észre sem vették, mennyire elszaladt az idő. Szilárd arca gondterhelt lett, amikor az órára nézett.
– Uh, elment az utolsó vonat is.
– Tényleg? Később már nincs is? Busz se?
– Nincs, azt néztem ki, ami két perc múlva indul, hogy azt mindenképp el kell érnem, de teljesen elvesztettem az időérzékem, olyan jó veled.
Andreát simogatta a bók, de tanácstalanul nézett Szilárdra.
– Most mi legyen?
– Hát, ha már így alakult, nem tudnál befogadni egy szegény vándort éjjelre? Nem akartam maradni, meg én se így terveztem. Véletlenül sem szeretnélek kényelmetlen helyzetbe hozni. Nagyon röstellem. És nem szeretném elrontani sem, úgy érzem, elég jó az összhang köztünk. Teljesen elvetted az eszem, nem is figyeltem az időt.
Andrea nem tudott egyből válaszolni. A táskája pántját gyűrögette, és egyik lábáról a másikra állt. Na, nincs ebben semmi, hiszen végül is ismered, kedves, rendes, megbízható. Mégis mi baj lehetne? Most is egyedül vagyunk a sötétben, és mégsem próbálkozik. Szinte nevetséges volt a gondolat, ahogy Szilárd kedves szemébe nézett. Andrea sem akarta elrontani, vagy szívtelennek látszani, ha már végre valakivel jól érzi magát
– Jól van, alhatsz nálam a nappaliban, ha nem baj. Még nekem korai lenne… érted… szóval én se terveztem mára többet, de nagyon jól éreztem magam veled.
– Jaj, nem, persze, persze, én is így gondoltam, amúgy sem szokásom erőszakoskodni. Az intimitáshoz idő kell, úgy lesz jó igazán.
Andrea belepirult a gondolatba, és megborzongott a mély, bariton hangtól. Még alig akarta elhinni, hogy végre nem egy feszengős, kínos randevúban volt része. Ebből még lehet más is. Talán. Majd meglátjuk. Felszálltak az éjszakai buszra.
– Hát itt volnánk. Nem nagy, csak másfél szobás, de nekem elég, és csendes helyen van.
– Igen, tényleg jó csendes. – nézett körbe Szilárd elégedetten, aztán gyorsan hozzátette – és otthonos is.
– Kérsz esetleg valamit? Vizet vagy teát? Van bontatlan fogkefém is, törülköző. Arra van a fürdő. Teszek neked takarót addig.
Andrea bement a szobájába, miután mindent elrendezett, és elköszöntek egymástól. Kicsit fura, hogy ott kint van egy férfi a nappaliban. Ösztönösen ráfordította a kulcsot a szobája ajtaján.
Jaj, még mindig ilyen bizalmatlan vagy! Jó lenne már ebből kinőni! Tényleg nevetséges! Tőle nem kell tartani! Olyan kedves volt végig. Akár ki is mehetnék valami ürüggyel. Még biztos nem alszik. Eljátszott a gondolattal. Jó teste lehet a ruha alatt. Mások egyből csinálják. A modernebbek. Lazábbak. Úgyis rég volt… Kicsit hiányzik is… Talán ezegyszer én is megtehetném.
Felállt, és elindult az ajtó felé. Nem, inkább mégse. Szilárd se szorgalmazta. Rámenősnek tűnne. Jobb lesz, amikor közelebb kerülnek egymáshoz. Úgyis találkoznak még. Reggel is tudnak beszélgetni, ráérősen reggelizni. Visszafeküdt. Nehezen aludt el. A beszélgetések részletei jártak a fejében, és hogy mit készítsen majd reggelire. Mégiscsak vendége van. Főz kávét, van tejszín is még, akár capuccino is lehetne. Tojás is akad itthon, vagy összeállít egy hidegtálat. De lehet, Szilárd szereti az egyszerű dolgokat, mondjuk virslit mustárral. Tervezgetés közben nyomta el az álom.
Halk neszezésre ébredt. Hány óra lehet? Még sötét van. Biztos vécére kellett mennie. Konstatálta Andrea. De akkor mást is hallott. Suttogás. Férfihangok.
Hogy? Megdermedve fülelt. Nem értette. Szilárd tévét néz? Vagy a telefonján?
Nem, a hangok innen jönnek, és nem kettő, több ember lehet a másik szobában. Motozás, zörgés.
Nem tudta felfogni. Beengedett valakit? Formálta a szavakat az agya. Beengedett? Ide? De hát ő bízott… Úristen! De miért? Ki akarják rabolni?
Ezért kerülgette már hetek óta? Nem, ez nem lehet! Lehet, csak álmodom… Megdörzsölte a szemét. Nem, biztosan magamnál vagyok. Ilyen csak a filmekben van! Abban a hülye NCIS vagy miben, valami betűk. De hát nem is vagyok gazdag! Mit akarnak annyira elvinni? Most mit csináljak? Kitapogatta a telefonját, nem mert villanyt gyújtani, nehogy észrevegyék, hogy ébren van. Ki tudja, mit tennének…
Beütötte a 112-t. Fel is vették azonnal. Segélyhívás! Miben segíthetek? Halló? Itt van? Nem tud megszólalni? Andrea lélegzetvisszafojtva hallgatta. Nem mert suttogni sem. Mi van, ha kihallatszik? Letette.
Az ablakon nem tud kimászni, harmadik emelet. Mit csináljon? Zakatolt az agya. Akkor sms érkezett a segélyhívótól. Írjon erre a számra, ha nem tud beszélni. Hálásan nézte, és gyorsan pötyögni kezdett, de remegett a keze, alig találta el a billentyűket. Ismeretlnférfiak vank nálam a másik szobban. Nem tuomkik, s mit akarnak. Egyiküket ismerem scak, nálam aludt, beengedett valakiket. Pitypang utca 23. 3. em, 4-s ajtó. Molnár Andrea.
Őrjítően lassan cammogtak a percek. Most mi lesz? Kérdezte újra és újra Andrea agya. Mozdulatlanul feküdt az ágyban, az összes érzékszerve az ajtóra tapadt.
Bármikor rátörhetik az ajtót, az a zár nem állítja meg őket. Hátha csak lopnak, és őt békén hagyják. De mi van, ha mégsem? Tényleg idejön a rendőrség? Az mennyi idő? Mit fognak csinálni? Mire volt ez jó Szilárdnak?
Nem ilyennek tűnt. Nem érti. És mit csinálnak ilyen sokáig? Pénzt keresnek? Vagy ékszert? Csak a tévé van ott, de az se mai darab. Próbálta kitalálni a hangokból, hogy mi zajlik pár méterre tőle.
A lakásom… Az otthonom… Idegenek… Benne… A torkát úgy szorította valami, alig tudott lélegezni. Erőltetni kellett. Ki és be. Ne hagyd abba. Ki és be. Ez egy kis időre lefoglalta.
A húsz perc óráknak tűnt, amikor hangos csattanást hallott, és kiabálást! Rendőrség! Tegyék le! Rövid dulakodás után kopogás hallatszott az ajtaján. Hölgyem! Rendőrség, már kijöhet. Andrea remegve fordította el a zárat, lassan nyitotta ki az ajtót, de amit ott látott, arra nem volt felkészülve. Időbe telt, amíg összerakta a képet.
Jól van? Kérdezte az egyik rendőr, de Andrea csak bólintani tudott némán. A bútorai és a padló nejlonnal lefóliázva mindenütt, az ajtó betörve, egy tálcán szikék, fogók, orvosi eszközök, fiolák. A TEK emberei három ismeretlen, gumikesztyűs férfin és Szilárdon térdepelnek. Már megbilincselték őket.
Mi? Nem értem. Mi ez? Mit akartak? Csak ennyit tudott kinyögni. A rendőr válasza foszlányokban csapódott be a tudatába. Szerencséje… még időben… szervkereskedők… szervezett banda… Mi? Itt? A lakásomban? Fel akartak… darabolni? Alig tudta kiejteni a döbbenetes szavakat… Kivenni a vesém?… A májam? A… A… szívem is?
Megtapogatta magát, hogy biztosan egyben van-e. A lakásomban? A fólia… a vérem… hogy ne maradjon nyoma… Szilárdra nézett, aki már nem is Szilárd volt, csak egy ijesztő idegen. A vércsoportom… Akkor… azért… az egészsége… Úristen! Sóbálvánnyá meredve állt még mindig az ajtóban.
Segélykérően nézett a rendőrre. Most mit csináljak? Van hova mennie? Jobb lenne, ha most nem itt aludna. Lehet, kiszemelték magát. Egy családtag vagy barát? Juli. Ő volt az első gondolata. Igen. Juli. És az ajtó… Azt most nem tudja bezárni, be kellett törnünk, teszünk rá addig rendőrségi szalagot, ez úgysem veszélyes környék. Vagyis… betörés szempontjából.
Juli. Andrea már csak ebbe a gondolatba kapaszkodott. Visszatántorgott a szobába, pár dolgot bedobált egy táskába, de nem tudta átgondolni. Közben a bandát kivezették, szirénázva húzott el velük a kisbusz.
Andrea alig várta, hogy vége legyen a helyszínelésnek. Nem tudott így gondolkodni. Juli. Még korán van, biztosan alszik. Meg fog ijedni, ha ilyenkor hívom.
De elindult. Sétálva ment, addig is kiszellőzik a feje. Már kezdett világosodni, amikor telefonált. Juli? Juli álmosan szólt bele. Valami baj van? Nem tudom… vagyis igen… valami történt… valami rossz. Nem maradhatok itthon.
Juli hangja már nem álmos. Úristen, mi van? Gyere gyorsan! Jó, már elindultam. Ez valamennyire megnyugtatta. Kapott egy kis kapaszkodót, hogy újra összerakja a valóság szétesett darabjait. Csinálok addig reggelit. Hallotta még Juli utolsó mondatát. Reggeli? A reggeliről eszébe jutott az esti Szilárd. Az egy másik, mint akit a rendőr térde alatt látott.
A remény, a lehetőség, hogy valaki… talán… A lába önként vitte előre Juli felé. Most vele reggelizne, ha… És csak ment. Talán nincs is olyan… Ment tovább. Lehet, reménytelen az egész… De lépett egyik lábával a másik elé. Menni kell.
Fotó: Adobe Stock
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
