A fogorvosi váróban ülni nem tipikusan az a program, amit az ember kíván magának december végén. Igazából azt gondolom semmikor nem az a program. Hiába a modern kor, a korszerű berendezések, a hatásos fájdalomcsillapítás, az én fejemben horrorképek sora váltakozik, amíg várok, s ezekben ember nagyságú fúrók köröznek vészjóslóan, mint valami nagy madarak, és az orvos sátáni vigyorral közli: nem fog fájni.
Mondanom sem kell, a pulzusom kétszáz, és még az sem javít a helyzeten, hogy görgetem a közösségi média bugyutaságait. Ez egyszer nem tudják elterelni a figyelmem a posztok.
Miért is jöttem el? Annyi évig megvoltam fogorvos nélkül – ez persze nem dicsőség – miért éppen karácsony előtt tört rám a vágy, hogy átnézetem a fogaim, és az új évet a rendbetétellel kezdem?
Ezerszer is megbánom, és már majdnem a gyávák módszerét választom és megfutamodok, de aztán eszembe jut, 46 évesen azért ez már mégiscsak kínos lenne. Így maradok, tovább hallgatom őrülten zakatoló szívem, és kergetem a vadul köröző fúrómadarakat.
Figyelmemet egy idős úr tereli el, aki abban a pillanatban érkezik. Kicsit távolabb ül le, ő is előveszi a mobilját. Rövid ideig görgeti, majd ismerős applikáció hangja üti meg a fülem. Duolingo. Én is tanultam rajta angolt egy rövid ideig, de nem voltam túl kitartó.
A bácsi azonban szemmel láthatóan élvezi, csak arra nem tudok rájönni, milyen nyelvet tanul. Hiába fülelek, hol olasznak hallom, hol spanyolnak, de mintha néhány orosz szó is megütné a fülem. Angol nincs benne, abban biztos vagyok, de a megoldásra nem jövök rá. Pedig nagyon izgatja a fantáziám, ezért mikor a bácsi megkérdezi, beléphet-e előttem a doktornőhöz egy pillanatra, nem bírom türtőztetni magam.
– Bocsásson meg, megkérdezhetem, milyen nyelvet tanul? Hallottam, hogy megy a Duolingo, de a nyelvet nem ismertem fel.
– 7 nyelven használom egyszerre, remekül karban tartja az agyat – feleli mosolyogva a bácsi. – 84 évesen erre már minden nap szükség van, és így nem vesztegetek el egyetlen percet sem várakozás közben. Időből amúgy sincs nekem már sok.
Ámulva hallgatom, miközben mesél. Igazi csoda az öreg, inspiráló és érdekes minden szava. Micsoda élet, micsoda csodás hozzáállás. Vajon nekem menni fog ez 80 felett? Hiszen sokszor már most feladom, mielőtt elkezdeném.
Ezen tűnődök egy pillanatig, észre sem veszem, hogy a félelmem régen tovaszállt. Aztán mire észbe kapok, szólítanak. A következő pillanatban pedig már néhány fogkővel szegényebben és egy új időponttal a zsebemben kint is vagyok.
Hazafelé bandukolva még mindig a bácsin jár az eszem.
Közeleg az új év, ilyenkor hajlamosak vagyunk mind megfogadni valamit. Megfogadom, hogy többet sportolok, kevesebb egészségtelen ételt eszem, megfogadom, hogy időben fekszem le és eleget alszom, megfogadom, hogy jobban figyelek a szeretteimre. Én ilyesmiket szoktam, aztán vagy sikerül betartanom, vagy nem.
De azt hiszem, ma megtanultam valamit, amit már el is felejtettem, és amit nem árt majd észben tartanom az új évben. Valamit, amit mindig érdemes lesz előkapnom, mikor lemondanék valamiről. Egy utazásról, egy új hobbi kipróbálásáról, egy tanfolyamról, ami nagyon érdekelne, de öregnek érzem magam hozzá.
46, 50, 60, 84 évesen, és bármilyen más korban is lehet még nyelvet tanulni, utazni, változtatni, tulajdonképpen bármit csinálni. Mert soha nem késő.
nyitókép: freepik
Független magazinként nem áll mögöttünk egy médiacég sem. Ez nagy szabadságot ad abban, hogy olyan témákról is írhassunk, amelyekkel mások nem foglalkoznak. Fennmaradásunkhoz szeretnénk megtalálni azt a 300 olvasónkat, akik havonta 2990 Ft rendszeres támogatással segítenek megteremteni a magazin alapvető költségeinek fedezetét. Leszel Te az egyik támogatónk?
