Biztosan nem Petőfi egyik leghíresebb szerelmes költeményének sorai ihlették a napokban megjelent bulvármédium sportcikkének címét, amely a következő volt: „Elverték Ritáék a spanyol debellákat.” Akkor most álljunk meg egy perc néma csendre, és ízlelgessük egy kicsit ezt a mondatot. Majd beszéljünk a testgyalázásról, és kanyarodjunk rá a fair play szellemisége felé tartó útra. Vélemény.
Virágkorát éljük a testgyalázásnak. Abban a világban létezünk, amelyben a szupermodell, Palvin Barbarát „lekövérezik”, vagy ahol Annoni Zitának beszólnak a terhesség után felszaladt, és még le nem adott plusz kilók miatt. Ilyenkor elgondolkodom, hogyha a tökéletes sem elég jó, akkor mire számíthatnak azok a nők – köztük én is –, akikkel kevésé volt kegyes a természet? Vagy azok a sportolónők, akik mindenüket arra tették fel, hogy a legjobbak legyenek? A több izomtól, vagy attól, hogy magasabbra nőttek, mint az átlag, már nem is számítanak nőknek? Őket már nem kell tisztelni? Úgy tűnik…
Miért tartunk ott, hogy már a külső adottságainkat is skatulyába kell gyömöszölni? Aki nem fér bele, az pedig dagadt, langaléta vagy esetleg törpe lesz? Jó irány az, ha a fizikai adottságaink alapján ítélnek meg minket? Ha a testünket éri negatív megjegyzés? Egy testet, mely magáért nem tud szót emelni?
Bár tudtam, mit jelent, mégis kíváncsi voltam, mi áll pontosan a „debella” szó definíciójában, ezért rákerestem, és a következőket találtam: „Debella (melléknév). Termetes, nagyszájú (nő), aki elég magas és testes, és általában udvariatlan, sértőn durva modorú.”
Itt van egy szenzációs győzelem, amikor sok év után végre sikerült felülkerekedni a spanyol női vízilabda-válogatotton. Mégis arról kell beszélni, hogy miért nevezzük a 190 cm magas, izmos centereket debelláknak, akiknek „testsúlya megközelíti a mázsát, ezért minden mozdulatuk fáj az ellenfél védőinek”.
Fair play. Nemcsak a sportban, de az életben is nagyon fontos – legalábbis a becsületesség, korrektség, tisztesség olyan értékek, amikre lehet és kell támaszkodni. A „debella” szó mélyen sértő, degradáló és végletekig lekicsinylő, ami egyáltalán nem illik ahhoz a szellemiséghez, melyet a sport (vagy egy intelligens ember) képvisel.
Nem szívesen olvasok olyan kifejezéseket sem a sportújságok hasábjain, mint az „elverték”, „földbe döngölték” és társai. Egyszerűen nem szeretem. Nem erről szól ugyanis a sport. Sokkal inkább kitartásról, küzdelemről, célokról és a másik fél tiszteletéről. Ráadásul itt hölgyekről, nőkről van szó, így még kevésbé érzem odaillőnek, hogy bárkit is elverjenek.
A magyar nyelv igazi kincsesbánya. Amit nemcsak a gazdag irodalmunk, tengernyi szóvirágunk és megszámlálhatatlan szinonimánk bizonyít, hanem az is, amit minden magyar tud és érez a szíve mélyén: nálunk jobban egy külföldi sem káromkodik.
Azt hiszem, ezért állok mindig leforrázva az olyan bulvárcímek előtt, melyek a jó ízlésen és a szenzációhajhászáson már jócskán túlmennek. Talán egy kicsit több fair play kellene egymással szemben nemcsak a sportban, hanem a mindennapokban is… azzal mindenki csak nyerhet.
Nyitókép: Adobe.
