Meghitten ültek a félhomályban, csak a kis lámpa világított tompa fénnyel az éjjeliszekrényen. Ádám feje Gitta mellkasán nyugodott, hallgatta a lány egyenletes szívverését. Ez megnyugtatta. Gitta simogatta a haját. Szerette ezeket a meghitt pillanatokat. Legalább este egy kicsit együtt lehettek, kettesben, a gyerekek nélkül, egymásra figyelve. Pedig már lassan három éve házasok, és még mindig csüngtek egymáson. Nem laposodott el. Gitta örült ennek, hogy bennük megvan az a plusz, hogy tesznek érte. A kapcsolatért.
Merát Anikó novellája
Minden ilyen perc értékes volt. Szomjazta Ádám szavait, amikor végre megnyílt. Ezt se mesélte még soha. Az első felesége nem akart gyereket. Ö ilyen szabad szellem volt, nem akart semmilyen kötöttséget. Persze Ádám is szerette a bulikat, meg az utazásokat. Jól elvoltak.
Aztán Andi egyszer terhes lett, mindig össze-vissza szedte a gyógyszert, nem figyelt oda. Biztos azért. Elvetette. Meg se beszélték rendesen.
Ádám elcsukló hangon mesélte, talán onnantól lett más a kapcsolatuk. Nem tudja, de az egy törés volt neki. Gitta szorosan magához ölelte. Igen, ez szörnyű lehetett. Gitta értette.
Ő nagyon akart gyereket. Kár, hogy nem a legjobb választás volt Szabi, és neki szülte a két fiút. Mennyivel jobb lett volna Ádámmal. A kisgyerekes évek is máshogy telnek akkor, nem így, egyedül, mindenben magára hagyva. Így képzelte. Ádám végre ott van mellette, és segít, támogatja.
Csendes bűntudata most még erősebb lett, amiért nem akar több gyereket. Még a fiúkkal is sok dolog van, és kettőjük fizetése is épphogy elég. Nem eshet ki a munkából, és hát nem volt ereje elölről kezdeni újra.
Az éjszakázást. A folyamatos készenlétet. Gyereksírás. Rohangálni a totyogó után. Bármikor beütő gyerekbetegségek. Még élénk volt az élmény.
Most végre volt egy kis stabilitás. Kiszámíthatóan folytak a napok. Pedig az elején Ádám nagyon akart gyereket. Gittában is megmozdult az ösztön, hogy újra szüljön a szerelmének. De a ráció erősebb volt. Nem engedhetik meg maguknak, drága az albérlet, és ha belevágnak egy saját lakásba, a hitelt ki kell perkálni keményen.
Egy veszekedéskor Ádám hozzávágta, hogy bezzeg a Szabikának szültél. Fájt. Pedig tudhatta volna Ádám, hogy inkább neki szült volna ezerszer, de ők későn találkoztak. Most ezért nem hibáztathatja, hogy bízott valakiben korábban, és családot akart. Lassan negyven évesek mindketten.
És ha betegen születne a gyerek? Vagy bármi történne vele? Mi lenne a fiúkkal? Nem merte kockáztatni. Aztán Ádám is megnyugodott, persze értette, igaza van. Így is jó. Sajátjaként szereti a fiúkat, ők is rajonganak érte. Annyira hihetetlen, hogy nekik ez így sikerült. Más családokban nem megy ilyen flottul, úgy tudta. Ők szerencsések. Örülhet.
– Hány éves lenne most az a gyermek?
– Annyi mint, Máté, 12.
– Hm, sajnálom, Édes. Nem is tudom, milyen lehet. Sosem kellett erről döntenem, vagy lemondanom babáról, szerencsére.
Összebújva aludtak el.
Gitta azt se tudta, hol áll a feje. A felújítás jól haladt, bár mindig rá kellett nézni a munkásokra. Valahogy ez rá maradt. Pedig ezt a pasik szokták intézni. De Ádám olyan határozatlan, meg nem tudta, mire kell figyelni. Gittának ráállt a szeme. A munkahelyen is felgyűltek a dolgok. Még jó, hogy Ádám bevásárol, meg a vacsit is rá lehet bízni, különben megbolondulna.
– Voltam ma a bankban, megkapjuk a plusz hitelt, és akkor rendesen meg tudjuk csinálni, de feszes lesz a törlesztés.
Ádám bólogatott, miközben a sztrapacskához reszelte a krumplit. Persze tudja, már megbeszélték előre.
– És voltam a lakásban is – folytatta Gitta. – Ellenőriztem, hogy azt a parkettát hozták-e, és mindenhova tettek-e konnektort, ahova mondtuk. Persze hogy hiányzott néhány. Azt még a héten pótolják. Néha te is mehetnél, nem biztos, hogy engem komolyan vesznek a szakik.
– Dehogynem! Félnek tőled, ne aggódj. Mióta kiosztottad őket a linkelés miatt. Neked ez jól megy – hízelgett Ádám.
Hát ja, gondolta Gitta, de valahogy túl nagy volt a felelősség, hogy ő vigye az egész felújítást az új lakásban. És még a főbérlővel is ő tárgyalt, mikor adják át a lakást, óraállások, miegymás, itt is rendbe kell tenni, mielőtt elmennek. Kicsit elcsúsztak a dolgok. Sok volt. Mintha eltemetné az egész, alig látott ki belőle. Nem baj, lassan vége, és nyugi lesz megint.
Reggel émelygésre ébredt, és feszült a melle. Egyből tudta. A teste jelez, és már ismerős volt.
Nenenene! Ez nem lehet! Ne most! Basszus! Basszus! Ezt hogy??? Persze, nyilván úgy. Nem vagyok Szűz Mária.
A tablettát nem szedte. Nem bírta, kicsapta a bőrét, és rosszul reagált rá. Ádám nem volt hajlandó gumit húzni, úgy nem érzi. Csak kiszállt mindig. Tudta tankönyvileg, hogy előváladék stbstb, de eddig nem volt baj ebből. Mikor kell megjönnie? Csak jövő héten. Még hátha. Nyugtatta magát, de tudta, hogy jól érzi.
Vett egy tesztet hazafelé. Ádámnak nem is mondta, olyan rohanós volt a nap. Este bezárkózott a fürdőszobába, rápisilt. Azonnal két csík. Rázuhant a magány.
Most mi lesz? Átrobogott az agyán: terhesség, vizsgálatok, hányinger, lábdagadás, szülés, fájdalom, gyerekágy, fájdalom, mellgyulladás, fájdalom, kialvatlanság, sírás.
De a puha, rózsaszín testecske is ott van a mosolyával. Egy új élet. Nem baj. Megoldjuk valahogy. Ádám úgyis mindig akart gyereket. Hiszen a szerelmük gyümölcse. Házasok, minden rendben van. Nem is értette, miért ijedt meg.
Persze a pénz, de azt is kitalálják. Együtt. Hiszen itt van kint a konyhában, éppen mosogat a drága. Minden rendben lesz. Együtt mindent megoldanak. Együtt. És most máshogy lesz.
Megállt a konyhaajtóban. Ádám megérezte, hogy nézi, hátrafordult.
– Mi az, nyuszi?
– Terhes vagyok. – mondta félénk mosollyal.
Ádám arca kifejezéstelen.
– Még nagyon korai lehet, jövő héten kell megjönnie, szóval nem biztos, hogy megmarad, de a teszt pozitív. – kezdett magyarázkodni. Miért magyarázkodom?
– Jó. Akkor el kell vetetni.
–Mi? – Gitta némán tátogott egy ideig, mire sikerült szavakat formálni. – De hát a mi gyerekünk… Házasok vagyunk… Azt mondtad, hogy akartál…
– Tudod, hogy nem jókor jön, és egyáltalán. Itt az új lakás, a hitel, te keresel jobban. És 39 vagy, nem biztos, hogy olyan simán megy. El kell vetetni.
– De… – Ádám bement a szobába, és becsukta az ajtót.
Gitta magára maradt a gondolataival. El kell vetetni. Hova kell menni? Először nőgyógyász, asszem.
Mi van? Nem értem. Eddig azt mondta… Én nem értem. Én nem tudom ezt… De hát belőlünk van. Most akkor hogy… De szétestek a gondolatok.
Nem volt formája egyiknek sem. Bebújt Ádám mellé az ágyba, meghúzta magát, mint aki valami bűnt követett el, s az üres sötétégbe meredt, amíg el nem aludt.
Reggel elkísérte a fiúkat a suliba. A sarkon már fojtogatta a sírás. Törölgette túlcsorduló könnyeit, ne vegyék észre. Mi történt tegnap? Még mindig nem értette. Hova tűnt mellőle Ádám? Most tényleg vetesse el? És ezzel el van intézve? De hát éppen ez fájt neki, hogy az előző felesége… És akkor valami beléhasított. Mi van, ha akkor is Ádám nem akarta, csak így jobban hangzott?
Neeem, az nem lehet. Hiszen mesélte, mennyire megviselte. Ilyet csak nem talál ki … Mi van, ha más is hazugság? Neeem, az durva lenne…
És igaza van Ádámnak, most nem jókor, hiszen ő is ezt mondta, hogy ezért nem lehet. Csak ugyanazt mondta.
De ez nem ugyanaz. Már itt a gyermek. Az ő gyerekük. Házasok, jó helyre jönne. Hogy tudta ilyen simán mondani? El kell vetetni. Nem is gondolkodott rajta, úgy vetette oda. És akkor egyedül intézze nélküle? Oldja meg, ahogy akarja? Biztos a sokk miatt. Majd megenyhül.
Ő nem tudja elvetetni. A gyereküket. Most mi lesz? Az érzés túlságosan ismerős volt. Gyerek. Magány. Nem. Ádám nem ilyen. Pedig ott volt. A magány. Már nem tudta maga előtt letagadni.
Rohantak a napok. Gitta egyedül küzdött a hányingerrel és a munkásokkal. Ádám közben megenyhült. Látta, hogy Gitta nem tud lemondani a gyerekről, s végül rábólintott. Gitta örömmel ecsetelte mennyi boldogság, puhaság, gügyögés, babaillat lesz. Higgye el! Neki is át kell élnie ezt a csodát!
Szinte promotálta a közös gyereküket, hogy Ádámnak több kedve legyen hozzá. Ádám ráhagyta a lelkesedést, Gitta meg várta, majd megjön a kedve. A pasiknál lassabb az ösztön, majd ha látja meg érzi, minden rendben lesz.
Három hét is eltelt, még nem jutott el a nőgyógyászhoz. A lakás éppen a finisben. Mindegy, majd utána. Úgyis tudom, mit kell csinálni. Valahogy mindig rá maradt a plusz feladat. Ádám miért nem ér rá soha ezekre? Ugyanannyit dolgozik a munkahelyén.
Jobban esett volna, ha óvja, és levesz róla a teherből. Nem így képzelte… Azt hitte, most máshogy lesz, mint Szabival. Mindegy, már kibírja ezt a kis időt.
Munka után felrobogott a lakásba. A lépcsőfordulóban már érezte, hogy görcsöl a hasa. Berontott az ajtón. A festők és a villanyszerelő riadtan fordultak felé.
– Ugye már be van rakva a vécé? – kiáltotta Gitta.
– Persze, Gittácska, már tegnap betették. – válaszolták megszeppenve azt gondolván, hogy ellenőrzi őket.
– Használnom kell.
– Ööö, hát az ajtó még nincs fent, éppen szárad.
– Nem baj, csak ne jöjjenek be.
Lehúzta a farmert, már nagyon véres volt a bugyija. Görnyedve guggolt a vécé fölé. Még nem volt rajta ülőke. Nyákosan csorgott belőle.
Hát te kerülsz először az új vécébe. Ez volt az első gondolata. Mennyire morbid. Vajon ez mit jelent? A kapcsolatukban. Az új lakásban. Az új életükben. A halál az első. Ki halt meg?
Hát akkor ennyi volt. Nem kell nőgyógyászhoz menni. Úgysem érek rá. Ez volt a második. És a megkönnyebbülés. A harmadik. Nem kell újrakezdeni mégsem. Minden maradhat a régiben. Ezt még elhitte. Volt egy betét a táskája alján. Kikotorta.
– Jól van, Gittácska? – kérdezte Guszti, a festő.
– Azt hiszem…
Pár perc múlva fel tudott egyenesedni. A tartály még nem működött. Leöntötte egy vödör vízzel. Aztán elment. Nem is tett megjegyzést, hogy festékpöttyös a járólap a fürdőben. Pedig észrevette. A foltokra meredt, miközben távozott belőle.
A kapun kilépve felhívta Ádámot. Megszokásból. Neki mond el mindent először. De már nem tudta, milyen reakciót vár tőle. Megkönnyebbülést? Hogy az lett, amit ő akart? Vagy együttérzést, hogy épp most vetélt el? És támogatja? Vagy a bizonyosságot, hogy minden úgy lesz, mint régen?
Ádám annyit mondott: jó.
Többet nem beszéltek erről. Két év múlva elváltak. Addigra Gitta már biztos volt benne, Ádám sosem akart gyereket se tőle, se Anditól, és hogy nem ez volt az egyetlen hazugság, de a sztori jó volt. Talán róla is ezt meséli majd a következőnek.
Fotó: Freepik
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
