Kiközösített betegek – Terjed a vírus bullying

Vajon miért hiányzik a padtárs? Túl gyanúsan köhög az udvaron a másik? Amiatt az osztálytárs miatt kellett átállni a digitális oktatásra pár hétre? A vírus bullying megjelent az óvodákban, általános iskolákban, gimnáziumokban, de még a felsőoktatási intézményekben is. Mit tehetünk ellene?

Kiközösítés, csúfolás, a lecke „visszatartása” a hiányzó elől – egyre több gyerek részesül e bánásmódban kortársaitól, ha kiderül róla, vagy valamely hozzátartozójáról, hogy koronavírusos.

Az iskolai zaklatás, a bullying nem újkeletű dolog, tavasszal pedig új „téma” jelent meg az osztálytermekben, iskolaudvarokon és az online térben: a vírus bullying. (Tulajdonképpen nem meglepő, hogy terjed a gyerekek körében: elég végigolvasni néhány kommentszekciót, amiben válogatott szavakkal és rágalmakkal illetik egymást a felnőttek is.)

– Ahogyan a többi bántalmazás, úgy ez sem racionális alapokon nyugszik: „jár” a csúfolás, mert valaki szeplős, szemüveges, túl vékony, vagy éppen túl dundi. Esetleg koronavírusos – magyarázza dr. Gyurkó Szilvia gyerekjogi szakember. Csakhogy ez esetben még súlyosabb sebeket ejthet a csúfolódás: – A vírus bullying olyan gyerekeket érint, akik már amúgy is egy krízishelyzetet élnek át, hiszen saját bőrükön tapasztalják meg a COVID–19 hatását. Ebben a helyzetben sokkal inkább empátiára lenne szükségük, hogy a krízisből ne legyen trauma. Márpedig, ha nem kezelik megfelelően ezt a helyzetet a felnőttek, könnyen sérülhet a fiatal.

Jól segíteni

Természetesen nem törvényszerű, hogy az érintett gyereket bántják a kortársai: azon intézményekben, ahol nincsen tabusítva a világjárvány témája, ahol érthetően, a gyerekek korának megfelelően beszélnek a kialakult helyzetről, ott ritkábban szabadul el a zaklatás.

– A legfontosabb, hogy a helyén kezeljük a dolgot: a bullying igenis komoly dolog, sokkal több, mint holmi gyermeki csintalankodás – szögezi le dr. Gyurkó Szilvia. – Minél hamarabb avatkozik közbe a felnőtt és határozza meg a határokat, amiket nem lehet átlépni és magyarázza el, hogy miért nem megengedett mindez, annál könnyebben kezelhető a bántalmazás.

Miből tudhatja a szülő, hogy baj van? A többi zaklatáshoz hasonlóan árulkodó lehet, ha alapjaiban változik meg a gyerek viselkedése, hangulata. Túl sokat, vagy túl keveset alszik, hirtelen nagy lesz az étvágya, vagy éppen ellenkezőleg, alig akar enni. Rosszullétre hivatkozva nem szeretne reggelente elindulni az iskolába, vagy délutánonként az edzésre, szakkörökre, noha korábban örömmel vett részt ezeken a programokon. Az online bullying jele, ha kevesebbet használ bizonyos közösségimédia-felületeket.

– Ha kiderül, bántalmazzák a gyereket, nem mondhatom neki, hogy ne vedd fel, ne foglalkozz vele. Hát hogyne foglalkozna vele! Felnőttként is nagyon tud fájni az efféle zaklatás. Azzal, hogy legyintünk a problémára, a gyerek felé azt az üzenetet közvetítjük, hogy jobb, ha elnyomja magában az érzést. Engedjük, hogy megélje a fájdalmat – magyarázza a szakember. – Elfogadni és elismerni, hogy ez nehéz helyzet – ez a legjobb, amit szülőként tehetünk. Ugyanakkor fontos, hogy a helyzetet minősítsük, ne az elkövetőt! Beszéltessük a gyereket, kérdezzük meg, mi történt, hol fordult elő, ki vagy kik csinálták ezt vele, kért-e segítséget, illetve, hogy mi lenne a számára legkomfortosabb megoldás ebben a helyzetben? Lényeges, hogy ne csak a bántalmazott és az elkövető közötti dinamikát ismerjük meg, de a kívülállók, megfigyelők viselkedését is.

Szülőként nagyon korlátozott, hogy az ember hogyan tud beavatkozni, hiszen nincs ott, amikor a bántalmazás történik, ezért kell jelezni azt a leghamarabb a pedagógusnak, az iskolavezetésnek.

Ne legyen tabu!

Az osztálytársak között előforduló iskolai bántalmazást tehát elsősorban a pedagógusnak, az intézmény munkatársainak kell kezelnie. Elengedhetetlen, hogy beszélgessenek a gyerekekkel a történtekről, meghallgassák az érzéseiket, nemcsak a bántalmazással, de általában a vírussal kapcsolatosan is. – Az alsó tagozatos tanároknak annyiban könnyebb jelenleg a helyzetük, hogy mindezekről személyesen tudnak beszélgetni a gyerekekkel. Ráadásul jellemző, hogy a fiatalabb gyerekek át sem gondolják, hogy mit mondanak, csak elismétlik, amit a szüleiktől vagy az utcán hallanak – ha gyorsan reagálunk a helyzetre, könnyebben tudjuk kezelni azt. Felsőben, most, hogy az oktatás online térben zajlik, a pedagógusok nem találkoznak a fiatalokkal, gyakran csak később, vagy egyáltalán nem is szereznek tudomást a bántalmazásról. Ezért érdemes lehet elébe menni ezeknek a helyzeteknek, és rákérdezni, hallottak-e ilyenről, van-e tapasztalatuk, hogyan reagálnának stb.

Nem érdemes titkolózni sem, ha valamelyik osztálytárs hiányzik: a gyerekek hamar kiszimatolják, mi történt. – Mivel ez szenzitív adat, nem adhat ki sem az iskola, sem a pedagógus arra vonatkozó információt, hogy kit érint a vírus és kit nem, de ha a gyerekek aggódnak, meg kell nyugtatni őket. Teljesen természetes, hogy érdeklődnek a hiányzók iránt – természetes, hiszen aggódnak ők is. Ezért tehát ahelyett, hogy elhallgattatnánk őket, mikor kérdeznek, vagy rövidre zárnánk a választ azzal, hogy az érintett családban „tombol a vírus”, inkább beszélgessünk a témáról a gyerekekkel. Mondjuk el nekik, hogy az osztálytárs azért nincs jelen, mert beteg, de nyugtassuk is meg őket: jó kezekben van az érintett is, nincsen veszélyben az osztályból senki, nem kell aggódni.