Amikor fiatal voltam, eszembe sem jutott kimenni a kertbe ribizlit szedni vagy csak úgy süttetni a hasamat. Jobban izgatott a Vasárnapi matiné a tévében, vagy hogy a szobánkban kuksoljak egy századszorra újraolvasott könyvvel. A szüleim azonban sokszor kikergettek bennünket, és ilyenkor összeszedtük egymást az utcabeliekkel, hogy legalább legyen is valami értelme a szabad levegőnek.
Nem fogtuk fel, hogy ez a világ legjobb dolga, és többet ér, mint a Zenebutik. Még akkor sem, ha tulajdonképpen minden percét élveztük az utcai fogócskázásnak, bújócskának vagy gumizásnak. Elgondolkodtam azon, hogy vajon miért? Hát azért, mert a szüleink azt mondták, kell a friss levegő.
A természet több mint friss levegő, szükséges D-vitamin vagy „muszáj-kategória”
De mit gondol egy gyerek a friss levegővel? Mit gondol egy gyerek a természet szépségével? És mit gondol most, amikor annyi izgalmas elektronika veszi körül? Vajon hogyan lehet a mai fiatalokhoz közelebb hozni a természetet, ha ennyi idősen mi sem voltunk különbek?
Az biztos, hogy rálegyintéssel semmiképp. Végtére is az én szüleim sem adták fel, és ma már be sem lehet engem rángatni a parkokból, az erdőkből, a rétekből a lakásba.
Rájöttem ugyanis, hogy a természet több, mint friss levegő, szükséges D-vitamin vagy „muszáj-kategória”. A természeti környezetünk olyannyira a részünk, mint a karunk vagy a lábunk. Nélküle nem élhetünk teljes életet, nélküle nem tapasztalhatjuk meg a valódi nyugalmat, a stresszmentességet, a békét.
Marad hát a kitartó példamutatás, ahogyan azt a szüleim is tették és teszik, és nem csak viszem magammal a gyermekeimet, hanem állandóan zavarom is ki őket. Persze ez nem mindig sikerül, de azt hiszem, a mérleg elég jó irányba billen nálunk.
Hogyan legyünk „zöld” szülők?
Erre ösztönöz az Edisonplatformosok 20., utolsó előtti hírlevele is. „A legjobb iskola, amelyben egy ifjú ember megtanulhatja, hogy a világnak van értelme, a természettel való közvetlen kapcsolat” – idézik Konrad Lorenz neves ortopédus orvost, majd el is magyarázzák, miért. „A természeti nevelés alaptézise, hogy minden érték, ami a természet része.
Szülőként erre a tiszteletre, alázatra és belőle fakadó felelősségérzetre adhatunk példát a gyermekeinknek.
Mesélnünk kell az ok-okozati összefüggésekről: milyen környezeti következményekkel jár a kényelmünk, jólétünk, hogyan befolyásolják mindennapi döntéseink, hogy mindez fenntartható marad-e.”
De hogy ne járjunk úgy, mint az én szüleim, fogjuk is meg a gyermekeinket és „járjuk be velük a világot”. Akár csak egy bevásárlás erejéig is.
Legyünk természetfüggők!
A kiskamasz középsőmet gyakran elrángatom magammal, mondván, nem fogom elbírni a bevásárló szatyrot, hiszen gerincműtött vagyok (igen, egy kis érzelmi zsarolás néha nem árt), és séta közben minden firlefrancra felhívom a figyelmét: bogarakra, fényekre, rügyekre, életképekre, de a szemétre és a mocsokra is. Így máris adott egy csomó téma, amelyeken keresztül közelebb hozhatom hozzá a természet és az emberek kapcsolatának függőségi viszonyait, ahogyan a felelősségünket is.
A hírlevélben is valami ilyesmi áll: „Mert környezettudatos gyereket csak a természeti környezet kellős közepén nevelhetünk. Ha nem visszük őt rendszeresen a természetbe, nem magyarázunk neki fűről-fáról, állatokról, és arról, hogyan határozza a mi létünket az övék, ha nem szerez sok-sok személyes tapasztalatot, élményt a szabadban, akkor a környezet és az állatvilág védelmének jelentőségét sem fogja átérezni.”
Mi a város kellős közepén, a „nyócker-gettóban” élünk,
de ez sem tarthat vissza engem attól, sőt ez végképp nem tarthat vissza attól, hogy megtanítsam az enyémeknek a természet tiszteletének és szeretetének fontosságát.
Járunk is ki a parkokba, az állatkertbe, a városi tavakhoz vagy csak piknikezni. Mára már odáig is eljutottunk, hogy még szülinapi zsúrt is szívesebben tartottunk az Orczy-kertben, mint bárhol máshol. Mert a növények és állatok közelsége tényleg kicseréli az ember lelkét.
Ha pedig folyamatosan természetközelben vagyunk, előbb-utóbb teljesen újjászületünk. Adjuk meg ezt az esélyt a gyermekeinknek is. Ne legyünk lusták kimozdulni! A világunk annyira szörnyű, hogy nekik már most szükségük van a természet titkos, de elérhető erejére.
Fotók: Davida
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
