Timár-Sneider Zita pályakezdőként kezdett az Evosoft Hungary Kft-nél. 15 éve dolgozik itt, innen ment el 3 év szülési szabadságra. Zita bevallása szerint élete egyik legnehezebb időszakán van túl: a szülést követő depresszió után komoly kétségek és egy jó nagy adag megfelelési kényszer mellett tért vissza a munkahelyére. Hogyan fogadták? Milyen belső dilemmákkal kellett megküzdenie? Erről beszélt nyíltan egy céges eseményen és most megosztotta velünk is az útját.
Timár-Sneider Zita írása.
Ott álltam az új irodánk ajtaja előtt az első munkanapomon gombóccal a torkomban, és olyan dilemmákkal a fejemben, mint, hogy vajon el tudom-e végezni újra a munkámat? Képes vagyok-e még felelősen munkát vállalni? Fel tudom-e venni a fonalat? Szabad-e hibáznom? Elég vagyok-e ehhez a feladathoz? Elég jó vagyok-e egyáltalán?
Korábban én is találkoztam már olyan kisgyermekes szülőket beskatulyázó „bélyegekkel”, hogy a munkába visszatérő kismamák kevesebbet érnek, mint mások; az ő karrierjüknek már befellegzett; „alibiznek” és valójában nem is akarnak dolgozni; rájuk már nem lehet komolyan számítani. Régen én is ezt gondoltam, sőt, azon vettem észre magam, hogy ki is mondtam ezeket az ítéleteket.
Aztán hirtelen én is egy lettem ezek közül a kismamák közül. Visszatérve a munkába várt rám egy hullámvölgyekkel és meredek lejtőkkel tarkított út. Egy olyan út, ahol végül önmagamnak is sikerült bebizonyítanom, hogy ezek a fenti állítások nem igazak.
Marketing és kommunikációs koordinátorként mindig is nagyon pörgős munkám volt, ahol szinte sosem volt megállás. Időnként hegyeket mozgattam meg, képes voltam széttépni az elém ugró oroszlánt, és mindig volt mit intézni, szervezni és megoldani.
Úgy voltam vele, hogy ez biztos olyan, mint a biciklizés: újra bele fogok rázódni, csak még kell egy kis idő.
Néhány héttel az újrakezdés után már meg is kaptam az első komolyabb feladatot: felkértek, hogy szervezzem meg a soron következő céges nyári pikniket, ami nagyságra akkora volt, mint egy kisebb falunap. Ez lesz az én nagy visszatérésem – gondoltam. Csak fel kell frissíteni az emlékeimet és majd a rutin megold mindent.
Ám ez a rutin egyszer csak cserbenhagyott.
Ott álltam életem sok századik e-mailje felett, amit egymás után többször elolvastam. Legalább százszor ellenőriztem, hogy mindent jól írtam-e. Vajon jó címzetteket választottam ki? Nincs benne helyesírási hiba? Mégis mit vacakolok ennyit? Ez „csak” egy levél.
Majd sorra jöttek a rendezvénnyel kapcsolatos kérdések, a megoldandó nehézségek és a döntésre váró helyzetek, és egyre inkább azt éreztem földbe gyökerezett lábbal, hogy minden, ami korábban voltam, megsemmisült.
A rutin, a tapasztalat, a magabiztosság, és mindaz, ami biztonságot jelentett, nincs többé. Mi történt velem? Tényleg nem vagyok már jó semmire?
Elvesztettem a hitem önmagamban
Elkezdtem lefelé csúszni azon a bizonyos lejtőn. Küszöbön állt a második depresszióm, amibe nagyon nem szerettem volna belecsúszni. Azt hittem, segít, ha kapálózok, ha kompenzálok, és ha megpróbálok mindenkinek (is) megfelelni. Tévedtem. Minél jobban vergődtem, annál mélyebbre csúsztam.
Aztán amikor olyan mélyen voltam, hogy nem tudtam megválaszolni egy egyszerű, eldöntendő kérdést sem, azt mondtam, hogy ’ebből elég! Ennél én többre vagyok képes! Még nem tudom, hogyan, de innen nekem valahogyan fel kell állnom!
Felfedeztem (újra) az értékeimet
Három dolog volt, ami a mélypontomkor segített.
Az első, hogy elfogadtam a helyzetet, és nem küzdöttem ellene. Elfogadtam magam annak, aki vagyok. Egy édesanya, egy feleség, és egy evosoftos kolléga egy személyben. Beláttam, hogy sem én, sem a tudásom, sem a képességem nem lett kevesebb. A sikerhez egyetlen dolog kellett: az, hogy el is higgyem, hogy ezeket a feladatokat meg tudom csinálni.
Óriási segítség volt az is, hogy a gödör mélyén nem hagytak magamra. Számíthattam a csapatomra: a kollégáim összefogtak, és egyesített erővel mellettem álltak, segítettek és bíztattak, ami erőt és lendületet adott.
Ezt a lendület felhasználva pedig elkezdtem felfedezni azokat a tulajdonságaimat, amelyektől (újra) értékesnek éreztem magam, és amelyekkel édesanyaként lettem gazdagabb.
Anyaként ugyanis komolyan megedződtem a stressztűrésben és a váratlan helyzetek kezelésében. Jobban bánok az idővel, amiből anyaként szüntelen hiányt szenvedek. A gyereknevelés megtanított a stratégiai gondolkodásra, és arra is, hogy a napi teendők hogyan szolgálhatják a hosszú távú célokat.
Észrevettem magamon azt is, hogy anyaként sokkal empatikusabb lettem. Korábban én is hajlamos voltam arra, hogy ítélkezzek, vagy túl korán mondjak véleményt másokról. Mára ez változott. A beszélgetésekben ma már igyekszem aktívan jelen lenni, értően figyelni és ítélkezés helyett inkább kérdezni.
Ezek pedig mind olyan tulajdonságok, amikkel édesanyaként lettem még gazdagabb, és amelyeket sikerrel tudok alkalmazni a munkám során is.
A befogadó környezet sokszorosan meghálálja magát
Hálás és egyben szerencsés vagyok, hogy egy befogadó, elfogadó és a munka-magánélet egyensúlyát támogató környezetbe jöhettem vissza. Az evosoftnál nemcsak biztonságban érzem magam, hanem megtaláltam az utat az új élethelyzetemhez is.
Az evosoftnál rugalmas munkarendben dolgozunk, mindenkinek van lehetősége adott keretszámú Home Office-ra (átlag 3,5 nap / hét), ami nagyszerűen illeszkedik egy kisgyermekes édesanya élethelyzetéhez.
Megkaptam a lehetőséget, hogy fokozatosan térhessek vissza a feladataimhoz: előbb 4, majd 6 és végül 8 órás munkarendben.
Az első perctől kezdve ugyanazt a támogatást kaptam meg a betanulás során, mint egy újonnan érkező kolléga: kérdezhettem bármit, akár az alapoktól kezdve. A felettesemmel rendszeresek voltak a Growth Talk beszélgetéseink. Ezek olyan őszinte diskurzusok voltak, ahol ÉN, kifejezetten az én fejlődésem, a munkahelyi megéléseim és szükségleteim voltak középpontban.
Ezeken a beszélgetéseken lehetőséget kaptam arra, hogy az érzéseimről, a nehézségeimről beszéljek, amire tanács mellett együtt próbáltunk megoldást találni a főnökömmel és a csapattal közösen. Óriási ereje volt ezeknek az alkalmaknak, már csak azért is, mert biztonságban éreztem magam.
Első perctől kezdve azt éreztem, hogy ha megnyílok, és beszélek a gyengeségeimről vagy a félelmeimről, akkor ezt nem használják fel ellenem. Sőt, inkább támpontot adok ahhoz, hogyan tudnak nekem segíteni.
Ennek már lassan 3 éve, és azóta megalakult az evosoftnál a sokszínűségi program részeként egy kismamákat segítő munkacsoport, amiben örömmel veszek részt én is.
A munkacsoportban segítjük a szülési szabadságra készülőket, az otthonlévőket és a visszatérőket is. Az érintett kolléganőink bevonásával úgy alakítjuk a céges folyamatainkat, hogy a munkából ki- és visszalépéssel járó változások számukra minél könnyebbek, gördülékenyebbek legyenek.
Nagyon örültem annak is, hogy a szülési szabadságon lévőknek és a visszatért kolléganőinknek is lehetőségük van rá, hogy vállalati pszichológus segítségével támogatást kapjanak új élethelyzetük feldolgozásához. Akinek szüksége van rá, élhet ezzel a lehetőséggel.
A mai magyar munkaerőpiacon – sajnos – nem magától értetődő, hogy mindenkit ilyen befogadó, a munka-magánélet egyensúlyát több elemmel is támogató környezetbe várnak vissza.
A kismamákra sokan úgy tekintenek, mint komoly karriertörést elszenvedőkre vagy mellékvágányon járókra, holott csak a világ egyik legtermészetesebb dolga történik velük: gyermeket vállaltak. Ahogyan az is természetes, hogy a gyermeket nevelők egyszer visszatérnek a munka világába, fel akarják venni a fonalat és tovább építeni karrierjüket.
Egy anya ambíciói nem lettek kevesebbek csak azért, mert gyereke lett. Talán csak a hangsúlyok vannak máshol. Ám ha megadják számára a kellő rugalmasságot, hogy összeegyeztesse a munkáját és a magánéletét, az egyik leglojálisabb munkaerőként szívvel-lélekkel fogja végezni a feladatát.
Zita arra vállalkozott, hogy gyógyulási folyamata részeként másoknak is mesél a megéléseiről, depressziójáról, dilemmáiról, és arról az útról, amelyen felfedezte, hogy új anyai szerepe milyen értékes tulajdonságokkal vértezte őt fel munkavállalóként – ehhez egy belső céges formát választott, azonban ez az előadás elérhető az interneten is.
Nézd meg Zita inspiráló, személyes történetét bemutató előadását, ami nemcsak édesanyáknak szól.
Ugyanígy fontos ez a téma az ő párjaiknak, a még gyermekvállalás előtt állóknak és a munkáltatóknak is, akiknek nagy szerepük van abban, hogy milyen környezet várja a munkába visszatérőket.
Zita előadását egy céges eseményen itt nézheted meg:
Fotók: evosoft Hungary Kft.
Hasonló tartalmakat nálunk ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
