Már nem tudni, melyik volt az a pillanat, mikor Liza gyámoltalan kiscicából tűzokádó sárkánnyá változott. Talán mikor a férfi azt bizonygatta, hogy higgye el, valójában apakomplexusa van, és Lizára ráférne egy rendes elfenekelés.
Mile Judit novellája.
Liza izgatottan kapta fel a telefont, a kijelzőn a Gabi neve alatt rezgő telefonkagylóra tette ujjbegyét és mielőtt félrehúzta, maga elé mormolta, mint egy imát:
– Kérlek, csak mondd azt, hogy nem tudsz jönni.
Gabi hangja vidáman harsant fel a készülékből.
– Hali! Barátném, nyugodjál meg, kések egy kicsit, de oda fogsz érni a randira!
– Ne mondd, hogy randi! – tiltakozott erőtlenül Liza.
– Pedig jobban örülnék, ha arra vennéd igénybe a szolgáltatásaimat – jegyezte meg Gabi színpadias fontoskodással a hangjában.
– Ne csinálj nekem még lelkiismeret-furdalást is! Mi a baj, miért késel? – érdeklődött Liza, miközben behúzta az albérlet egyetlen szobájának ajtaját, ahol a kilencéves fia ült az ablak előtt. Kifelé bámult a világra, míg az vissza rá és nem értette egyik a másikat.
– Na, ki vele, miért késel? Nem muszáj jönnöd, ha gáz van! – jegyezte meg Liza, a visszautasítás kegyelmére várva.
– Tévedsz, ha azt hiszed, hagyom, hogy megúszd, mikor olyan abszurd hülyeségeket találsz ki, hogy netes hirdetéssel keresel anyát magadnak. Hát min fogok én szórakozni egész héten, mikor elég, ha csak rágondolok a randijaidra?! Szegény roki barátnédtól megtagadnál egy kis szórakozást? Bendegúzt, meg nincs az a pénz, amiért kihagynám – biztosította Lizát elszántságáról.
– Ennek örülök, de mentségemre szolgáljon, kellett a hirdetési kedvemhez egy üvegnyi bor adta bátorság, és ne terelj, nem válaszoltál! – állította le legkedvesebb barátnőjét Liza.
– Ó, nem akarod azt te tudni, hogy az előbb nyakig szartam magam, de már túl vagyok rajta, anyám elintézte. Szegény Jucika, hogy örült, amikor két évesen szobatiszta lettem. Ami azt illeti, ezt jól megszívta – a vonal másik végén Liza hallotta, amint Gabi az irónia könnyű leplét borítja súlyos bánatára. Mindenkinek kellene egy Jucika, állapította meg magában. És mindenkinek kellene járnia! – hallotta gondolatban a barátnőjét rátromfolni.
– Amint szalonképes vagy, gyere, várlak! Jöjjön, aminek jönnie kell! – búcsúzott Liza. Mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy a vele egykorú gyerekkori barátnőjét még tisztába teszi az anyja, mielőtt beállít, pontosabban begurul hozzá a kerekesszékében, hogy vigyázzon a gyerekére.
A találkozókat mindig ugyanabba a kávézóba szervezte. Könnyedén ragadta magával fantáziáját a helyiség kifinomult stílusa, meghitt melegséget árasztó hangulata, érzékeit úgy nyelte el, mint kapucsínója a könnyű habja alá merült barna cukrot. Mindig a tulaj, Péter állt a pultban, a késődélutáni órákban volt, hogy csak ketten töltötték ki a teret. Liza kedvelte, amikor kettesben voltak.
Péter nagyon jó fej volt, ismerte a nő találkáinak titkát. Mikor Péter rendelés nélkül, előzékenyen elétette kedvenc kávéját, Liza elengedett felé egy hálás mosolyt. Legalább a hely és finom kávé legyen rendben, gondolta és miközben várta a negyedik anyajelöltjét, az előző háromra gondolt. Mind csalódás volt. Talán ezért nem akaródzott ma eljönnie. Nem baj, majd Gabinak megint lesz min szórakoznia.
Megbánta már azt az alkoholgőzös hirdetést, de mire másnap törölte, már négy anyajelölt jelentkezett. Mióta az eszét tudta, mindig vágyott egy anyára. Mindhiába. Képtelen volt lemondani a jelentkezőket.
Ha lehet gyereket örökbe fogadni, miért ne lehetne egy anyát? Lízingelni – mint az egyes számú jelölt szerint. Aki ugyanolyan bőséggel adta volna szeretetét, amilyen szélesre tárul a fogadott gyermeke pénztárcája. Messziről sütött róla, hogy csaló, kizárólag Liza és férje, vagy családja anyagi helyzete érdekelte.
Mikor kiderült, hogy elég szerény körülmények között élnek, a nőnek halaszthatatlan sürgős dolga akadt, így gyorsan rövidre zárta a beszélgetést és távozott. Fizetés nélkül.
A kettest rendesen sajnálta. Eleinte. A nő végtelennek tűnő panaszáradatot zúdított rá, úgy érezte, belefullad jelöltje nyomorába, aki végig csak magáról beszélt, és egyszer sem kérdezett. Vakítóra fényezte önmagát, miközben azon siránkozott, hogy minden érdeme ellenére mégsem jó a családjának. Mire úgy érezte, elegendő mennyiségű problémát pakolt át Lizára, teljesen kiszáradt a szája. Felhörpintette kihűlt kávéját, aztán a mellé készített vizet, és sietősen a szájába tuszkolta a kávét kísérő kekszet is.
– Jót beszélgettünk, kedvesem, bármikor folytathatjuk! – mormolta fogai közt a kekszet ropogtatva, majd választ sem várva pattant fel székéből. Liza, mintha súlyos kövek alól kászálódna fel az egyoldalú társalgás fárasztó hallgatásából, csak a kettes jelölt távolodó hátának motyogta:
– Azt ki sem bírnám.
A kettes elégedetten, egy szellő reptette tollpihe könnyedségével libbent ki a kávézó ajtaján. Fizetés nélkül.
A hármas. Igen a hármas. Gabi végtelenül sajnálta, hogy nem láthatta a jelenetet. Késett, mint most a négyes. Liza a várakozás ideje alatt megértő beszélgetőtársra talált Péterben. Elmesélte neki, mit is akart ezzel az egésszel. Beszélt a fiáról, Bendegúzról, aki az Indul a bakterház főhőséről kapta nevét, mert tetszett Lizának a rosszcsont, bajkeverő karakter.
Elmesélte, hogy Ben nem lett rosszcsont, bajkeverő meg aztán végképp nem, mert ő más. Viszont tagadhatatlanul hős. Cserébe Péter is mesélt a terveiről, könyvekről, zenéről, művészetről. A magánéletéről szűkszavúan nyilatkozott, ha szóba került, mindig témát váltott, persze Liza nagyvonalúan úgy tett, mint aki ezt észre sem veszi. Mikor Liza a barátnőjéről, Gabrielláról beszélt, Péter szeme felcsillant.
– A páromat is Gabinak hívják – mondta érzékeny szeretettel a hangjában.
– Nahát, csak van valami közös bennünk – lelkendezett Liza, leginkább azért, mert újdonsült barátja végre kezdett megnyílni előtte. Mintha belépőt nyert volna Péter titkos kertjébe.
Nyílt az ajtó, egy 60 körüli férfi lépett be rajta. Mivel csak ketten voltak a kávézóban, a férfi határozottan a pulthoz lépett, ahol Liza ült, majd megszólította.
– Hölgyem, azt hiszem, rám vár, jöjjön, üljük le egy asztalhoz! – kérte a férfi, ellentmondást nem tűrő hangsúllyal.
– Kedves uram, ön biztosan téved – hárított szelíden Liza.
– De vár valakire, tudom, én küldtem az emailt. Jöjjön, elmagyarázom! – mondta a férfi, miközben a legközelebbi asztal felé intett a fejével.
Liza segélykérően nézett Péterre, aki bátorítólag visszakacsintott rá, miközben egy poharat törölgetett. A férfi gyorsan rendelt két kávét. Lizát meg sem kérdezte, mit inna. Liza láthatóan kezdte elveszíteni a türelmét, de akkor még biztosan megvolt, mikor kérdőre vonta a hármast, hogy miért vezette őt félre.
Már nem tudni, melyik volt az a pillanat, mikor Liza gyámoltalan kiscicából tűzokádó sárkánnyá változott.
Talán mikor a férfi azt bizonygatta, hogy higgye el, valójában apakomplexusa van, és Lizára ráférne egy rendes elfenekelés. Talán az, mikor a hármas gálánsan felajánlotta, hogyha annyira vágyik egy anyára, ő szívesen megszoptatja.
Igen, ez lehetett, mert Péter, amint meghallotta ezt, egy határozott mozdulattal felrántotta őt a székből, és azonnali távozásra szólította fel. A férfi még maradt volna. Végül Liza ragadta meg és dobta ki, mint azt a bizonyos macskát, nem mindennapi verbális kísérettel. Az biztos, hogy Péterrel jobban járt volna a pasi. Persze, fizetni ez is elfelejtett.
Mikor a négyes befutott, Liza örömmel nyugtázta, hogy a jelölt egy nő. Péter egy kávét és egy kapucsínót szervírozott eléjük. Kellemesen elbeszélgettek, Liza mesélt magáról, a hölgy is elmondta, hogy nyugalmazott óvónő. Jól ment az ismerkedés, egészen addig a pontig, míg négyes elkezdte mesélni pályaelhagyásának történetét.
Mára sikeres üzletasszony lett, MLM rendszerben működő termékértékesítéssel foglalkozik, ahova mindig szívesen várnak új értékesítőket. Lizát, mint gyermekét, szívesen várja csapatába, ami olyan, mint egy nagy család, ha elég szorgalmasan dolgozza ki a belét az ember lánya, és imádja az egyetlen istent, a pénzt. A négyes még fontosnak tartotta elmesélni, hogy amúgy is egyre több manapság a fogyatékos gyerek. Évről évre egyre több autista érkezik az óvodába, minek kínlódjon velük, amikor pénzt is kereshet.
– Akkor nem is tartanám fel tovább. Ne raboljuk egymás idejét feleslegesen – mondta Liza. Zavartan felállt, ezzel jelezve a hölgynek, hogy befejezte a beszélgetést.
– Elnézést, ha túl gyorsan zúdítottam magára ezt a fantasztikus lehetőséget, jöjjön el egy bemutatónkra, meglátja, nálunk megtalálja a számításait – hadarta győzködve a négyes számú jelölt.
– Mennem kell, nincs időm a számításaimat keresgélni, mert vár az autista fiam, akire a rokkant barátnőm vigyáz. Nem is értem, mit keresek még itt? – kérdezte csalódottan, inkább csak önmagától Liza.
A négyes elsápadt, zavarában köszönés és fizetés nélkül távozott.
Péter odalépett hozzá, átölelte.
– Nem megy neked ez a keresgélés. Remélem nem haragszol, de bemutatnék én is neked valakit, nemsokára itt lesz – egyszerre volt sejtelmes és vigasztaló a hangja.
Nyílt az ajtó, és belépett rajta egy csodás Adonisz. A férfiak eme kivételes példányáról – míg az a pult irányába lépdelt – Liza nem tudta levenni a szemét, aléltan bámulta, őrizte a látomást, hogy el ne tűnjön. Tekintete rátapadt a félistenre, miközben odasúgta Péternek, hogy ezért bizony kinyírja. Nem volt idő, hogy elöntse a pánik amiatt, hogy nem randizott már egy évtizede, meg a haja is hogy áll. Ott állt a csoda pasi, az oldalán egy hölggyel, az anyja lehetett, eddig a nőt észre sem vette. A pasi gyengéden megölelte Pétert és belecsókolt a nyakába.
– Csodás illatod van – búgta a fehér gallér mögé.
Péter válaszul egy szégyenlős puszit nyomott az arcára.
– Kit tisztelhetünk a hölgyben? – kérdezte az Adonisz, miközben Liza felé fordult.
– Egy nagyon kedves barátom, Liza – mutatta be Péter.
– Ő az édesanyám, és Gábor, a kedvesem – mutatott Péter a hölgyre, majd a férfira.
Gábor visszaindult a bejárat felé, kiakasztotta a zárva táblát, majd bezárta az ajtót. Liza a karján érezte Péter édesanyjának gyengéd érintését, kedvesen marasztalta.
– Azt hiszem, kedvesem, sok közös témánk lesz – mosolygott bátorítóan a hölgy Lizára, és visszaültette az egyik asztalhoz. – Tudna nekem segíteni? Mindennél jobban vágyok egy unokára, már lemondtam róla, hogy valaha lesz. Semmilyen elvárásom nincs, csak legyen. A fiam azt tanácsolta, adjak fel egy hirdetést, de úgy érzem, előbb beszélnem kell egy profival.
Az írás először a Felhő Cafén jelent meg.
Kiemelt kép: AdobeStock
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
