Klári a kávéautomatát nyüstölte az ebédlőben. Zörgött, szörcsögött, fújtatott a gép, de a hangzavaron át is hallotta a beszélgetést.
I.
Csak egy apró figyelmesség
– Hé, Robi! Amúgy ma Ilona névnap van.
– És?
– Nem viszel valamit az asszonynak?
– Dehogy! Minek? Majd azt mondom, hogy elfelejtettem. Egy ideig puffog majd, aztán úgyis megnyugszik.
Röhögnek.
– Én se szoktam nőnapra, meg anyák napjára se – egy harmadik hang mondta ezt. – Karácsony előtt is utalgatott feszt a Zsuzsi, de már untam. Mondtam neki, hogy vegye meg magának azt a csizmát, ha annyira akarja. Kinek van ideje ezzel foglalkozni, hogy találgassam, hogy mit akar, meg meg is vegyem?
– Hát ez az! Én is mondtam a feleségemnek, hogy nekem ez nem megy! Egyszerűen nem áll rá az agyam! Inkább adok pénzt. Virágot is vehet magának.
Röhögnek megint. Elkészült a kávé. Most már muszáj megfordulni.
– A nőknek majd erre is lesz ideje, meg kedve. Megcsinálják helyettetek. Ezt is – fűzte hozzá Klári.
A csoport tagjai egy pillanatra megilletődtek, aztán jelentőségteljesen összenéztek. A vigyort megpróbálták visszatartani.
Klári elindult az emeltre. Első lépcsőfok. Mi volt rosszabb? Második. Hogy hülyére veszik a társukat? Harmadik. Hogy a hátuk mögött nevetgélnek rajta? Még egy lépés. Hogy ennyire nem fontosak az érzései annak, akit állítólag szeretnek? Ötödik. Szeretik egyáltalán? Hat. Tisztelet? Az hol? Hét. Hogy ennyit se számít nekik a kapcsolatuk meg a párjuk? Nyolc. Hogy eszük ágában sincs még egy minimális örömszerzés vagy gondoskodás sem? Kilenc. Hogy ennyire fájdalmas egy apró figyelmesség? Tíz. Hogy tényleg nem feledékenyek, hanem tudatosan, előre megfontoltan szarják le a másikat? Tizenegy. A csalódás, hogy tényleg ilyenek? Ha nem hallja, el sem hiszi… Tizenkettő, tizenhárom, tizennégy… Talán az utolsó. Nyilván engem is csak kiröhögnek, hogy mit pattogok .
Felnőttek. Férfiak. Férjek. Családapák.
II.
Csak egy apró kívánság
Luca harmincas fiatal nő. Szingli. Régóta. Nem talál megfelelő partnert. A környezete folyton kérdőre vonja. Antiszociális? Leszbikus? Vagy feminista? Vagy milyen más baja van neki? Dani sem állja meg, amikor a buszon összetalálkoznak.
Dani harmincas fiatal férfi. Szingli. Régóta. Őt nem kérdezi senki, mikor lesz már családja.
Dani: De most tényleg, miért nem akarsz senkit?
Luca: Éppen akarnék, vagyis akartam, de hiába kerestem. Feladtam már egy ideje.
Dani: Nem túl magasak az elvárásaid?
Luca: Hogy értve? Én csak azt szeretném, ha emberszámba vennének.
Dani: Mondom, hogy túl magasak az elvárásaid.
III.
Csak egy munkanap
Már remegett a keze, ahogy reggel az iroda kilincse felé nyúlt. Gyűlölte az egészet. Erőt vett magán, muszáj dolgozni. Belépett. Az esernyőt betette a sarokba, még csöpögött. Tamás köszönés helyett:
– Remélem, nem ázott el a bugyid – és jelentőségteljesen végigmérte.
Kata elhúzta a száját.
– Jó reggelt.
– Naa, most miért van ilyen rossz kedved, Katika? Talán a rossz idő miatt? Vagy azok a bizonyos napok vannak?
Kata kifújta a levegőt. Inkább nem mondott semmit. Leült az asztalánál, munkához látott. Snitt.
Ernő, az irodavezető súlyos mappát tesz az asztalára.
– Húsom, ezt kellene átnézni, hogy mi határidős… Amíg magyaráz, kezét Kata hátához teszi, és lassan lefelé csúsztatja. A feje is túl közel van Kata arcához. Érzi a savanyú leheletét. Kata előrébb dől, de a kéz követi.
– Naaa, miért vagy ennyire feszült? Kata nem válaszol, félti az állását. Ernő végre magára hagyja. Snitt.
Tamás és Ernő hangosan beszélget. Elég szívás, hogy a nők hüvelye kinyúlik szüléstől, aztán már csak lötyöghetünk benne.
– Katika, neked hány gyereked van?
Kata úgy tesz, mintha nem hallaná. Snitt. A folyóson szembe jön vele Ernő, és átkarolja a derekát, mintha enélkül nem tudná kikerülni. Kata nem tud távolabb lépni, szűk a folyosó. Snitt.
Tamás mögötte áll az ebédlőben a sorban. Túl közel. Magyaráz, hogy hány randija volt, és hány nőt vitt fel a lakására. Kata hátrál, de előtte is állnak. Kiáll a sorból oldalra. Tamás újra túl közel lép. Tamás részletezné az élményeit.
– Ez engem igazából nem érdekel – Kata.
– Jaj, milyen vagy, csak barátkozni próbálok – Tamás. Snitt.
Munkaidő végén Kata lehajol az esernyőért, Tamás váratlanul végigsimít a fenekén. Kata kiakad.
– Ne merj még egyszer hozzámérni! – Tamás nevetgél.
– Most mi bajod van Katika? – Ernő is felkapja a fejét.
– Mi történt?
– Tamás a hátsómat fogdossa. – Kata.
– Dehogyiiiis, csak véletlen volt, én észre sem vettem. – Tamás vigyorogva.
– Most miért kell ilyen hangot megütni, Katika? Miért kell kiabálni? Hát nem voltunk egész nap kedvesek veled? – Ernő rosszallóan.
Kiemelt kép: Freepik
Független magazinként nem áll mögöttünk egy médiacég sem. Ez nagy szabadságot ad abban, hogy olyan témákról is írhassunk, amelyekkel mások nem foglalkoznak. Fennmaradásunkhoz szeretnénk megtalálni azt a 300 olvasónkat, akik havonta 2990 Ft rendszeres támogatással segítenek megteremteni a magazin alapvető költségeinek fedezetét. Leszel Te az egyik támogatónk?
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
