Erzsi mama ránézett a fényképre, ami előtte hevert az asztalon, melyen Pista bácsival hekket ettek a Balatonnál, fürdőruhában. Olyan fiatalok és boldogok voltak a képen, na meg persze rugalmas testükön jól állt a nyári barnulás.
Hová tűnt az elmúlt ötven év?
Törteli Eszter író, coach, önismereti tréner írása.
Hetvenkilenc éves volt, ősz haját rövidre vágatta, kezein viselte a dolgos évek ráncos nyomát. A jegygyűrűjét nem vette le 49 éve, szinte ráforrt az ujjára.
Sosem volt még egyedül, s nem is gondolt arra, hogy egyszer így kelljen élnie. Pistával mindig ott voltak egymásnak, szerelemben, boldogságban, egészségben, betegségben.
Három gyermekük mind külföldön élt már, de jól is volt ez így, itthon ma fiatalként boldogulni nagyon nehéz. Évente egyszer látta őket, olyankor mindenki hazajött. Most a temetés hozta össze a világutazókat. Erzsi döbbenten látta négy unokájának növekedését, akik még magyarul sem beszéltek, Erzsi mama pedig csak egy ismeretlen kedves néni volt a számukra.
A ház vészesen üresen csengett, szinte vágta a dobhártyáját. Elindította hát a recsegős rádiót, amiből megtudta, hogy újabb veszélyek várnak rá, ha nem jó helyre szavaz. Inkább lekapcsolta, és arra gondolt, hogy neki már úgyis mindegy. Néha úgy gondolta, jobb is lenne, ha véget érne ez az egész.
A hűtőben egy rúd párizsi, meg három szelet kenyér. Ezt kellett beosztani a hónap végéig, mert minden megtakarítását elvitte a temetés.
Az utolsó pár hónapban Pista már csak feküdt, és arra sem emlékezett, hogy Erzsi kicsoda. Szörnyű volt végignézni a szenvedéseit, közben látni, ahogy még életében eltűnik belőle minden közös emlék. Az egykor erős férfi már csak egy csontsovány, üres porhüvely volt. Erzsi az utolsó percig fogta a kezét, hiszen a holtomiglan-holtodiglannak jelentése van. Vagyis már csak volt.
Kiment a kertbe, s megpróbált fát vágni a kisbaltával. Egész jól ment már neki, meg kellett tanulnia mindent egyedül csinálni, amíg ápolta beteg férjét.
De most hogyan tovább? Felnézett a szürke égboltra, s letette a kisbaltát. A farönkre ülve, arcát kezeibe temetve zokogott.
– Minek nekem élet? – mondta ki hangosan a belül gyötrő fájdalmas igazságot.
Úgy érezte nem maradt senkije és semmije. A kicsiny omladozó házat egyedül kell fenntartania a szánalmas kis nyugdíjából, s a mentsvárat egyedül a templom, Isten hangja jelentette még vasárnaponként. De amióta a pap politizálni kezdett, oda sem ment szívesen.
Nem tudni mennyi idő telt el, de lassan sötétedni kezdett. Bement a házba, s begyújtott a kiskályhába. Belebámult a tűzbe, s meredten nézte a lángok, szikrák táncát, ahogy lassan felemésztik a fahasábokat, s elpusztítanak mindent, ami egykor szép és egész volt. Pont, mint az élete.
Már rég be kellett volna zárnia a kályha ajtaját, de nem tudott szabadulni a látványtól, szinte hipnotizálta a tűz narancssárga tánca. Lefeküdt az ágyba, bevette a legerősebb gyógyszereit, és mély álomba merült.
A helyszínelők másnap a leégett házban nem találtak idegenkezűségre utaló nyomot, a halál oka valószínűleg füstmérgezés.
Erzsi mama már Pista bácsi mellett pihent. Már nem fájt neki a magány, és nem érezte többé a kilátástalanságot. Holtomiglan-holtodiglan.
nyitókép: Adobe stock
Független magazinként nem áll mögöttünk egy médiacég sem. Ez nagy szabadságot ad abban, hogy olyan témákról is írhassunk, amelyekkel mások nem foglalkoznak. Fennmaradásunkhoz szeretnénk megtalálni azt a 300 olvasónkat, akik havonta 2990 Ft rendszeres támogatással segítenek megteremteni a magazin alapvető költségeinek fedezetét. Leszel Te az egyik támogatónk?
