Szia Apa
Soha nem mondtam el ezt neked, de a nagymama halála után hónapokig azt éreztem, hogy jelenléte körülölel. Minden szélben meglibbenő függöny mögött felsejlett az alakja, derékig érő varkocsba font copfja. Álmomban rendszeresen láttam, ahogy apró madárteste egy ablakban egyensúlyoz, de a repülés előtti ponton mindig felébredtem. Éber állapotban gyakran éreztem egy apró kéz melegét a jobb vállamon, először tétova mozdulattal a vállamra simult, majd néhány másodpercre az egész jobb oldalamat különös melegség öntötte el, de mire megérthettem volna, mi ez, már el is múlt, mintha meg sem történt volna.
Az évek során ezek az érzetek elhalványultak, és helyettük a nagymama a mindennapi élet olyan mozzanataiban találta meg helyét, mint például a rántott hús sütés.
A klopfoló csillag alakú lenyomata, a nyers hús édeskés szaga prousti emlékként repít vissza a konyhájába.
Érzékszerveimet átjárja a lábasban fortyogó forró zsír, és hallom, ahogy nagymama vékonyka hangon kiszól a konyhából, gyere, anyukám, épp most sül ki a hús, mán eheted is.
Leülök a kisasztalhoz, lábam alatt cuppan egyet a ragacsos linóleum, könyököm rátapad a viaszkosvászon terítőre.
Itt van aranyos, egyed gyorsan, ennél jobbat nem kapsz a legjobb étteremben sem, abban biztos lehetsz, és egy lecsorbult szélű tányéron elém teszi a hajszálvékonyra klopfolt húst: egyé anyukám, kenyeret vagy savanyút kérsz-e hozzá. Látod kisfiam, csak így jó a rántott hús, hajszálvékonyra klopfolva és disznózsírban sütve, na mongyad, ugye milyen jó.
És én két ujjam közé szorítom az aranybarna húst, orromat megcsapja a frissen sült panír szaga, ujjbegyem fénylik a zsírtól. Hagyom, hogy a számban szinte rágás nélkül elolvadjon a falat, miközben a nagymama totyogó lépésekkel járja be az asztal-sparhelt-mosogató szentháromságát, újra meg újra, ráncos kezén a májfoltok panírdarabkákkal keverednek, és ahogy az alpakka húsvillával kiemeli az elkészült szeletet a forró zsírból, keze megremeg.
Segíthetek valamit Mama, kérdezem, de ő csak legyint, hogy jaj, aranyos, örülök, hogy itt vagy, csak egyé szépen, van elég, a mosogatóban már egy kisebb hegyet formáznak a koszos edények.
Aztán a nagymama tétova mozdulatokkal, de nagyokat nevetve meséli el legújabb kalandjának történetét, hogy egy Nők Lapja hirdetés alapján megtalálta régi szerelmét, a Miskát és, hogy az milyen drága jó ember, inkább mégis azt kellett volna választanom, nem pedig azt a vén gazember nagyapádat aranyos, mennyivel jobb életem lehetett volna mellette.
És amikor azt mondom neki, hogy de mama, akkor most nem lennének fiaid, és nem lennénk mi, unokáid sem, erre egy könnyed vállrándítással és nevető szemekkel csak annyit mond, hát lennének akkor más gyerekeim meg más unokáim, aranyos.
Én pedig döbbenten nézem ezt a kis galambszerű asszonyt, hosszú fehér copfját tarkóján kontyba csavarta, gömbölyű hasán feszül a műszálas, kötött pulóver, hogy neki ez ennyi, hogy akkor nem én enném most a rántott húst, hanem egy másik unoka, de neki talán jobban alakult volna az élete, talán Miska nem lett volna vadember, talán Miska gondoskodott volna róla, talán jobban megértette volna őt és a betegségét is, talán mégis Miska volt az igazi.
Te mindig azt mondtad apa, hogy neked anya volt az igazi és az egyetlen. Számodra nem volt nála jobb és szebb, de mégsem tudtad megtartani. Mégis elhagyott.
A válás utáni időszakban, amikor te hordtál Budapestre fogszabályzásra, gyakran beszéltél anyáról. Ültünk a fehér zsiguliban, és te néha istenítetted, de főként szidtad őt.
Minek anyádnak az a sok pénz, mire költ annyit, biztos csak magára meg „arra az alakra”. Na, azt leshetitek fiam, hogy belőlem egy fillért is kihúzzatok, én nem fizetek többet az kurvaisten, mert úgyis csak elverné azt is. Maradt volna velem a seggén. Örülhet neki, hogy a kibaszott drága fogszabályzást kifizetem, érné be legalább annyival.
Anyánál csak Tamást szidtad jobban, gyűlölted anya új pasiját, a nevét sem lehetett kimondani előtted, évtizedekig trónolt hatalmas fehér elefántként az Anyával kapcsolatos beszélgetéseink kellős közepén, láthatatlan és megkerülhetetlen volt egyszerre.
Hogy állhatott anyád össze egy ilyen senkiházi szaralakkal, mit lát benne, mit ad neki ez a cigányképű, amit én nem adtam meg, faggattál szinte minden autóút során, de nem tudtam neked válaszokat adni, hiszen én magam sem értettem, hogyan került az életünkbe Tamás, egyik napról a másikra.
A válás idején Anya gyakran volt szomorú, de kiskamaszként abban reménykedtem, hogy most majd végre csak az enyém lesz, na jó, meg a Lottié, és akkor egyszer csak felbukkant ez a pasas, aki utána állandóan nálunk volt, és egy idő után a dolgaimba is belepofázott.
Nagyon hosszú időbe telt, mire elfogadtam Tamás jelenlétét Kati mama házában, de nem mondtam neked semmit, mert nem akartam cinkosod lenni a gyűlölködésben.
Budapesti kirándulásaink fénypontja a Bécsi söröző volt. Az első alkalommal éppen foghúzás után vittél oda, mintegy kárpótlásként, én Canada Dry gyömbért rendeltem, te egy korsó Gössert, és mindketten borjú bécsit.
A kétoldali érzéstelenítő hatása még nem múlt el, állkapcsomban ezernyi hangya nyüzsgött egyszerre, és szívószállal próbáltam meginni az üdítőt úgy, hogy ne csorogjon ki aranyló buborékokban szám zsibbadtan lefelé konyuló sarkában.
A bécsi szelet lelógott a tányérról, csupán egy gerezd citrom járt hozzá köretként. Késsel és villával aprócska darabokra vágtam a borjú bécsi egy részét, és nyelvemmel a szájpadlásomra tapasztva próbáltam elszopogatni a belváros legjobb rántott húsát.
Kérdezted, na milyen, mondtam, isteni, csak hát a novocain meg a zsibbadás, meg a kihúzott fogak helyén a lüktetés, meg az állkapcsom. Akkor hirtelen a gyomrom enyhén görcsbe rándult, hogy csak légyszi ne mondd most azt, hogy márpedig addig innen fel nem állsz, amíg mindent meg nem eszel, mert iszonyatosan nagy volt a bécsi szelet, és rettentő lassan haladtam vele.
De nem mondtad, hanem megnyugtattál, hogy majd elcsomagolják, aztán viheted anyádnak, ami megmarad.
Ma este én is rántott húst sütöttem. Nem karajt disznózsírban, nem borjú bécsit Canada Dry-jal, nálunk pulykamell sül bő olajban. Ahogy a hajszálvékonyra klopfolt, aranyló rántott szeletre citromlevet csorgatok, megjelenik előttem a Bécsi söröző retró berendezése. Vajon létezik még ez a hely?
Ahogy az első falatot a számba teszem és hagyom, hogy a hús lassan ízt eresszen a szájpadlásomon, látom, ahogy nagymama a konyhában kotorászik, és az ütött-kopott kislábasban felhabzik a disznózsír.
A második falatnál már halványul a kép, és ahogy a harmadikat tűzöm a villámra, már visszatérek ide, az én családomhoz, és hallgatom, ahogy jóízűen falatoznak, és elképzelem, ahogy az aranyló panír finom szövete összeköti családom múltját és jelenét.
Konkoly Éva szerzőnk is az Állítsátok meg Terézanyut és a nemrég megjelent Kovácsné kivan c. bestseller írójának, Rácz Zsuzsának hamarosan újra induló írói kurzusát végezte, ahol mindenki megtalálhatja a maga hangját és elmondhatja a saját történetét, ahogy tette ezt Éva is. #ajánló
A novella eredetileg a Felhő Café oldalán jelent meg.
nyitókép: Freepik
Hasonló tartalmakat nálunk ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
