Minél idősebb vagyok, annál inkább nem hiszek a véletlenekben. Illetve nyilván azáltal is, ahogy tapasztalom nap mint nap, hogy hogy tényleg mennyire nincsenek véletlenek. Fábián Bori se véletlenül írt rám pár héttel ezelőtt. Beszélgetésre invitált, pár olyan dolgot akart megmutatni, átadni nekem, mint a kronobiológiai elemzést, ami az ő életét már megváltoztatta. Picit szkeptikusan, de mégis kíváncsian mondtam neki igent. Az elemzés a szó pozitív értelmében sokkolt. Aztán a találkozásunk is. Amit Bori tud és ad, az nem hétköznapi. Ezért mindenképp szerettem volna bemutatni nektek őt, kedves olvasók, egy újabb nőt, akit az anyasága terelt az ő igazi útjára.
Mi a te… ne foglalkozásodat mondjunk most, szerintem jobban illik ehhez, amit te és ahogyan csinálod, a hivatás szó. Vagy tudod mit!? Szimplán így kérdezem: mit csinálsz te most?
Huh, nem könnyű megfogalmazni röviden. De ha mégis kellene, akkor úgy mondanám, hogy az évek során sok alternatív eszközt volt alkalmam kipróbálni, tapasztalni és ami igazán hívott, ami nekem sokat segített, azt meg is tanultam. Ezekkel az eszközökkel segítek most másoknak – főleg anyukáknak – jobban lenni.
Mesélted, hogy pár éve még multis környezetben dolgoztál, teljesen más területen. Hogy jött ez a spirituális irány a te életedbe?
Ez így van, nagyon sokáig az volt az életem és nagyon élveztem is, majd 2013-ban a kisfiam születése után szépen, finoman, lassan ugyan, de éreztem, hogy valami más az, ami húz (szó szerint éreztem és érzem ezt a mai napig) aztán egyre konkrétabban jöttek a jelek, a segítők, az érzések, majd alakult úgy, hogy ma már ez az a hivatás, amit igazán, szívből és teljes boldogsággal csinálok. Ami egyébként az életfeladatom is, segíteni másoknak abban, hogy felismerjék az élet értékességét, az élet továbbadásának tiszteletét, ez pedig ott kezdődik, hogy Ők jól vannak.
Sokaknál látom, hogy miután gyermek érkezik az életükbe, miután anyák lesznek, egész más irányt vesz az életük. Másba kezdenek – nyilván megváltozik az életünk a gyerek miatt, de hoznak is valamit, ami miatt mi is megváltoztunk. Te ezt hogyan érzékelted magadon?
Igen, mert valóban megváltozunk, és a legtöbb esetben jó irányba. Egyrészt azt gondolom, hogy azzal, hogy anyává – szülővé – válunk, egyben jobb emberekké is. Sokkal empatikusabban, türelmesebben, megértőbben és elfogadóbban vagyunk része a nagy egésznek, mint előtte.
Véleményem szerint nincs más „iskola” mint a gyerekvállalás arra, hogy ezekben fejlődjünk. Ha másért nem, a gyerekünk miatt változunk, hogy jobb anyukája (vagy apukája) tudjunk lenni. Nálam is így kezdődött. Sokan pedig azért váltanak, mert a darálós multi környezet mellett nem tudnak rugalmasak lenni vagy annyi időt a gyerkőccel tölteni, amennyit szeretnének. Persze itt általában van egy anyagi kompromisszum, de a legtöbb esetben mérlegelnek az anyukák és inkább a több minőségi időt választják a gyerekekkel.
Másrészt sok esetben felébred az emberekben az az igény, hogy valami ÉRTÉKET teremtsek vagy adjak. Amitől szebb lesz a világ, amitől könnyebb lesz az embereknek. Ugye jönnek itt akár a praktikus babaholmik, ápoló szerek vagy kiegészítők manufakturális készítése, aminek szintén saját tapasztalat az alapja. És jellemzően milyen szuper termékek ezek! Szóval fejlődnek, és haladnak az úton az anyukák, és én maximálisan abban hiszek, hogy valami ilyesmi tevékenység a teljesség érzéséhez elengedhetetlen. Hogy minden nap tegyünk valami olyat, amitől jobb lesz a világ.
Amikor a családomnak megcsináltad a kronobiológiai elemzést, sok kérdésemre választ kaptam. Napokig dolgoztam fel a hallottakat. Neked milyen volt ez az „aha” élményed anno?
Uh, még mindig hidegrázós. Meghatározó élmény a mai napig. Előtte nekem már volt többször igényem arra, hogy valamilyen úton módon jobban megismerjem – először is – magam és próbálkoztam is ilyen-olyan eszközökkel, de a kronó a maga jó értelemben vett egyszerűségével, átláthatóságával egyből betalált. Aztán emlékszem, már a tanulása közben voltak olyan éjszakák, amikor alig aludtam, mert egész éjjel járt az agyam, számolgattam, kalkuláltam. Mindent és mindenkit meg akartam érteni a környezetemben, szülők, tesó, nagyszülők stb. Vitt az adrenalin. Nekem anno az volt a nyomógombom, hogy a gyermekemet jobban értsem…
Ha érdekel, hogyan sikerült Borinak közelebb kerülni a kisfiához, akkor kattints ide.
Kiemelt kép: Jólszeretem.hu
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
