Újrakezdésből újrakezdésbe. Tulajdonképpen így lehetne a legjobban jellemezni a Firenzében élő Kiss Eszter karrierjét. Olasz férje miatt költözött ki néhány éve, ahol alkalmazotti munkát nehezen találva – idegenvezetőnek tanult. Tapasztalatait egy könyvben is megírta, amit hamarosan olvashattok is – tanulhatunk lendületéből!
Kiss Eszter, akit ma már sokan a Hello. itt Firenze oldala révén ismernek Magyarországon, még itthon ismerkedett meg olasz férjével: akkor valószínűleg nem gondolta volna, hogy néhány év múlva Itáliába költözik a férfival és Firenze szépségeit mutatja majd meg turisták ezreinek a város lakójaként.
Férje külföldi kiküldetésbe érkezett egy amerikai vállalathoz hazánkba, így találkozhattak Kecskeméten.
„Amint elindult a kapcsolatunk, ő visszaköltözött Olaszországba, ahol egy nagyon jó álláslehetőséget kapott. Ekkor elindult egy jó pár éves távkapcsolat. A későbbi férjem a munkája révén rengeteget utazott az egész világon. Ez nem engedte meg, hogy családja legyen. Én tehát maradtam Magyarországon, ő kint, így éltünk néhány évig” – emlékezik vissza Eszter. Egy idő után azonban Észak-Olaszországban, férje akkori otthonában kezdték meg közös életüket.
Férje családjának túlzott közelsége, a bár gyönyörű, de mégiscsak falusi környezet nem segített megtalálni a helyét. Megérett Eszterben a gondolat, hogy így ez nem megy tovább.
„A férjem kapott egy álláslehetőséget Firenzében: így kötöttünk ki itt” – mondta Eszter.
Teljes újrakezdés rögtön kétszer
Közös kisfiuk még Kecskeméten született, nyolchónapos volt, amikor mgérkeztek az olasz városba, ahol ott élő családtagok, barátok, ismerősök hiányában csak magukra számíthattak.
Élete egyik legnehezebb időszakaként emlékszik vissza erre: senkit nem ismert a városban, nehezen igazodott ki a mindennapokban, és sokszor volt kettesben egy csecsemővel.
– Firenze valóban a világ egyik legszebb városa, de az újrakezdés, mint mindenhol külföldön itt is nehéz volt. Lépésről lépésre kezdett kialakulni az életünk: amikor a kisfiam óvodás lett, szinte a véletlen folytán megtaláltam álmaim állását. Egy amerikai diákokat vendégül látó firenzei egyetemen dolgoztam kulturális koordinátorként.
Angol szakon végeztem, jól beszélek angolul, a feladat az volt, hogy kulturális, gasztronómiai programokat kellett szerveznem az amerikai diákoknak – emlékszik vissza Eszter. Ez azzal járt, hogy a városban kellett felkutatni az amerikai diákoknak izgalmas programlehetőségeket: rendkívül izgalmas időszakként emlékszik rá, de másfél év után átszervezték a részlegüket és nem hosszabbították meg a szerződését.
– Ott álltam harminckilenc évesen és nem tudtam, mit fogok csinálni. Olaszországban állást találni nem könnyű, nem kergetnek határozatlan idejű szerződéssel senkit, még akkor sem, ha van egyetemi diplomád és jól beszélsz angolul és olaszul – mondja.
Ekkor jött rá, hogy most jött el az ideje annak, hogy a saját lábára álljon – a férje pedig beíratta egy szuperintenzív idegenvezetői képzésre, amelyről úgy gondolta, jó lenne Eszternek. 5 és fél hónap alatt 800 órából állt ez a kurzus, ami őt nagyon is érdekelte, ugyanakkor elsősorban művészettörténeti előképzettséggel rendelkezőknek állították össze, így rajztanárok, történészek és művészettörténészek közé cseppent anélkül, hogy a beiratkozáskor tájékoztatták volna, mit vállal.
– Két-három hét után vált ez világossá, látszott, hogy ez nekem nagyon magas, főleg olaszul. El kellett döntenem, hogy vagy elbukom a 2200 eurót, amibe a tanfolyam került, vagy beleállok és utolérem a többieket. Nagyon nehéz volt, rengeteg kihívást jelentett – meséli Eszter, aki folyamatosan azért dolgozott, hogy lefaragjon hátrányából.
Sikeres vizsgával is zárta a tanfolyamot, de ekkor is tudta, hogy sokat kell még tanulnia – ráadásul az idegenvezetői munka állandó tanulást is jelent.
Firenze arcai – magyaroknak
A tanfolyamon nem egyedüli külföldiként vett részt: ez nem csoda, Firenze nemzetközi város, sok külföldi él ott, évente pedig 10 millió turista látogatja a várost. Vannak egyes nyelvek, amelyek Eszter megfogalmazása szerint aranyat érnek: a magyar vendégek nem biztos, hogy beszélnek olaszul vagy angolul, nekik jó, ha van olyan szolgáltatás, amit megértenek anyanyelvükön. Vendégei is 99 százalékban magyarok.
– Amikor elkezdtem idegenvezetőként dolgozni, olaszul végeztem a munkám, és menet közben próbáltam megismertetni magam Magyarországon is. Nagy kihívás volt olaszul idegenvezetőnek lenni, nagyon élveztem, de
ahogy egyre jobban megismertek Magyarországon, megváltozott az arány, szinte csak magyarokkal, főleg egyéni vendégekkel dolgozom.
A Covid előtt amerikai vendégeim is voltak, őket is kedveltem, nagyon aranyos közönség – mondja Eszter, aki idegenvezetőként meglepő módon pozitívan emlékszik vissza a pandémia időszakára.
– 2020 életem egyik legjobb éve volt, nem azért, mert rengeteget dolgoztam vagy nagy anyagi bevételeim voltak. Mivel megváltozott az egész világ, azt gondoltam, a turizmusban dolgozóknak is flexibilisnek kellett lennünk, új utakat keresve. Ezt abszolút megéltem, az egész világ Olaszországra figyelt, amikor Európába betört a járvány.
A Facebook-oldalamon kezdtem el tudósítani erről az időszakról, olvastam szakértői véleményeket, kerekasztal-beszélgetéseket, híreket, ezeket lefordítottam és továbbadtam.
A magyarok kíváncsiak voltak, hogy éli meg ezt egy itt élő a hétköznapokban. Ez elűzte az unalmam is, és annyira sok munkát adott, hogy szinte minden nap megkeresett egy magyar tévé, hírcsatorna vagy újság.
Fejest ugrottam egy más világba, volt, hogy kétmillió embernek beszéltem a rádióban egy reggeli műsorban. Egészen új dolgok érkeztek az életembe – sorolja Eszter.
Előadások a jelenről és a régmúltról
Emellett benne volt az is, hogy megossza idegenvezetőként szerzett tudását másokkal, így ingyenes online előadásokat tartott, amelyek rekord látogatottsággal zajlottak. A sienai pestisjárványról vagy a reneszánsz Firenze higiéniai helyzetéről egyaránt beszélt a hallgatóinak. A 15 ezer követővel rendelkező Facebook-oldalának ismertségét is nagyban megdobta az, hogy ilyen aktív volt ekkoriban az interneten.
Nagyon gyakran lesznek Facebook-követőiből vendégek is: Eszter szerint velük egészen más bejárni Firenzét. Van köztük valamiféle cinkosság, a személyesebb posztoknak köszönhetően szinte már ismerősként, barátként köszöntik oldalának követői. Előadásai részleteire is gyakran emlékeznek.
Eszter nemrég tért haza New Yorkból, ahol családjával nyaralt: ennek kapcsán kíváncsiak voltunk arra is, ha ő utazik, mennyire kapcsolja ki önmagában az idegenvezetőt – és hogy mit tart fontosnak munkájában idegenvezetőként.
– Karl Bühnert idézném: az emberek elfelejtik, amit mondasz és elfelejtik, amit teszel, az egyetlen, amire emlékezni fognak, az az, hogy milyen érzéseket váltottál ki belőlük. Amikor ezzel az idézettel találkoztam, azt mondtam: bingó, ez az.
Az én célom az idegenvezetéssel az, hogy az emberek jól érezzék magukat.
Akik ide jönnek, azok nyaralnak, nem egy művészettörténeti szakelőadásra akarnak beülni vagy végig rohanni az Uffizzit. Nem akarnak aránytalan fizikai megterhelést, előre meghatározott programterv szerint.
Van, hogy listával érkeznek a vendégek, ilyenkor azt szoktam mondani, tegyék el ezt a táska mélyére.
A célom az idegenvezetéssel, hogy közös, életre szóló élményünk legyen együtt. Ők, én és Firenze.
Öt perc után látom, kinek mi érdekes és mennyi az, amit be tud fogadni, mi lesz számára a megfelelő arány. Ez mindig más. Leginkább egyéni vendégekkel dolgozom – volt, akivel nem néztük meg a dómot, mert a parfümök érdekelték, ezért inkább elmentünk három parfümériába.
Voltak olyan vendégeim, akik csak vásárolni akartak, és olyanok is, akik mindent meg akartak nézni, vagy épp beszélgetni akartak a mindennapi firenzei életről.
Firenzének rengeteg rétege van, mint egy hagymának, olyan rétegeket lehet róla lefejteni, amire az ember nem számít. – emeli ki Eszter.
– A célom megtalálni azt az egyensúlyt, ami nem fárasztja el őket, hanem feltölti. Megismerik a várost, hallják a történeteit, ami felkeltheti az érdeklődésüket egy mélyebb megismerésre de nem marad el a gasztronómiai élmény sem egy kávéval, fagyival, ebéddel. A kapcsolódást pedig a jó hangulatú, néha valóban mély beszélgetések biztosítják – foglalta össze hitvallását.
Amikor ő utazik, szívesen támaszkodik kollégái tudására, szereti tudni, mi az, ami körbeveszi, látja az óriási hozzáadott értéket abban, ha idegenvezetővel fedeznek fel valamit.
Érzések, élmények novellákba öntve
Azt hihetnénk, hogy Eszter ezen a ponton már teljesen megtalálta mindazt, amiben kiteljesedhet, azonban még innen is talált utat a fejlődésre. Szeptember 13-án jelenik meg első könyve, a Hello. itt Firenze és ami mögötte(m) van, amelyben szinte magát írta meg.
– Aggódva írtam meg az első olyan bejegyzésemet a Facebookra, ami nem Firenzéről vagy Toszkánáról szólt, hanem érzésekről, amelyek engem ezekhez a helyekhez vagy épp régi emlékekhez fűznek. Meglepve vettem észre, hogy kiugróan magas a kedvelések száma az azóta született összes ilyen jellegű bejegyzésnél, de valahogy nem akart egy kerek sztorivá összeállni az egész. Egy kedves pszichológus vendégem javasolta, hogy akkor miért nem állítok belőlük össze egy novelláskötetet? Ez történt – osztotta meg velünk Eszter első kötetének születését.
A novellák épp annyira mutatják be őt, mint amennyire azokat a tájakat, amelyeken megfordul és amelyek megérintik: firenzei mindennapjai vagy külföldi utazásai mellett régi emlékei is fel-felvillannak a novellákban.
A kötet megjelenése kapcsán Magyarországra is látogat majd, a 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál mellett más helyszíneken is dedikálja a kötetet.
Ha már Magyarország, akkor megkérdeztük Esztert arról is, hol érzi magét otthon manapság. Elárulta, hogy olasz állampolgárságot nem igényelt, és eddig, ha a vendégei azt kérdezték, már olasz-e, kategorikusan mondott nemet.
– Idén elkezdtem gondolkodni azon, hogy a 12 év, amit itt leéltem, már kétségkívül hatással van rám. Az olasz mentalitás, életfelfogás teljes mértékben az életem része lett, változtatott is rajtam sokat.
Ma már azt mondom, két világ közt élek: otthon érzem magam Firenzében szeretek ide visszajönni, szeretem az életem, Firenzét, Toszkánát és Olaszországot is a folyamatos felfedezések miatt
– mondja. Eszte nagyon gazdag régiónak tartja Toszkánát, folyamatosan keresi, mit lehet még itt felfedezni.
Ami hiányzik itthonról
Ami viszont Magyarországról hiányzik számára, az a mély, hosszú ideje tartó baráti kapcsolatok: ezért is örül annak, hogy vendégeiben gyakran új barátságok is alakulnak.
Azt is megkérdeztük, milyen izgalmas firenzei történetet osztana meg a Női váltó olvasóival.
– Leginkább azt szeretem, amikor a tőlünk időben távol levő ismert embereket közel tudom hozni a vendégekhez. Akkor tudjuk őket megismerni, ha megtaláljuk a hasonlóságokat.
Sokszor mesélek I. Cosimo de Mediciről: őt nem lehet elkerülni, ha Firenzében sétálgatunk, sok minden a nevéhez fűződik. Foglalkoztatott a személyisége, kutattam is őt. Erős kezű vezető volt, akit sokszor emiatt nem szerettek a firenzeiek, de szerelmi házasságot kötött Eleonora de Toledóval, ami a 16-. században ritkaság, 11 gyerekük született, ami szenvedélyes szerelmük bizonyítéka.
Amikor Eleonora 39 évesen meghal maláriában, ez az erős kezű, hódító herceg teljesen összetörik, mély depresszióba esik és két év múlva le is mond a kormányzásról fia javára.
Egy ilyen történet mutatja meg legjobban, hogy hiába éltek 500 évvel ezelőtt, a régi korok hősei is keresztülmentek érzelmi és sok egyéb kihíváson, csakúgy, mint mi – zárja gondolatait Kiss Eszter.
Fotók: Kiss Eszter képei
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
