Nem várta meg a kiégést, még időben lépett és kezdett valami újba a HR területén dolgozó Hornung Helga. Nem is akármibe: bár-éttermet nyitott Zanzibárban – helyismeret, nyelvtudás és vendéglátós tapasztalat nélkül.
– A kiégés még nem ért el, de jó úton voltam felé. Jól kerestem, de már nem élveztem a munkám, nem tudtam kiteljesedni, hiányzott az a tűz, ami régen hajtott – kezdi Helga a beszélgetésünket, amikor arról kérdezem, hogy kerül egy sikeres HR-szakember a világ másik felére.
– Elkezdtem gondolkodni, mit csinálnék szívesen. Valami olyan munkát kerestem, ahol instant sikerélményhez jutok, nem csak hónapok, vagy akár fél év múlva kapom meg az elismerést, mint a toborzás területén, ahol dolgoztam.
Helga abban biztos volt, hogy a gasztronómia lesz az ő útja, de tudta magáról, hogy a fine dininghoz nem elég precíz, a cukrászat pedig nem vonzotta. Először pékséget szeretett volna nyitni – meg is szerezte az ehhez szükséges végzettséget -, de racionálisan végiggondolva a tervet rájött, hogy nincs 30-40 millió forintja, amiből valóra válthatta volna…
Hogy feltöltődjön, elutazott Zanzibárra a barátnőjéhez, s miután másfél hónapot töltött a fűszerillatú afrikai szigeten, döntött: bármibe is kezd, azt ott fogja megtenni.
– Beleszerettem a szigetbe, az emberek mentalitásába, az életfelfogásukba.
Itt mindenki mosolyog, akkor is, ha szegény. A helyiek élvezik az életet, igazán tudnak élni! A nap végén nem a telefont nyomkodják, hanem együtt esznek-isznak, fociznak, ugrálnak az óceánba.
Még amikor meccset néznek, akkor is 40-50 ember nézi együtt. Imádom az itteni időjárást és ételeket is – meséli Helga.
Az első terv ott is egy pékség volt, de a kiszemelt helyen, a gyönyörű Nunwi városában egy cseh lány megelőzte, így született meg a bár ötlete. Mivel az egész sziget a turizmusra épül, máshol nem is lehet fehér emberként munkát találni, mondja, de ott is az európai fizetések töredékéért.
„Megléptem azt, amit ők nem mertek”
Adódik a kérdés, nem nézték-e őrültnek az ismerősei, de Helga csak nevet. „Akik ismernek, tudják rólam, hogy vállalkozó szellemű vagyok és van bennem kockázatvállalási hajlandóság is, de azért sokan aggodalmaskodtam. Édesapám először fel sem fogta, mennyi időre megyek és hogy nem akarok visszajönni…
Voltak, akik féltettek, mások irigyeltek, hogy meglépem azt, amit ők esetleg nem mertek – sorolja a reakciókat Helga. „B” terve nem is volt, annak ellenére, hogy helyismeret, nyelvtudás és vendéglátós tapasztalat nélkül vágott neki a nagy kalandnak.
Helga két hónapot töltött Zanzibáron, afféle „előtanulmányként”, de utólag bevallja, ez nem adott reális képet arról, mi vár rá…
– Nagy mellénnyel azt gondoltam, fel vagyok készülve mindenre, de kiderült, hogy ha nem turistaként érkezik az ember, nagyon nehéz boldogulni itt. Nagy a korrupció, az ügyintézés hosszadalmas és bonyolult, a szolgáltatások túlárazottak, legalábbis, ha fehér vagy, mert akkor mindenre rámegy a többszörös szorzó…
Ha ráadásul még nő is vagy, akkor még nehezebb a helyzeted, mert lépten-nyomon megpróbálnak átverni.
Volt, hogy a párom ezer schillingért parkolt ott, ahol másnap tőlem ugyanazért tízezret kértek. Az árakat egyébként is hasraütésszerűen mondják be: az egyik nap egy bizonyos összegért kapom a tojást, két nap múlva 30 százalékkal drágábban.
Nagyon a sarkadra kell állni és erőteljesen fellépni, különben levegőnek néznek és átvernek. Szerencsére már a szuahéli nyelvet is beszélem annyira, hogy ezt ne tehessék meg velem egykönnyen!
Helga nem kis fába vágta a fejszéjét, amikor nekifogott a Spicy Mama Beach Bar építésének. Egy bérelt épületet újított fel, szinte a nulláról – ez errefelé bevett szokás, rengeteg a lelakott ingatlan a szigeten -, de meggyűlt a baja a zanzibári mentalitással.
„Itt, amikor valaki azt mondja, jövő héten, rá kell kérdezned, hogy pontosan melyik jövő hétre gondol… A helyieknek nem sok szépérzéke van, volt, hogy a pulton sírtam, olyan munkát végeztek a bárban.
A munka minőségéről is más az elképzelésük, mint egy európainak, nagyon sok mindent inkább megcsináltam magam, mert úgy, ahogy nekik, úgy nekem is ment.
Mivel itt nem megszokott, hogy a fehér emberek fizikai munkát végeznek, előfordult, hogy a fél falu kint bámult, amíg a teraszt festettem – mondja az újdonsült bártulajdonos.
„Néha furcsa a kapcsolat egy muszlim férfival”
Nem könnyítette meg Helga dolgát az sem, hogy bár az Afrikába költözést még az akkori párjával közösen tervezték el, a megvalósításnak már szingliként vágott neki. „Kezdetben a kulturális különbségek is nehézséget okoztak, a vallási kérdések átbeszélése és a Korán részletei sok mindenre rávilágítottak”, magyarázza Helga.
Nem csoda, hogy egyszer komolyan megingott, másfél hónap után már a repülőjegyeket nézegette a hazaútra, az elszántsága végül mégis visszahúzta.
„Azt mondtam magamnak, hogy ha már ez az álmom, akkor nem adhatom fel, hiszen már nagyon sokat beleöltem, a tervezett összegnek például a másfélszeresét költöttem el az indulásra”, mondja.
A Spicy Mama Beach Barnak már visszajáró vendégei vannak, Helga pedig 38 évesen úgy érzi, a fűszersziget egy hosszabb állomás lesz az életében. Még akkor is, ha ehhez bizonyos szempontból lejjebb kell adnia a megszokott színvonalból. A rugalmasságot és nyitottságot egyébként mindenkinek javasolja, aki az otthonától távol tervez új életet kezdeni.
– Aki hasonlóan nagy váltást tervez az életében, az tartsa nyitva a szemét és vegyen számba minden lehetőséget, ami a szeme elé kerül, gondol kozzon „a dobozon kívül”.
Egy ilyen kaland nem való mindenkinek; aki nem tudja elengedni az elvárásait, az európai kényelmet, az csalódni fog.
Én néha úgy érzem, hogy egy elmaradott Borsod megyei településen élek, annyira nem európaiak néhol a körülmények. De bárt vezetni nagyon izgalmas dolog, imádok a vendégekkel foglalkozni, és a csodás környezet kárpótol, hiszen ez maga a földi paradicsom!
Kiemelt kép, fotók: Hornung Helga
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
