Szilasi Viktória nem tudja, mi az a holtidő. Sosem csinált még semmit „csak úgy”, azt mondja, az egész életét tutira játssza. Nem is meglepő, hogy volt már riporter, ingatlanos, pókerjátékos, sportoló és mivel a harmadik gyerek után már nehezen ment a fogyás, kifejlesztett egy saját fogyókúrás terméket is. Mindezt nem itthon tette: Kanadában él férjével és lányaival, és nagyon boldog.
Ha feltenné nekem valaki azt az unalomig ismert kérdést, hogy „na, mi az a 3 dolog, amit feltétlenül magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?”, gondolkodás nélkül rávágnám, hogy csak egy valamit, illetve valakit vinnék. A legjobb barátnőmet, Szilasi Viktóriát.
Ebben az esetben ugyanis biztos lehetnék abban, hogy nem halnék sem éhen, sem szomjan, mert ha valaki, ő biztosan megtalálja a módját a túlélésnek. A jég hátán is megél – mondta róla közös tanárunk, Vitray Tamás a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, és ez így igaz.
Szóval, ha ő ott lenne, nem lenne mitől tartanom még egy lakatlan szigeten sem. Sőt, azt is elhihetitek, hogy mire feltűnne a láthatáron egy óceánjáró sziluettje a hajón izmos matrózokkal és egy elképesztően jóképű kapitánnyal, addigra a mi szigetünk már nem is lenne olyan barátságtalan.
Virágzó kereskedelem folyna rajta, mert barátnőm még ilyen körülmények között is felfedezné a piaci rést, és azonnal üzletelni kezdene a bennszülöttekkel, akiket a tábortűz mellett pókerezni tanítana. És ez még semmi!
Leszoktatná őket a kannibalizmusról, és meggyőzné őket, hogy az általa kevert, alacsony szénhidrát-tartalmú porokat egyék, hogy szép slankak legyenek.
Hatalmas (lakatlan) szigetköröket futtatna velünk, hogy rendben legyen a kondíciónk. Szóval, mire kikötne az óceánjáró, fedélzetén a figyelemre méltó, hősies férfiakkal, lehet, hogy mi már csak intenénk, hogy menjenek csak nyugodtan tovább, mi még maradunk itt egy kicsit.
Kitartóan dolgozott, hogy riporter lehessen
Középiskolában, amikor a tinédzserek még csak azzal voltak elfoglalva, hogy kivel csókolózzanak a következő házibuliban, ő már tudta, hogy riporter akar lenni.
Ez akkor – a 90-es évekről beszélünk –, amikor egyetlen televízió volt még, a bekerülés pedig a csodával volt határos, pláne egy nyeretlen kétévesnek, hát… finoman szólva sem volt egyszerű.
Barátnőmet azonban a kihívások csak még jobban felcsigázzák. Így volt ez ebben az esetben is.
Ha kidobták az ajtón, ő aztán tényleg visszamászott az ablakon. Végül ő lett a legfiatalabb kommentátor, aki önállóan közvetített olimpiát 1996-ban, méghozzá a lovaglást Atlantából. Ekkor még nem volt 21 éves.
– 16 évesen kezdtem a Telesportot. Az anyukám ismert valakit, aki ismert valakit, aki szintén ismert valakit, aki a tévében dolgozott, az ő segítségével vasárnaponként bemehettem körülnézni. Szívós voltam. Kávét főztem, majd 1992 februárjában már én téphettem le a telexet, akkor a Magyar Távirati Iroda még telexen küldte a híreket.
1992 nyarán, a barcelonai olimpia idején már kazetta-ügyeletes voltam, én adhattam ki, hogy ki, melyik kazettára rögzítse az adásokat, eseményeket.
Azt mondja, hogy mindig a könnyebb ellenállás felé hajlott, így érettségi után a Külkereskedelmi Főiskola nemzetközi marketing szakára ment, mert oda, a pontjai alapján, felvételi nélkül bejutott.
Közben elindult az első televíziós egyetemi képzés a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. 1997-ben jelentkezett. Összesen 12 embert vettek fel, köztük volt.
Ekkor már szórakoztató műsorokban dolgozott. Szerkesztett a többi között Balázs show-t, sztármagazint, sztárshow-t, popzenei műsort. Majd következett egy újabb műfaj, gazdasági híreket mondhatott reggelente az egyik kereskedelmi televízióban.
Valószínűleg rajtam kívül senki sem tudja, hogy ő volt az első Magyarországon, aki női talk-showt készített. Onnan tudom, hogy én voltam a szerkesztője.
– Szükségünk volt egy pilotra, egy próbaadásra, hogy meg tudjam mutatni a nagy televízióknak, hogy mi az elképzelésem. A Gyöngyösi Városi Tévében kaptunk lehetőséget. Magunk készítettük a díszleteket, a közönséget a város főteréről csábítottuk be. Jó darabig mentek ezek az adások a tévében. Jó kis kaland volt, annak ellenére, hogy végül egyik nagy tévé sem volt rá vevő.
Viki itt ismerte meg első férjét. A kapcsolat azonban válással végződött. Viki ekkor már az InfoRádióban dolgozott, de bánatában meg sem állt Londonig, a BBC Világszolgálatának magyar adásáig, ahol 3 évet dolgozott.
A város szerencsét hozott neki, ugyanis megismerkedett egy jóképű informatikussal, Elliottal. Ma Kanadában élnek boldogan, 3 kislányuk van.
Amikor a pókerből élt, éjjel játszott, nappal aludt
– Közben megszűnt a BBC magyar adása. Akkor már eldöntöttem, hogy mást akarok csinálni, nem szeretnék a médiában dolgozni, és haza sem szeretnék jönni. És akkor meglátogatott minket Elliott egyik ismerőse, aki pókerezésből élt.
Azt mondtam magamnak, hogy ha ő meg tudja csinálni, akkor én is. Vettem egy kezdőknek szóló pókerkönyvet, és megtanultam játszani. Egyébként ezt később le is fordítottam és kiadtuk magyarul.
Azt mondja, hogy sokan fejben veszítik el a játszmát, mert nem számolnak a póker pszichológiájával. Ő nem szerencsejátékos típus, mindig higgadtan állt a játékhoz, sosem lett a szenvedélye, ehhez képest ő lett az első magyar, női pókerjátékos, aki 100 ezer dolláros szponzorációt kapott.
Ebből a pénzből nagy versenyeken is indulhatott, végigpókerezte az egész világot, és eljutott Las Vegasba a világbajnokságra is. Sokat keresett, 13 évvel ezelőtt havi 1–2 millió forint jött össze csak az online pókerből. Emellett online pókeriskolát is alapított, sokan tanultak nála.
– Iszonyú meló volt. Éjjelente játszottam, mert az amerikaiak az időeltolódás miatt akkor pókereztek, és ők voltak a legbénábbak, rajtuk lehetett jól keresni. Este 8-tól reggel 6-ig egyszerre kilenc asztalon játszottam. Majd délután 2-ig aludtam. Aztán kezdődött az egész elölről.
A válság után meglátta lehetőséget az ingatlanpiacon
Gyerek és család mellett azonban ezt az életmódot nem lehetett folytatni, így Viki ismét valami más után kezdett nézni. Akkor, 2008-ban, omlott össze az amerikai ingatlanpiac, így arra gondolt, most lehet ezen a területen jól befektetni. Elment egy 3 napos tanfolyamra, és megvette az összes könyvet a témában.
Fillérekért házakat kezdett vásárolni Amerikában, felújította őket, majd hosszú távra kiadta. Az első házát Las Vegasban vásárolta. Később rájött, hogy Atlanta környékén befektetni még jobb üzlet lesz, így a többi házát ott vette.
Most 13 háza van, a 14. leégett, mert belecsapott a villám, de azt mondja, abból is jól jött ki, mert a biztosító kifejezetten jól fizetett.
Nagyjából évente 2 házat vett és újított fel, de közben talpra állt az amerikai piac, így egyre nehezebb volt jó befektetést találni.
– Az életben a legjobban a pénzzel való játék érdekel. A vállalkozás, befektetés, üzlet, üzletvezetés, cégépítés. Ez való nekem. Erre jöttem rá 40 éves koromra.
Le akart fogyni, de nem talált megfelelő terméket hozzá – megcsinálta!
Közben Vikinek már három kislánya volt, és a három terhesség – szülés után rengeteg plusz kiló maradt rajta, ami 40-en túl már meg sem akart mozdulni.
– Korábban, az első terhességem után még simán lefogytam úgy, hogy a vacsorát turmix-szal helyettesítettem. Még azt sem néztem meg, hogy milyen a turmix összetétele. De működött, mozgás nélkül is. 40 évesen már nem működött.
– Akkor megnéztem, hogy egyáltalán mit iszom, láttam, hogy tele van cukorral, ezért lecseréltem ezt egy protein shake-re, de az sem volt az igazi. Hiába kerestem, nem találtam olyan élelmiszereket, amelyekben magas a fehérjetartalom és ugyanakkor kevés a szénhidrát, cukor meg nincs benne.
Gondolta, ha nincs ilyen a piacon, akkor megcsinálja ő. Először csak magának, később pedig vállalkozás lett belőle.
– Imádom a pizzát, de az nem éppen fogyókúrás. Egy egész éven át kísérleteztem a megfelelő tészta elkészítésével, ami megfelelt minden szempontnak, és finom is lett. Mandulalisztből készítettem.
Aztán jött a háromféle müzli, a gofri, a brownie, a palacsinta, és a vásárlók követelték, hogy legyen muffin is. Egyelőre nincs konkurenciája Észak-Amerikában. Kis boltok polcaira kerültek fel a magas protein- és alacsony szénhidráttartalmú keverékek, és akik megkóstolták, még többet akartak. Vitték, mint a cukrot.
Viki nem bírta már egyedül, munkatársakat kellett felvennie, és nagyobb helyre kell költözniük, hogy még többet tudjanak gyártani, mert nem győzik a megrendeléseket.
– Először kézzel kevertük a porokat, aztán beruháztam egy profi mixerre. Kézzel csomagoltunk, de már arra is van gépünk. Annyi a megrendelés, hogy ipari keverőgépet kell beszereznem, de ahhoz nincs elég helyem, ahhoz gyárba kell költöztetnem a céget.
Ez pedig a napokban meg is történik. Gyárba költöznek, és ezzel a lépéssel sokkal több terméket tudnak majd előállítani, mint amire eddig képesek voltak.
Hobbiból szenvedély lett a sport
A fogyókúra kezdetén Viki elkezdett sportolni.
– Akkor még nem tudtam, hogy a sikeres fogyás 90%-ban az étkezéstől függ és csak 10%-ban a sporttól. Mire erre rájöttem, már beleszerettem a futásba, biciklizésbe, és nem tudtam, sőt nem is akarom abbahagyni. Arról nem is beszélve, hogy mindössze ez az az idő, amit magamra tudok fordítani, amikor magammal, a gondolataimmal egyedül vagyok.
Mondanom sem kell, hogy ma már triatlonozik. Versenyszerűen. Maratonokat fut és világbajnokságokon indul. Közben igazgatja a vállalkozásait, menedzseli a cégeit, neveli a három lányát. És higgyétek el, hogy ebből a cikkből – terjedelmi okok miatt – sok mindent ki kellett hagynom.
Az üzletben hinni kell
– Mindegyik vállalkozásom szerelemgyerek volt. Szerintem nem is lehet másként igazán sikeres céget vezetni, csak ha hisz az ember benne, úgy érzi, hogy mások életére pozitív befolyással van és szenvedéllyel csinálja. Nyilván a pénzkereset olyan szempontból nem mellékes, hogy ne veszítsen pénzt, hanem keressen, de ez a része nem nehéz.
Viki szerint azért nehéz tanácsot adni a vállalkozáson gondolkozóknak, mert mindenkinek az egyedi céljaitól függ, hogy mi a megfelelő út. Aki saját szolgáltatását árulja pl. masszőrként vagy fodrászként, az egészen más kihívások elé néz, mint aki éttermet nyit, és megint más, ha valaki játékokat kezd gyártani.
– Én szeretem az olyan vállalkozásokat, amelyeket gyakorlatilag befektetés nélkül, vagy minimális befektetéssel lehet elkezdeni. Például ahhoz, hogy valaki weboldalakat üzemeltessen, a pár ezer forintos domain-en kívül nem nagyon kell más.
A HoldTheCarbs-nál is a mixeimet először csak felraktam az internetre mint terméket, teljesen házi csomagolásban, házi kis zacskó-hegesztővel lezárva, otthoni nyomtatón nyomtatott matricával a tetejére, hogy kiderüljön, kell-e valakinek. Nyomtatott zacskókat csak akkor rendeltem, amikor az első élelmiszerbolt azt mondta, hogy nagyon tetszik neki a termék, de kell profi csomagolás.
Azt mondja, nagyon fontos, hogy miután felépítette a céget, egy idő után ne kelljen dolgozni vele, menjen a maga útján.
– Legyen a cégem szinte a végtelenségig skálázható, növelhető legyen, ha szeretném, és olyan legyen, amit egy jó menedzsment csapattal végül magára lehet hagyni, ne kelljen nekem feltétlenül dolgozni vele 20 év múlva is. Tehát személyes szolgáltatás eladása, akármennyire is lenne hozzá kedvem, engem nem vonz. Nem fogok coachingolni vagy triatlon edzősködni. Nem skálázható és nem is hagyható magára.
Nincs fontosabb a gyerekeinél
Magam sem értem, hogy fér bele ennyi minden Viki életébe, pláne úgy, hogy ott a három kisgyerek. A kislányok azonban nem hogy nem vesznek észre semmit ebből a rengeteg munkából, hanem az ő anyukájuk, saját időbeosztásának köszönhetően, többet van velük, mint amennyit egy átlagos anyuka az átlagos munkája mellett megengedhet magának.
– Nekem a lányok az elsők. Én ott vagyok minden koncerten, minden versenyen, minden ünnepségen, minden díjátadón. Én indítom őket reggel iskolába, és fél-egy órával azután, hogy hazaérnek, én is otthon vagyok.
Nála tudatos döntés, hogy nem élvez prioritást a mosás, a vasalás, vagy éppen a rendrakás. A háztartást hátrébb sorolja, hogy a gyerekekkel a lehető legtöbb időt tudja eltölteni.
A házimunka pedig mindenkit megvár. Természetesen Vikiéknél is minden a helyére kerül, de csak miután a gyerekekkel játszottak, tanultak, kirándultak, olvastak. Ez fontosabb.
– Nem hiszem, hogy bárki is az utolsó napjaiban azt mondta volna, hogy bár többet pakoltam volna. Azt viszont igen, hogy bár több időt töltöttem volna a szeretteimmel, és kevesebbet dolgoztam volna.
A »gyerek-idő« fontosabb, mint bármi más. Olyankor telefon letéve, minden más kikapcsolva, mert a »gyerek-idő«, az teljes energiabefektetéssel »gyerek-idő«. Nem fél lábbal.
Talán ez a legfontosabb, hogy semmit nem csinálok fél lábbal. Lehet, hogy ez a titka mindennek.
Kiemel kép: Szilasi Viktória
