Anyaként vállalkozni Magyarországon sem könnyű, de egyre több magyar nő vág bele új karrierbe külföldön is. Sikeresen kezdte újra Mariann is, aki Bécsben kulturális menedzserként és kommunikációs szakemberként dolgozik.
Bencze Mariann a szegedi bölcsészkaron végzett, magyar-kommunikáció szakos diplomája után nyolc évig a kulturális szférában dolgozott. A nyelv és nyelvészet szerelmeseként írt, olvasott, szerkesztett: nagyon erősen beágyazódva a kortárs kultúrába lubickolt a művészeti feladatokban. Amikor 2011-ben férjével elkezdtek gondolkodni a külföldre költözésen, leginkább a kalandvágy hajtotta.
– Két és féléves volt az elsőszülöttünk, és egyszerűen csak szerettük volna kipróbálni, milyen lehet külföldön élni, hogyan tudnánk külföldön helytállni. A férjem szoftverfejlesztéssel foglalkozik, ő lényegében bárhol bármikor talál munkát. Neki az angolja volt erősebb, nekem a németem. Annak, hogy végül Bécs mellett tettük le a voksunkat, a legfőbb oka az volt, hogy nem akartunk a nagyszülőktől eltávolodni – avat be.
A korlátok késztették újításra
Nyolc év távlatából Mariann már azt mondja, a legjobb döntést hozták meg akkor. A férje alkalmazottként kezdett dolgozni, és biztonságot adott a családnak az, hogy az ő informatikai tudására mindig lesz igény. Mariann azonban azt érezte, minden lehetősége az anyanyelvéhez és a magyar kultúrához kötődik, és közben persze a kisgyerekét is gondoznia kellett, majd a nemsokára megszülető kistestvért is. Végül azonban épp ezekből a “korlátokból” kiindulva hozott létre valami különlegeset.
– Teljesen más ember vagyok magyarul, mint németül, és más németül, mint angolul – mondja.
– Amikor kijöttünk, önmagamat kellett újra építenem egy idegen környezetben. Bécs multinacionális és multikulturális közösség, ugyanakkor a bécsi emberek egy része meglehetősen konzervatív, és nem könnyű a kapuikon belülre kerülni. De igazából nem is a külvilággal volt gondom. Nekem kellett azt felfedezni magamban, hogy fogok itt boldogulni felnőttként, nőként, anyaként, majd dolgozó nőként. És közben – például azt hiszed, hogy tudsz németül, de miközben beszélsz, a helyiek néha úgy néznek rád, mint aki a Marsról jött -, amikor túl sűrűn érnek folyamatos kudarcok, nagyon nehéz a saját értékeden tartanod magad – osztja meg velünk. Mariannban, erre a kihívásra adott válaszul, elindult egyfajta újradefiniálási folyamat.
Magyar művészeket a magyar közönségnek
– Rendben, nem lehettem könyvszerkesztő, ahhoz nem elég jó a németem, és a maximalizmusommal amúgy sem lenne reális ilyesmit még megpróbálni sem. A gyerekek is kicsik voltak még egy főálláshoz, úgyhogy kezdetben egy magyart mint idegen nyelvet népszerűsítő magazinnál kezdtem dolgozni. Aztán minél jobban megismertem Bécset, annál izgalmasabbnak találtam az itt élő magyar közösséget, a magyar iskolákat. Az egyikben végül órákat vállaltam, osztrákoknak tanítottam magyar nyelvet – folytatja.
Ausztriában, ha valaki csak 10 órát dolgozik egy héten, akkor adómentesen tevékenykedhet, így ez Mariann számára akkor ideális volt. Ahogy nőttek a gyerekek, egyre inkább megfogalmazódott benne, hogy szeretne olyan munkát, amiben ő maga határozza meg, hogy kikkel dolgozik együtt, mit csinál.
– Beugrott, hogy mi lenne, ha megpróbálnék kulturális programokat szervezni az itt élő magyaroknak? Tudtam, hogy nemcsak a felnőtteknek, de a gyerekeknek is hiányzik a kulturális háttér, egyedi kisrendezvények, amelyek nem a tömegeknek szólnak.
2014-ben, alig három évvel a kiköltözésük után, két kisgyerek anyukájaként Bencze Mariann elindította a KultPult nevű kulturális programsorozatot, amelynek az első évben olyan meghívottai voltak, mint Gryllus Vilmos, Szalóki Ági vagy épp Dés András. A nagysikerű gyerekprogramok után egyre több felnőtt rendezvényt is szervezett, így például Alföldi Róbert könyvbemutatót tartott a bécsi Szamos cukrászdában, Kulka János zenés estet és Janikovszky Éva könyvfelolvasást hívott meg Kovács Patríciával és Pikali Gerdával.
A befogadásért is megdolgozott
– A KultPult számomra a közösségépítésről szólt. És ez nemcsak azt jelentette, hogy kiépítem a saját közegemet, amiben jól érezhetem magam, hanem azt is, hogy építem a bécsi magyar közösséget.
Jó volt a magyar közösségben gyökeret ereszteni, ugyanakkor akartam, hogy a gyerekeim is lássák: lehet a hazánktól távol lenni, mégis megmaradni magyarnak.
De közben egyre erősebben éreztem, hogy ezt a szemléletet akkor tudom hitelesen képviselni, ha közben integrálódom is. Az ittlétem akkor nyer igazolást, ha az osztrákok is befogadnak – mondja.
Mariann akkor került kapcsolatba a közösségi irodákat fenntartó osztrák-magyar Loffice-szal, amikor rendezvényhelyszínt keresett egy KultPult programhoz. Az iroda vezetői pedig nemsokára megkérdezték tőle, hogy esetleg dolgozna-e nekik is PR-esként.
– Komoly lépés volt ez számomra, hiszen onnantól már bécsi üzleti szereplőkkel is együtt dolgozhattam. Aztán 2016-ban megtalált egy IT cég, akik “employer branding” területre kerestek embert. Ez lényegében a leendő és meglévő munkavállalók elköteleződését és a munkahelyi közösségbe való integrációt segítő szakma. Az eredetileg három hónapos megbízásnak indult munkából végül hároméves együttműködés lett. Rengeteg fejlődött itt az angolom és a németem is, és ez a típusú munka nagyon jól kiegészítette a kulturális kezdeményezéseimet.
Habár Mariann, ahogy annyi sok kisgyermekes anyuka, kezdetben a vállalkozói létben találta meg a legnagyobb szabadságot, férje példáját látva egyre gyakrabban szembesült azzal, hogy Ausztriában sok szempontból mennyivel kedvezőbbek az alkalmazotti juttatások.
– Bölcsész vagyok, nekem nagy stressz például, hogy táblázatokat kell vezetnem a vállalkozásom pénzügyi adataival – magyarázza.
– Hiába nem büntető szemléletű az osztrák adózási rendszer, számomra túl bürokratikus és fárasztó. És az alkalmazotti státusznak vannak olyan el nem hanyagolható előnyei, mint például a 13. és 14. havi fizetés. Nyáron döntöttem el, hogy megnézem, kellenék-e ennek a piacnak alkalmazottként – avat be.
Vállalkozóból boldog alkalmazott
Nyolc év bécsi élet után Mariann végül két hónapja alkalmazottként helyezkedett el a Catalysts nevű cégnél, ahol vállalati kultúrával, külső-belső vállalati kommunikációval és employer brandinggel foglalkozik. – A múltamat és a jelenemet ötvözi ez a feladat. Olyan céget találtam, ahol a vállalkozói múltamat tudom kamatoztatni, projekt alapon dolgoznak, tudni kell priorizálni, önálló döntést hozni, de közben csapatban dolgozhatok, amit én nagyon szerettem volna. Ezt nem tudtam volna a nulláról elérni, ehhez kellett az öt év vállalkozói tapasztalat.
Ahhoz képest, amikor a család kiköltözött, ma már lényegesen több bécsi magyar program van, így a KultPult szerepe, ha nem is csökken, de más fókuszt kap. Mariann továbbra is szeretné fenntartani a kezdeményezést, a sorozat jövőjét pedig a stúdióbeszélgetésekben látja.
– Ha kizárólag a magyar közösségnek dolgoztam volna, mindaz nem adott volna választ arra a kérdésre, hogy mit keresek én itt. A külföldre költözéssel megismertem a saját emberi és szakmai határaimat.
Néha még mindig külföldinek érzem magam, bizonyos nyelvi és kulturális akadályokat talán sosem lehet átlépni, a különbség az, hogy már nem zavar annyira. A legfontosabb tanulság a magam számára az, hogy teljes mértékben rajtam áll, hogy érzem magam egy adott közegben. A legnagyobb nehézségek mindig akkor jöttek, ha hagytam magam elszigetelődni.
Biztos voltam benne, hogy akkor fogom megközelítően úgy érezni magam itt, mint otthon érezhetném, ha aktív szerepet vállalhatok egy olyan közösségben, amelyikkel külföldiként, idegenként kell elfogadtatni magam. A Catalystsban most – az összes nyelvi kihívással együtt – helyemen vagyok.
Nyitókép: Ottó Petra.
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
