Dr. Mihalik Zsuzsa képzőművésznek indult, de az élet más irányt szabott neki. Történelem-filozófia szakos egyetemistaként idegenvezetőként dolgozott, de egész eddigi életében mindig az újat, a kihívást kereste. Ma egy olyan céget épít a férjével, amely 26 éve segíti a munkavállalókat abban, hogy egészségesebben éljenek. Útja során megtanulta: ha kellő intenzitással csinálsz valamit és hiszel benne, bármi sikerülhet. Zsuzsával Békéssy Olgi beszélgetett.
Az apa, aki mindent meghatározott
Zsuzsának az édesapja volt nagy hatással az életére. Hétfőn és szerdán francia óra, kedden és csütörtökön sakk, hároméves kortól. Verseket tanított neki, hogy fejlődjön a memóriája, száznál is többet tudott kívülről, amiket aztán családi eseményeken szavalt. Zsuzsa művészetet akart tanulni, édesapja azonban ezt másként gondolta. A külkereskedelmi főiskolára felvételizett.
– Én ezt nem akartam annyira, mint az apukám, azonban mindent, amit most tudok az életről, azt tőle kaptam. Rengeteg energiát fektetett belém. Szombatonként a Bechram cukrászdába mentünk a várba, közben elmondtam, hogy mi történt velem, ő pedig hozzátette a maga gondolatait. Amikor nem vettek fel a külkerre, azt mondtam, hogy megnézem, hova a legnehezebb bejutni. A bölcsészkar volt az. Azt gondoltam, hogy ezt most édesapának megmutatjuk – meséli Zsuzsa.
Bejutott történelem-francia szakra, a filozófiát és a muzeológiát is felvette, aztán Glatz Ferenc meghívta az MTA Történettudományi Intézetébe. Biztos munka, izgalmas kihívás. Alkalmazottként 5200 forint lett volna a havi fizetése. De Zsuzsa fiatalon lett anyuka: másodéves egyetemista volt, amikor megszületett a lánya, Fanni, akit el kellett tartaniuk építészmérnök férjével. Folytatta az idegenvezetést, amelyet már egyetemi évei alatt elkezdett, hiszen egy 4 órás idegenvezetés során pont annyit keresett, mint az MTA-nál. Egy hónap alatt.
A nagy váltás: amikor szögre akasztod a diplomát
– Nagyon gyorsan tudok váltani, ez a női életösztön. Egyik napról a másikra, szó szerint felakasztottam a történész diplomámat, hogy ebből nem élünk meg, és elmentem a Taps magazinhoz marketingesnek. Egyszer ülök a metrón, kezemben egy hirdetési újság, és látom, hogy az Expressz utazási iroda ügyintézőt keres.
Leszálltam a metróról, bementem, és mondtam a későbbi főnökömnek, hogy látom ezt a hirdetést, de én ahhoz kissé túlképzett vagyok, hogy pultos legyek, inkább valami vezetői állást keresek. Másnap nyolckor már odarakták elém a szerződést – mondja.
Harminc éves volt és irodavezető lett a Harminckettesek terén. Amikor odakerült, kiüresedett az egész egység, új csapatot kellett felvennie. Az első munkatársa Tündi volt, aki 18 évesen jelentkezett hozzájuk. Tündi jól dolgozott, Zsuzsa onnantól kezdve mindenhova vitte őt magával. Ma is együtt dolgoznak.
– Több tucat utazási irodája volt akkor az Expressznek, és többnyire férfiak voltak az irodavezetők. Én 30 éves csinos nő voltam, s mivel túl sokat nem értettem ehhez a bizniszhez, mindig felhívtam őket, és kérdeztem. Ti ezt hogyan csináljátok? Ja, csak a szőke nő kérdez – gondolták ők és lelkesen válaszoltak. A második évben már mi lettünk az egyik legeredményesebb iroda. A pasik meg csak néztek. Évekkel később végül megkérdezte az egyik egykori vezető, aki akkoriban sokat segített:
Zsuzsikám, te tényleg annyira hülye voltál, vagy csak játszottad? Hát, mondom, Feri, ezt már nem tudjuk visszagöngyölíteni – meséli nevetve Zsuzsa.
A sikerük titka Zsuzsa nyelvtudásának és gyors felismerő képességének volt köszönhető. A Harminckettesek tere nem elit környék, rájött, hogy ott nem tud indiai körutazást meg new york-i utakat eladni. A helyi közösségnek kellett árusítani: buszos kulturális körutakat szervezett Korzikára, Olaszországba, Franciaországba. A rendszerváltás körül volt ez, akkor szabadult ki az ország, és az emberek hat nap alatt akarták bepótolni azt a 30 évet, ameddig nem utazhattak, így a körutazások akkor nagyon kelendőek voltak.
– Az lett az én piaci előnyöm, hogy közvetlenül tudtam tárgyalni: franciául, angolul. Az Expressznél kezdetben a több száz alkalmazottból talán tízen beszéltek nyelveket. Természetes volt, hogy olcsóbban tudtam kihozni az utakat, hiszen közvetlenül tudtam tárgyalni és nem ügynökökön keresztül – magyarázza Zsuzsa.
Az ötlet
Aztán jött a privatizáció és minden kaotikussá vált. Zsuzsa egy utazási kiállításon találkozott a MOL-lal, és megkérdezte, miért nincs saját utazási irodájuk. Felhívták, átcsábították. 43 ezer helyett 143 ezret keresett. De a mamut szervezet nem feküdt Zsuzsának. Túl lassan reagáltak a piaci igényekre. Kirúgták.
– Nem szépítem. Volt olyan, hogy szerveztem a buszos utazásokat, négy-öt busz volt lefoglalva. A MOL-nál 90 napos fizetési határidő van. Egy buszosnak, aki magánvállalkozó, azt nem lehet mondani, hogy májusban mész, de augusztusban kapod majd meg a pénzed. Ebben ők tönkre mennek és azonnal otthagytak volna, így én sem tudtam volna utakat szervezni. Átutaltam engedély nélkül a pénzüket, és fegyelmit kaptam – emlékszik vissza.
Ezután hívták a Turizmus Zrt-hez vezérigazgató-helyettesnek, de Zsuzsa saját bevallása szerint az hivatali munka nem neki való. Túl unalmas volt, pedig szép fizetéssel járt.
Zsuzsa alkotni akart, menni, létrehozni valamit.
Akkor találkozott a második férjével, Schneider Balázzsal, aki az RTL-nél dolgozott. Balázs mindig is sportolt, így fontos volt neki, hogy a kollégák is megtehessék ezt. Ezért rekreációs kártyát indított az RTL-eseknek. Vagyis leszerződött a környékbeli uszodával, konditermekkel, hogy oda járhassanak a kollégák kedvezményesen. Zsuzsa megnézte a számokat, és azonnal látta benne az üzleti potenciált.
– Én azt kérdeztem, miért nem áruljuk ezt más cégnek is? Ő pedig azt: miért nem jössz be a cégbe, úgyis unod, amit most csinálsz! Így eljöttem a Turizmus Zrt-től, és elkezdtem ezt csinálni.
Nagyon szeretek gründolni, fölépíteni valamit. Ez mérhetetlen nagy izgalommal tölt el, igazából ez az én terepem. Azt gondolom, hogy mindenben lesz eredmény, ha kellő intenzitással csinálod és hiszel benne. Ha odateszed magad, tudsz társakat magad mellé vonzani, akkor működni fog – vallja.
Az AYCM ma már fogalom. A munkavállalók 800 sportlétesítményben sportolhatnak az ország minden pontján, egyetlen egy általuk választott átalánydíjért. Azaz annyit, azt és ott sportolhatnak, ahol épp kedvük szottyan, akár naponta is.
Egy kübli névjegy és 300 kontakt
A kezdetek azonban nem voltak könnyűek. Nehezen jutottak be a cégekhez. Aztán jött a nagy húzás: egy HR konferencia Balatonfüreden.
– Megkerestem a szervezőket, hogy nem szeretnék fizetni a standért, de szerveznék egy tombolát. Egy kétnapos konferencián jól jön, ha lehet nyerni valamit, az emberek szeretik az ajándékokat. 2000-ben vagyunk, akkor indultak a merchandising cégek, én megkerestem párat, és kértem, hogy adjanak ajándékokat. Adtak, hiszen egy nagy HR konferenciára bejutni a termékeikkel vonzó ajánlat volt. Ez mindenkinek win-win szituáció volt, – azóta is az effajta üzletekben hiszek, hiszen ebből lesz hosszútávú kapcsolat – mi pedig 300 HR vezető névjegyével lettünk gazdagabbak.
A konferencia után nem volt más dolgom, mint elkezdeni hívogatni őket. Onnan indult el igazán a növekedés – magyarázza dr. Mihalik Zsuzsa.
– Nekünk a fluktuáció is sokat segített, hiszen a szolgáltatás jó volt, és amikor egy-egy korábbi HR-es elment egy másik céghez, vitte magával a tippet, és az új cég is csatlakozott az AYCM programhoz. Persze rengeteg konferencián, kiállításon, karrier-expón is jártak, Zsuzsa pedig nem ismert lehetetlent.
– Amikor egy új cégnél tárgyaltunk, és kérdezték, hogy milyen létesítmények látogathatóak, én mindig visszakérdeztem, hogy hova szeretnének járni sportolni? Így a létesítmény portfóliónk is szépen bővült. Emlékszem, fel voltam háborodva, amikor MÁR 13 terem volt a kínálaton, akkor miért nem szerződnek velünk? Most már 800 sporthelyszínünk van… – mondja nevetve.
Krízisek, kartell és a COVID
Kihívás volt itt is rendesen. 2008 májusában például az áfát 20-ról 25 százalékra emelték. Zsuzsa nem tudta ezt belekalkulálni az éves költségvetésbe, hiszen év elejétől voltak leszerződve fix áron a Klubtagokkal, cégekkel. Ha ők is megemelték volna az árakat, akkor jövőre már nem kellett volna a céggel bajlódniuk, így benyelték ezt az év közbeni áremelkedést. Ez volt az első mínuszos évük, májustól veszteségre dolgoztak.
– Ott döntöttünk úgy, hogy félre kell tenni egy fél évnyi működési pénzt. Ez aztán a Covidnál életmentő volt.
A covidot csak így éltük túl: végig fizettünk munkabért a munkatársainknak a 9 hónapos lezárások alatt is, holott egy fillér bevételünk sem volt, hiszen elsőként a sportlétesítményeket záratták be, és persze fizetni kellett a rezsit, a bérleti díjat az irodára, és sok már egyebet. Ez a fél éves tartalék mentett meg minket.
De volt olyan krízis is, amikor 10 létesítmény összefogott, hogy ők egységesen ugyanazt az árat szeretnék kapni, holott más-más adottságokkal rendelkeztek, más-más jogi entitással bírnak. Itt a jogi diplomám segített, hiszen ez kartellezésnek minősül, és ilyesmibe nem mehetek bele. – avat be.
Zsuzsa pozitív életszemléletű ember, a nagymamája után ő is azt mondja, hogy sokszor csak a szemléleten múlik minden: ő is eldöntötte, hogy az utca napos oldalán fog járni.
– Bármily furcsa így utólag, de a Covidnak én örültem. Pedig 9 hónapig nulla bevételünk volt, viszont a költségeink, a bérek, díjak ugyanazok maradtak. A legidegőrlőbb az volt, hogy nem tudtuk, hogy mikor lesz vége. De mégis, úgy látom, hogy nekünk ez az újrakezdés nem ártott.
Korábban azt gondoltuk, hogy velünk már nem történhet baj, mi már annyira jók vagyunk. Kezdett nagy lenni az arcunk. De a covid-válság visszavetette ezt, és elkezdtünk másképp gondolkodni.
Egyrészt sokkal hatékonyabban kezdtünk el működni, tudatosabban, takarékosabban, kivezettük teljesen a papírhasználatot, a korábbi plasztik kártyák applikációba költöztek, létrehoztunk egy új terméket a MaxiSportPass-t, illetve online kilométer gyűjtő versenyt szerveztünk a cégek között, és alapítottunk egy díjat, BenefitPrize néven – mondja dr. Mihalik Zsuzsa.
Balázs és Zsuzsa: ahol az egyik véget ér, ott kezdődik a másik
– A kapcsolatunk Balázzsal nagyon jó házasság. Nem azon alapul, hogy valamelyikünk uralni akarja a másikat. Mind a ketten elismerjük egymást. Mások vagyunk, de közben nagyon szeretjük egymást. Én szeretem azt, amitől ő más. Még a nevünk is mutatja: Balázs, Zsuzsi, ahol ő befejeződik, ott kezdődöm én. Nagyon sokat tanulunk egymástól. Én „gyors” nő vagyok: határozott, őszinte, viszonylag „konkrét csaj”, Balázs mérleg, aki mindent mindig kiegyensúlyoz. A személyzeti kérdéseket például Balázs viszi. Neki mindenkihez van egy kedves szava – dicséri a férjét.
– De bármily zseniálisak is lennénk, munkatársak nélkül nem érne semmit az egész, ezért nagyon fontos a kollégákat megbecsülni, szeretni és egyben motiválni is – vallja. Ma már 14 olyan munkatársunk van a 40-ből, akik 10 vagy több éve velünk dolgoznak. Persze nálunk is van fluktuáció, de törekszünk arra, hogy a kollégáktól való elválások ne hagyjanak egyik félben sem rossz szájízt.
Az egyik korábbi kollégájuk például, akitől megváltak, felterjesztette Zsuzsát az E&Y-nál az Év üzletembere díjra.
A Benefit Prize: amikor a HR-es is kap valamit
A Covid alatt született meg a Benefit Prize ötlete is. Zsuzsa évek óta HR-esekkel van kapcsolatban, ők a közvetlen partnerei.
– Én beszélgetős ember vagyok. Nekem nem az az első, hogy írd alá ezt a szerződést, hanem az, hogy mi van a gyerekekkel. Engem nagyon érdekelnek az emberek. A velük való beszélgetésekből én is tudok építkezni, tanulni. Az ilyen beszélgetések során lett számomra nagyon hangos, hogy a munkaerő megszerzése, megtartása mindenhol a legnagyobb kihívás. Mivel mi is egyfajta béren kívüli juttatás vagyunk, melynek legfőbb szerepe a vállalati jóllét, a wellbeing biztosítása, ezért arra gondoltam, hogy jó lenne egy olyan díj, amely a pályázó vállalatokat, mint gondoskodó vállalatot díjazza és mutatja be. Egyfajta indikátorként a leendő munkatársak számára, ezzel megkönnyítve a választást számukra, a belső kommunikációban pedig a megtartást segítve. Erre létrehoztunk egy tudástárat is, illetve egy konferenciát is szervezünk minden évben, ahol egymástól tanulhatunk, ki milyen jó gyakorlatot vezetett be – magyarázza Zsuzsa.
A díj 15-20 különböző szegmensben értékeli a cégeket, s a zsűritafok gyakran kimennek a helyszínre is.
– Mivel mi nem ebből élünk, ezért lehetünk teljesen objektívak, nem szeretnénk devalválni a díjat, szigorú és kissé bonyolult is a pályázás, mert itt a valódi teljesítményt szeretnénk díjazni.
Meg kell dolgozni a díjért, amely nem a pályázat kitöltésével kezdődik, hanem a valóban bevezetett jólléti intézkedésekkel.
A pályázat csak mindennek az összegzése, visszatekintés, illetve a jövőben való tervezés terepe kell, hogy legyen. Én azt néztem az idén is a 88 értékelhető pályázatból, – 134 pályázat érkezett egyébként -, hogy melyik az a munkahely, ahova én is elmennék szívesen dolgozni, ha kirúg a férjem a cégből. – mondja Zsuzsa viccesen, majd folytatja:
– Azt látjuk, hogy egyre nagyobb az igény, különösen a fiataloknál, hogy jól érezzék magukat a munkahelyükön. Ha egy vállalat ennek a jelét adja: gerincbarát a szék, fontosnak tartják a testi-lelki-szellemi fejlesztést, ha közösséget szerveznek, ezer apró dolog, sok esetben csak egy-egy gesztus is jelzi, hogy a cég odafigyel a munkatársaira.
Ami 2019-ben, amikor elindultunk a BeneFit Projekttel, még újdonság volt, az ma már alap juttatás, a cégek versengenek azért, hogy ki tud jobb, hasznosabb és ötletesebb benefiteket kínálni a munkatársainak. És ez jó, nagyon jó folyamat, hiszen együtt tesszük boldogabbá Magyarországot. Én most ebben a lázban égek. – mutat rá Zsuzsa.
A BeneFit Projekt azóta már közösség lett, klubjukban 60-70 HR-es jön össze egy-egy alkalommal.
– Nem szakmázunk. Csak simán jól érezzük magunkat. Most például moziba megyünk, amelyet egy beszélgetés kísér a rendezőkkel. A Covid elvette ezt a közösségi élményt, ezt az összetartó erőt, ami az életet gazdagítja. Ezt próbáljuk most visszavenni – avat be Zsuzsa.
Fotók: dr.Mihalik Zsuzsa
Hasonló tartalmakat nálunk ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
