2013-ban robbant be blogjával és szabad gondolataival Oravecz Nóra, aki akkor nagyon megosztotta a közönséget. Kapott hideget-meleget, egyet nem lehetett tőle elvenni: nagyon értett ahhoz, hogyan legyen heti milliós elérése az akkor szárnyait bontogató Facebookon, organikusan. Ám egy ekkora elérésnek komoly ára van. Amikor már a taxis és a boltos is osztotta a kéretlen tanácsokat, Nóra kilépett ebből a világból. Sokat élt külföldön, és számos, ma már ismert embernek segített a háttérből személyes márkát építeni.
2013. A Facebook néhány éve indult, a blogok aranykorát éljük. Aki akkor jól írt, gyorsan népszerűvé vált. Ilyen volt Oravecz Nóra is, akinek posztjai sokszor megosztották az olvasóközönséget. Érzelmekről írt a maga kendőzetlen stílusában.
– A bloggerek első generációjával indultam: Lifetilt Tomi és Mosolyka neve biztosan sokaknak ismerős ezekből az időkből. Körülbelül három évig a csapból is én folytam, ami nagyon sok lett egy idő után, kontrollálhatatlanná vált, túlnőtt rajtam.
Úttörőként mi magunk sem tudtuk, hogy mire vállalkozunk, mi írtuk az első social media sikersztorikat. Ahogy én, úgy mások sem tudták, hogy mire vállalkoznak, csak találgattuk, hogy mire képes a közösségi média. Senki sem gondolta, hogy bloggerként valaki mainstream sikert érhet el – mondja Nóri.
– Ez a siker mit jelent, milyen eléréseid voltak?
– Gyakorlatilag hetente egymilliós elérésem volt, ami azért nagy szám, mert akkoriban a Facebookon nagyjából 4 millió magyar volt. Tehát konkrétan egy ponton mindenkit elértem, ami hatalmas dolognak számított akkor. Pont ez volt a probléma: az is megállás nélkül az én írásaimmal találta szembe magát, aki nem akarta, ez pedig sokak számára idegesítő volt. Az igazán nagy dolog viszont az volt, hogy a közösségem pikk-pakk a sikerlisták élére segítette a könyveimet.
– Iszonyatos sebességgel nőttél nagyra, és egyszer csak az egész túlnőtt rajtad. Ezért döntöttél úgy, hogy nem kérsz ebből a nyilvánosságból?
– Ez azért ennél összetettebb. Azzal semmi probléma sem volt, hogy ez az egész nagyra nőtt. Azzal volt a baj, hogy voltam én, és volt egy Oravecz Nóra fiktív figura, amit a média egy része és a krtikusok éltettek.
Egyfajta eltúlzott, kifigurázott Nórit képzelj el, ami egy idő után már egy külön perszónává vált, és semmi köze sem volt hozzám. Amikor egy-egy eseményen találkoztam emberekkel, gyakran mondták olyanok, akik egyébként nem követtek, csak hallottak rólam, hogy „Dehát Te tök jó fej vagy!”. Persze, mert nem is engem ismertek, hanem a nevemet.
Önmagában az nem érdekelt, hogy ki bánt vagy ki nem bánt. Az már egyre idegesítőbb volt, amikor azt láttam, hogy a nevemet, amire a vállalkozásom épült, torzítják.
– Erről sok ismert ember tudna hasonlókat mondani szerintem. Sajnos ezzel jár a nyilvánosság. Huszonéves voltál, amikor ez a hirtelen jött, nagy népszerűség rád tört. Nem lehet, hogy túl fiatal voltál ehhez?
– Felkészületlen voltam. Senki sem küldött el egy médiatréningre, hogy Nóri, ezt kötelező!
Senki sem adott tanácsot azzal kapcsolatban, hogy mit lehet mondani egy-egy interjún, és mivel egyedül csináltam mindent, ezért összeroppantam alatta.
Gondolj bele abba, hogy én írtam a könyveket, én promóztam, én szerveztem az előadásaimat, én utaztam le egyedül a vidéki előadásokra, én tárgyaltam a szponzorokkal, én írtam a közösségimédia-felületekre a tartalmakat – gyakran napi rendszerességgel. Viszonyításképp ma egy podcast itthon legalább 2–3 fős csapatból áll. Ezt nagyjából 2 évig tudtam csinálni, 2015-ben már Ördög Nóri menedzsere, Törköly Erika kezdett segíteni abban, hogy legalább ne nekem kelljen a szponzorokkal és a rendezvényszervezőkkel tárgyalni.
–Egyet hadd lépjünk vissza. Miért kezdtél el márkaépítéssel, énmárkával foglalkozni akkor, amikor még egyáltalán nem volt divatos és fontos erről beszélni. A márkaépítést a nagyok kiváltságának tartották.
– A sikereim láttán egyre többen tették fel a kérdést: „Ok, az nagyszerű, hogy ilyen sikereket értél el, de vajon másnak is meg tudod-e tanítani azt, ami a Te énmárkádat sikerre vitte?” 2017 januárjában pedig már sokkal jobban érdekelt az, hogy vajon képes vagyok-e rá, mint az, hogy a blogomat építsem és könyveket írjak.
Online marketinggel foglalkoztam 2009 óta, tudtam, hogyan építsem fel magam. És nyilván, amikor ez beindul, és látod, hogy működik az, amit csinálsz, eredménye van, az nagyon jó érzés. Emellett még kivitelezőként több cég social media manageri munkáit is vittem.
Szóval ebből a három évből másfelet úgy töltöttem, hogy könyvet írok, social media tartalmakat készítek, előadásokra készülök, szponzorokkal tárgyalok, öt márkának az online kommunikációját viszem, és akkor úgy másfél év után összeomlottam – avat be Nóri.
Akkor mondtam, hogy ezt leteszem, és csak a blog, illetve a saját tevékenységem maradt. Abba pedig minél több energiát raktam bele, annál nagyobbra nőtt, és akkor erre a szintű népszerűségre nem álltam készen. Nagyon sok mindent adott, de nagyon felkészületlen voltam. Úgy mentem bele, hogy azt se tudtam, mire számíthatok. Pokoli nehéz volt. Akkor azt mondtam magamnak, hogy szeretnék egy picit egy egyszerű 25– 26 éves lány lenni, és ki is szálltam ebből.
– Mit csináltál akkor, amikor eltűntél a nyilvánosság elől?
– 2016-ban már kontrolállhatatlanná vált ez az egész, és azt mondtam, hogy itt a vége. Sokáig azt hittem, hogy nem tehetem meg, hogy teljesen kiszállok ebből a világból, mégis megtettem. Kiköltöztem Lisszabonba, mert az egyik külföldi befektető ismerősöm szólt, hogy ott nagyon sok a startup, kell nekik social media manager.
Úgyhogy egyik napról a másikra összepakoltam a cuccomat, és két bőrönddel kiköltöztem. Lisszabonban senkit sem ismertem.
Az ismerősöm két embernek mutatott be. Én pedig elkezdtem ügyfeleket keresni. Az első hét végére lett annyi ügyfelem, hogy tudtam maradni. Mivel minden pénzt visszaforgattam például a tanulásba és az utazásba, így nem voltak tízmilliós tartalékaim. Ott nekem az volt a feltétel, hogy ha találok ügyfeleket, akkor maradhatok, ha nem, akkor visszajövök. Kilenc hónapig kint is voltam.
– Utána mi történt?
– Elkezdett honvágyam lenni. Az egész karácsonykor kezdődött az egyik boltban, ahol mákot kerestem a bejglihez, és nem találtam. Ott eltört a mécses a bolt kellős közepén.
Hazajöttem karácsonyra, és akkor már tudtam, hogy szeretnék visszajönni, sőt, már az is egyértelmű volt, hogy énmárkaépítéssel szeretnék foglalkozni. Számtalan énmárkát építettem fel az évek során a nulláról, és még annál több befutott, jól menő énmárka folyamatos megújulásában és szintugrásában is szerepem van.
– Visszajöttél, de azért nem lehetett könnyű újra itthon. Volt, aki segített ebben az egészet feldolgozni? Mert ezt fel kell dolgozni. A hirtelen jött hírnevet, a támadásokat.
– 2019-ben mutatott be Máté Gábor a pszichológusomnak Vancouverben, aki egyébként egy magyar nő, nagyon sokat köszönhetek neki, mert ha ő nincsen, akkor nem tudom, hogy mi lenne most velem.
Emellett párhuzamosan elkezdtem járni a világot, és kutatni, hogy mi is történt velem valójában. Nagyon érdekelt, hogy csak én éltem-e meg ezt az egészet ennyire nehezen.
Meg úgy egyáltalán, mivel jár az, ha egy új életben találod magad, amiről semmit sem tudsz? Hamar világsztárok előtt találtam magam, a Huffington Postnak írtam, ami rengeteg kaput nyitott ki előttem – meséli Nóri.
Egy dolgot akkor megfogadtam: csak személyesen készítek interjút, ezeket az utakat viszont mind én finanszíroztam a 2017 januárjában indult tanácsadói munkámból.
Nagyjából egy ház árát raktam bele ebbe, viszont annyira szerettem volna gyógyulni, megérteni, hogy normális-e az, amit én megéltem, hogy nem érdekelt, hogy ez mennyibe fog kerülni. De megérte, mert megkaptam a válaszokat.
–Volt közöttük olyan, akit mi is ismerhetünk itthon?
– Philip Zimbardoval a social media okozta PTSD-ről beszélgettünk a San Franciscó-i otthonában akkor, amikor itthon még le sem mertem volna írni, hogy PTSD-szerű tüneteim vannak a lejárató kampány után. (Possztraumás stressz szindróma, egyfajta védekezési mechanizmus, amely traumatikus események után lép fel – a szerk.). Akkor itthon garantálom, hogy gúnyt űztek volna belőlem, ma azért már más a klíma ekörül.
DJ Martin Garrix és a népszerű youtuber, Jake Paul neve is sokaknak ismerős lehet az interjúalanyaim közül.
A legfontosabb felismerés szerintem az volt, hogy teljesen mindegy, hogy mennyi követőd van, hogy Magyarországon vagy népszerű, New Yorkban vagy az egész világon: érzelmileg mindenki ugyanazon a görbén megy keresztül, miközben kiteljesedik önmagában.
Az elején van egy elképzelt valóság, amit vágyunk, majd, amikor elérjük, rájövünk, hogy ez így ilyen formában valójában semmit sem ér, és elkezdjük kutatni, hogy mi van akkor, ha felszabadítjuk magunkat a külvilág elvárásai alól, és egyszerűen csak úgy alakítjuk az életünket és a karrierünket, ahogyan szeretnénk.
– Sokat éltél külföldön, mégis úgy döntöttél, hogy hazamész a szülővárosodba, Salgótarjánba. Miért akartál visszatérni a gyökerekhez?
– Amikor kitört a Covid, sokakhoz hasonlóan én is elindultam vidékre. Mivel a Covid nem tette lehetővé, hogy utazzak, és már Budapesten sem szerettem volna maradni, ezért úgy döntöttem, hogy visszaköltözöm Salgótarjánba. Szeretek kihívásokat állítani magam elé, és ez az volt a javából. Nagyon rossz emlékek kötöttek Salgótarjánhoz, mégis 2020 novemberében aláírtam egy szerződést egy albérletre, és azóta már házat is vettem a környéken.
Nem akartam úgy élni, hogy amikor valaki azt mondja „Még mindig hazamehetsz, ha bármi van”, az legyen bennem, hogy „Jaj, csak azt ne!”. Sok idő volt, de mindenki (és leginkább a saját) meglepetésére beleszerettem a helybe.
Addig soha nem voltak gyökereim és bázisom, erre az érzésre nagyon vágytam. Ez persze nem jelenti azt, hogy most már innen sehova sem megyek. Ugyanúgy utazom, csak most már van hová hazamennem – avat be Nóri.
– Mindent elértél, amit ebben a szakmában lehet. Könyv, előadások, külföldi és magyar karrier. Mi motivál még?
– Nem gondolom, hogy mindent elértem. Nagyon büszke vagyok arra, amit elértem, de megannyi dolog áll még előttem. Persze, amit egy énmárka elérhet, azt elértem, de például van különbség aközött, hogy most már felkészülten állok bele akár egy könyv megírásába, és pontosan tudom, hogy mit csinálok. Régen ez nem volt meg. A lényeg már megvan:
az elmúlt 16 évben számtalan olyan területet találtam, amiért odáig vagyok, van miben elmélyülnöm. Mellette pedig nyitott vagyok új dolgokra, szóval bármit hozhat a jövőm.
Az egyik legnagyobb motivációm az, hogy másoknak ne kelljen azokon a dolgokon keresztülmenni, amiket nekem meg kellett tapasztalni. Vagy ha mégis megtapasztalják, akkor legalább legyen egy hely, ahol nem azt mondják nekik, hogy „Ez ezzel járt!”, vagy „Ne panaszkodj már a nagy jó dolgodban!”
A mai napig világszerte megannyi embernek én vagyok az a biztos pont, ahova jöhetnek, mert megkapják azt az őszinte kapcsolódást, amit még mindig kevés helyen kapnak. Pedig csak annyit csinálok, hogy nem veszem el tőlük annak a jogát, hogy bármennyi pénzt is keress, bármilyen híres is legyél, itt bizony nincs happy end, hiszen egy folyamatos evolúció vár ránk.
Fotók: Oravecz Nóra
